Ment a csajozás a tinibuliban, menyecskék fujták a Limarát, mi meg kentük a Brut deot, a Ritmo cipőben , nekem pedig egy rózsaszín Adidas póló volt a szerelmem, az egyik áruház emeletén (már kínai van ott is). Mutattam Mártikának, és azt mondta klassz, fogadtunk is páran hogy el tudom csórni. Sajnos nem tudtam, észrevettek hogy rajtam maradt, uzsgyi le a mozgólépcsőn, rendész elvtárs lekapta a bomberem, én meg el egy utcába, és át a sarki ház kerítésén. Kicsit füleltem, hallotam a rend őreit amint keresnek, így egy kukába voltam kénytelen rejteni zsákmányom, majd előkerültem. Persze a fakabátok visszakísértek, meg a bomber is ott… szóval életem legnagyobb szégyene volt ( a kismillió két percest dugást nem számitva). Mentem csak vörös fejjel, fel, egyenesen az irodába. Szerencsém volt, azt mondtam azért szaladtam, mert megijesztett ahogy rám kiabáltak, meg a rendész is ugye… Leltárt meg még sem csinálhattak a nap közepén.  A rend őrei sok szerencsét kívántak, és kiengedtek hátul a kabátommal. Boldog voltam, és egy barom. A pólóért azért visszamentem. Ugyan ott lapult a kukában, másfél kiló levágott haj volt csak ráöntve… Erre mondana Rita barátnőm, hogy lenéztek odafentről. Ja. Lenéztek, én pedig elgondolkodtam az életemről, de erről később. Szóval anno másképp csajoztunk, türelmesebbnek kellett lenni, és bátornak. A Tisza Gyöngye tini buliban, mikor jöttek a lassú nóták,  mindenki csak ment, ment, körbe körbe, próbálta felkérni akit addig bámult. Peti jóképű gyerek volt, csak kézen fogta a bigéket, és vitte. Akire meg én kacsingattam, az odajött hozzám, és megkérdezte: -mi van? Beteg a szemed? Egyszer lent, egyszer fent… Na meg nem volt motorom sem. Péter csak megkérte Lukit, vigye el a Vivienék háza elé, ahol beüvöltött, az ablakon: – szeretlek Vivieeennnn! Aztán újra, és mikor a függöny meglebbent, go! Ha indult volna a motor… égés volt. Persze gyúrtunk is, ahogy Schwarczi Utam a csúcsra c. könyvében olvastuk. Lakóterületi S.E.: ez volt az első hely,(ttp://body.builder.hu/int_szegedoldtimer.htm4 ) ahol  tanulhattam a nagyoktól, Sánta Józsitól, Zoli barátom báttyjától, Ottó-tól, és Karmestertől, aki azt mondta, ide 50cm-es bicepsz a belepő.  Asszem egyedül ő járt volna. Szóval nőttünk Zolcsival, mint a csicsóka, vagy ahogy a Józsi mondta, babkaró. Bélárol se feledkezzünk meg, aki azzal b@sztatott minket, hogy láttunk e már repteret, és nyomott egy hát-pózt. -Lábat mutass Béla! …Anyátok picsája!! Béla lábait mi csak málnakeverőknek hívtuk a háta mögött, mert azért erős volt, és elég labilis idegzetű. Később jöt a SZVSE Zolival, meg Rajmival, ott is volt pár ez meg az, de erről ne most. Várjál, Bálint barátom is ott edzett délelőtt, jó nagy szerb gyerek volt, és órdított mindenkivel gyakorlat közben: -kinyomod, az anyád picsájába! Nem segítek, izzadjon a segged, és hasonlók. Egyszer valami fűtést légtelenítettek, le volt szedve a fűtőtest a tusolóban, a mester bütykölte, még  a főcsapnál egy másik várta a jelet, amikor kész van. Bálint adta magát üvöltve: nyomjad az isten bassza meg! A faszi már nyitotta is a csapot, a rozsdás víz meg elöntötte a tusolót. Aztán ott volt a nagy darab Zoli, aki már kézfogás közben az ütőtávot méregette, nem csíptük. Már reggel 7-kor olvasta a hülye újságját, és csak imádkoztam hogy ne kezdjen el mesélni valami faszságot, mert esze az nem volt sok. Verdák? Hogyne lettek volna? Elso autóm, egy Renault motorralszerelt Dacia volt, apámtol kaptam, aki az öccsétől vette át, 95000.-ért. Piros autó volt, emlékszem mikor rommá törtük, és Krisztián barátom lefújta a főnöke kis fényező műhelyében. Pontosan el kellet találni a színt, nehogy apám megöljön. Sikerült, de valamin összekaptunk, és otthagytam őket Péterrel Dorozsmán, mire beleírtak a frissen festett ajtóba valami fehér szarral, hogy “hüje”. Bocsánatot kellett kérnem, nem volt mese. Csajozáshoz autó kellett. És naaaagy zene! Kicseréltük volna radiómat, ha nem gyullad ki közben.  Kábeltűz, iszonyat bűzzel és füsttel, egyenkent ugrottunk ki a kocsibol, lehasalva a gyepre. Luki végül lehúzta az akkuról a sarut, mindig is ő volt a higgadt a csapatban  Aztán jött Roli Escort XR4-e, az végre jól is ment, és a lámpái sem a csillagokat világították, mikor hátul is ült valaki. ( Később, ’96-ban megalapítottuk M.Tibiékkel, E. Gabival, az Auto Hifi Studiót. Ott már nem volt kébeltűz, de annál csodásabb installációk. Az akkori autómban, egy Audi Coupe 2,3 e-ben valami 600w muzsika szólt, iker bandpass Kicker ládával, két Phoenix Gold végfokkal, elöl Rainbow szett, passzív keresztváltó, 1 farád kondi, etc etc, Gabi jobban tudná sorolni. Egy buli után mutattam Bandinak, két percen belül ablakok gyúltak még az ötödiken is… ) Na azt szerettem, megvolt majd egy egész évig, ami nagy szó volt, mert amikor a Hifi stúdiót elengedtem, az átmulatott szombat ejszakák után indultunk Tibikével, a pécsi autópiacra, hátha akad valami. Hűvös reggeleken sokat rugdostuk ott a kavicsot, mire frankó nagy piac lett. Egyik nap kómásan baktattunk, Tibor, és Zoli előttem, a sorjázó autókat vizslatta, majd kisvártatva megszólalt: -asszem Zolika, amelik autó egybe van, azon mög is láccik! Mire Zoltán: -Na igen, semmi sem romlik el ok nélkül. Majd csend. így teltek ezek a szombat a reggelek. Ettünk apró amerikai fánkot, grill csirkét… Aztán attól függ, ha eladtuk amink volt, vettünk valami maradék romot, ami mér délben megvolt, vasárnap pedig felvittük a pesti atópiacra eldani a binakó adásvételinkkel. Tibike nem hitt az autószerelőkben, ő az illatokban és a tiszta utastérben hitt. Sokszor igaza is lett, megvolt a duma mikor alkudoztunk: -Itt is gitt, ott is gitt… Mikor meg eladtuk: -Állatorvosé volt, sosem dohányoztak benne, családi ismerős, azért a biankó adásvételi… Volt egy üzletházban Tibivel egy kis GSM-pultunk, az volt a főhadiszállás. Mindeki használt Nokia 2110-ét átvettük, becseréltük Ericsson 337-re. Nekünk Nokia 8110 banán volt persze… Egy gyenge nap Öcsivel bóbiskoltunk a bágyasztó nyári melegben a pultnál. Beszélni sem volt erőnk emlékszem, viszont egy fürge erőssen festett nagyasszony infópultnak nézett bennünket: -fiatalemberek, merre találom az emeletet? Öcsi: -felettünk. Madam: -na de hogy jutok fel? Én – a lépcsőn mama, a lépcsőn….mama el, mi vissza alfába. Olyanok voltunk mint a jó parfum: egy csepp is elég volt belőllünk. Verda vóót, pééz vóót, mi kell még? Márol holnapra éltunk, de nem volt ezzel semmi baj. Dehogynem! Hogy miért szűntünk meg? Pont ezért! Végül persze én is megházasodtam, nagyon szerettük egymást Zsuzskával, legalább is remélem, de azért az esküvő nem egy olcsó játék, anyámék pedig sosem nyertek a kaparóson. Kornél cimborám mesélt nekem egy Izrael nevű helyről, ahol jó pénzt lehet csinálni Eilaton, a szálloda bizniszben. Kellett nekem több? Volt valami rom verdám, eladtam gyorsban, kaptam 80000.-ret, meg egy ótvaros Wartburgot. Bele sem ültem, csak meghírdettük, a 80 rongyon, meg vettem repjegyet. Szerencsém volt, az utazás napján kifizették a kocsit is, minden jól indult, let’s ride! Kettőt pislogtunk, és máris Tel Avivban találtuk magunkat, vízumért sorakozva, 110% párában. Mindenutt katonák, nők is. A pecsételős menyecske egyenesen zavarba hozott bajuszával, kérdésére, beszélek e angolul, zsigerből rávágtam hogy maybe… Mondanom sem kell, megremegett a sorsomat eldöntő pecsét a kezében, de Korci kimentett. Irány Eilat      majd szoba a “shes smone tesa” (689) szám alatti koszfészekben, ha jól írtam. Délután ötig hotel, utána vidámpark, dög meleg, szabadnap elvetve. Emberekre csukogattuk rá, az óriás, fejreállítós hinta rácsait. Hiába volt kiírva, hogy ne vigyél fel semmit, mikor fejreálltak, hullott ránk a pénzeső, meg minden szar. Éjjel kettő, taxival haza, új százforintossal fizettünk, ami megegyezett a tiz shekelessel a sőtétben. Két héten belül, minden taxis vett elemes kislámpát az autojába. Érdekes hely volt, mai napig álmodok róla. Na nem arrol mikor majdnem ott hagytam a fogam Jerusalemben, de erről mindjárt. Hanem arról, mikor már nem volt a vidámpark, és meló után, lementem a Vörös tenger partjára, elcsípni a délutáni napot. Az egyik ilyen nap volt a második alkalom, amikor éreztem a csodát, Isten érintését (az elsőt írtam a 2.fejezetben). Szóval fáradt voltam, béreltem napágyat, félig beletoltam a langyos vízbe. Nem volt már sok ereje a napnak (csak vagy 40 c árnyékban), a parti bár is üresen ásítozott, a menyecske a pultnál pedig betett egy Dire Straits cd-t, es csak hallgattam Mark Knopflert, hevertem félig a vízben, és megint boldog voltam. Szerettük Eilatot, a Coral-beachet. Mólókon kellett a tengerbe sétálni a parti sekély vizet benépesítő korallok miatt. Azóta sem láttam még szebbet.                                                                                                                                   A víz mintha ott sem lett volna, annyira tiszta volt , a halak pedig ezrével hűsöltek a móló alatti homályban. Volt egy eldobós gépem, beúsztam, Kornél dobált be kenyeret, a halak meg amint megérezték, egyszerre, egy felhőként, mintha maga a móló indult volna meg, körém úsztak. Idilli volt minden, öten laktunk egy lakásban, de kit érdekelt, mi azért magunkra hoztuk a bajt.  Akkortájt egy baratnőnk Nagy Britanniában tengette az eletét, és mi leveleinkben írtunk minden szépet, amíg egyszer csak nem az jött válaszul, hogy érkezem ekkor… Pfff  várjálmán, tejóég, komolyan gondolja? írjuk hogy tegnap óta lőnek, és robbantottak is! Késő, repjegy megvéve Detti érkezett, mint a makói járatos. Persze én menjek ki elé a buszhoz, ki más? Elszállásoltuk a kisszobában. Csendben is volt reggelig, amíg a rádiót be nem kapcsoltam. Ajtó ki, Detti ki, -nem igaz, hogy itt nem lehet pihenni, muszáj ilyen hangosan hallgatni azt a kva rádiót? Aztán már nem tudom mi volt, szerencsére lett munkája, szállása, csipogás vége. Ez van, ha egy nő beteszi a lábát: fenekestül felforgatja az életed! Az utolsó 10 napban hazaindulás előtt már nem dolgoztunk, és fejembe vettem, hogy felmegyek Jeruzsálembe, így hát fogtuk magunkat egy Anita nevű lánnyal, és elhúztunk. 

Basszus, lesz 5/c is??? Nyilván.