Mikor leülünk írni, az sosem csak olyan, hogy van a téma, vagy van a mondanivaló, a vélemény. Sokszor néhány betű leütésével kezdődik, hagyjuk, hogy gondolataink csapongása csillapodjék. Eközben egyre több betűt ütünk le a klaviatúrán, tempónk arra a ritmusra gyorsul, amelyre elménk lelassult. Ez az ideális állapot az íráshoz. Ilyenkor kezünk csak teszi a dolgát, emlékképeink pedig betűkké rendeződnek. Nyugodt állapot ez, a testi-lelki egyensúly egy fajtája, érezni hogy memoriánk fiókjainak zárjai lassan elfordulnak, nyitva állnak e pillanatban, és bármit elővehetünk belőlük. Kotorászhatunk bennük, mint gyermekkorunkban a padláson. Bárhova elvisz minket, térben és időben egy-egy ilyen fiók tartalma.                                                                                                      Caorle, Olaszország: Barátokkal sétálunk a parton, csendesedik a hőség, Ákos fiam fagylaltot majszol, fürdőzéstől bágyadtan, Zsuzsi Katával beszélget, én a hullámtörő betonfal vésett szobraiban gyönyörködöm. Delfinek, sellők, halrajok. A kis földnyelv végén apró templom, a harangszó beleolvad a dagály sustorgásába. Nézem a kisváros színes házait, a főtér ferde tornyát, nézem a nyugalmat. Lehet az ‘összhang’ feliratú fiókot nyitottam ki? Mi, a barátok, összhangban voltunk, hasonló, hasonlót vonz.

Újabb fiók: Szeged, Anna fürdő, szauna. Minden hétfőn, éjszaka a barátokkal. Attila, Sanyika, Bandi és én voltunk az állandó mag, meg aki épp ráért. Jó társaság volt, hangos és vidám, jó volt belépni ide, és elfelejteni a napi szarságokat. Ott ültek a szokásos arcok, a bontós Józsi bácsi, a nagydarab Misi (nyugodjék békében), néhány gyanútlan nő, és mi… Józsi bácsi zömök kopasz ember volt, sokat próbált régi csibész. Szerettük az öreget, nem vágott fel soha, pedig volt lőszer dögivel. -Szevasztok srácok, mi újság? Jöttök e avas-mákos palacsintát enni a gettóba? Getto büfé, Tarján. Szeged éjjel oda járt. Pali, hotdog, és az én kedvencem, a puncs turmix. Ami a palacsintát illeti, nem sűrűn ettem, aki gyártotta, csak elpöcizte a csikket, és kézmosás smafu, már sodorta is. A turmixot a sült virlis hotdog után ittam meg, tudtam, onnan kereken két percem van hazáig. Jóska ba egyszer egy barátját elvitte oda, aki akkor érkezett haza az USA-ból. -Hova megyunk Józsikám? -Étterembe apám, étterembe… sokat röhögtunk ezen, mikor a szaunában mesélte. Persze volt pár menyecske, akik pofákat vágtak, velük senki sem beszelgetett a hőségben. Az egyik már csak amiatt sem szeretett minkét, mert előadta a múltkor, milyen puha lesz a bőre ha macko mézzel keni a szaunában, mi meg elkértuk tőle, amíg hűsölt a medencében. Mire visszajott, megettuk. Mondtuk is, belülről puhítjuk magunkat. Sanyika már csak ilyen volt, ezek a lányok pedig nem szívesen izzadtak velünk, ha mégis, Sanyika közölte velük, hogy ő bizony azért ilyen pici, mert maradék ge..ből van. Ekkor a program nagyjából véget is ért számukra. Jóska bá meséi tették be a kaput rendszerint a maradéknak. -Gyerekek, mikor legutóbb kórházban voltam, és mosdatott a nővérke, beszélgettünk: -tudja kislány mekkora f… volt régen ebben a bőrben??       Ekkor a kitartóbb lányok is ledobták a láncot.  Jó volt közönségesnek lenni, polgárt pukkasztani, a móka kedvéért. Emlékszem, Atti egyszer bement a csajokhoz zumba órára, sárga bő gatyában, barnára olajozva, és ott rázta a seggét velük. Mai napig látom keringeni a képet a facén, mikor valaki hozzászól. Persze Ő sem ma kezdte, gyerekként is kicserélte a wc illatosítót a borotvahabbal, tudva mit tesz a fater ebéd után… Volt verés, de hányszor…                                                                                                           Domaszék: Laciék Pesten, buli a tanyán. Páran mar kint voltak, mikor Kekával felültünk a buszra a Mars téren, találgatva, hogy melyik buszmegállonál kell leszállni. Eltaláltuk ugyan, de ahogy elment a busz, az orrunkig sem láttunk. Találomra botorkáltunk a földúton, de végül megláttuk a megbeszélt reflektorfényt, amint össze-vissza világítanak vele, úgyhogy arra vettük az irányt. Mindeközben Róbert motorozott csak le-fel részegen, de ezt akkor még nem tudtuk. Egy biztos: sosem találunk oda, ha pár kóborkutya fel nem zargat minket egy fára, ahonnan már láttuk a tanya fényeit, közelebb érve pedig azt, hogy a srácokat már sosem érjük utol, úgy elkészültek. Páran teli söröspalackokkal dobálták a kéményt, hogy miért, nem tudom, de másnap beázott a menyezet a sörtől, Laciék legnagyobb örömére. Keka közben berúgott, elájult kicsit, Sándor pedig állon pattintotta Róbertet, mert az rárepült a csajára. Robi hisztériás rohamot kapott, az hajtogatta, hogy üsse csak meg bátran aki meg utálja, itt az alkalom. Nem hittem hogy Keka összeszedi magát, de feltáplászkodott, és miközben azt motyogta, hogy ezt nem lehet kihagyni, lezavart egy óriásit Róbertnek, aki visszafeküdt kicsit. A szomszéd szobában, eközben Szilvia terhes lett Zolitól, végül mind elaludtunk, mint a kisangyalok.                                                                                                                                                                                   Valahol Spanyolországban: Lloret  de Mar-ból autóztunk Barcelonába, kora reggel, a hegyek között. Barcelona csodás volt, a Rambla élő szobraival, Güell park, Gaudi zsenialitásának egyik legszebb dícsérete, vagy a Csontház, de nem ez jut most eszembe, hanem egy sokkal apróbb dolog: egy illat. Keskeny hegyi úton robogtunk a Pireneusokban, balról mély szakadékok, jobbról haragoszöld rétek lehellték ki a reggeli párát magukból, áhítozva a kelő nap első sugaraira. Kicsiny faluhoz közeledtünk, néhány sor csodás régi ház, balról-jobbról, a napsugarak pedig már játszadoztak a tetőkön. Ekkor éreztem meg az illatot: croiassant! A keskeny főutcán egy pékség, a napsugarak megcsillantak a pereces cégéren, és az egész környéket áthatotta a frissen sült croiassant illata. A reggel varázsa teljessé vált egy pillanatra, és kerek volt ismet a Világ: boldog voltam megint. Azt hiszem-bár erre Eilaton döbbentem rá végleg-, hogy az ilyen pillanatokért érdemes élni.

És ezért érdemes irni is! Ha leirod valahova, amit emlékezeted egyik fiókjában találtál, az a fiók nyitva marad, hisz tartalma betűkké vált, többé nem veszhet el. Ki tudja meddig találsz rá az összhangra, bilentyűt csépelő ujjaid, és csapongó gondolataid között? Azt mondom tedd, amig teheted, és nyiss ki minél több fiókot!