Most tényleg nem azért, csak a ma reggeli kávém mellett ülve, nem tudok elmenni már a 26. poszt mellett, a Fb-t böngészve… ami a

Valentin napról áradozik, természetesen kis hazánkból, jó érzésű alsós energiavámpir képzősöktől. Mutatom:

Tudjátok miért érdekes ez? Mert akad aki ezt viccesnek tartja, és bár én kedvelem a fekete humort, valamint cinizmus a második nevem, de pl a középső gyöngyszemtől ledobtam a láncot. Azt tudjuk, hogy mindig akad valaki, aki épp tetszik valakinek, korra, nemre tekintet nélkül. És milyen remek nap is lenne a holnapi, egy ölelésre, vagy csak megmondani neki, hogy tetszik nem? Bezsebelni egy mosolyt tőle azért a csoffadt szál virágért, amit odafele szakajtottál a hajléktalan virágosnéni csokrából, amikor nem figyelt igaz? És ez még ingyen van, csak mondom. Persze akkor, és csak akkor, megkövetem a középső gyöngyszem alkotóját, ha posztja ellenére elsőként osztja majd holnap a bonbont munkatársainak, hiszen titokban ő (kisebb ő nincs sajnos a billentyűzeten) szóval mini ő, az ügyeletes jó fej  munkahelyen, és a kép megosztására csupán frusztrációja sarkallta, valamint az, hogy zacskóban vitték már oviba is.  Nem is húznám tovább, még kihül a kávém néhány Torrente-klón miatt. Talán annyit a végére, tudom hogy a Szürke 50 árnyalatáról is a magyar aszfaltos poszt ugrik be, de barátom, vidd el a szerelmed a moziba, öleld át inkább, amig van kit, és amig teheted, és vedd meg azt a virágot, amig van kinek rendben? Hidd el, jó lesz az, a Valentin nap! Van meg 24 órád, ne modd, hogy nem szóltam időben.

Pont ma kaptam meg, hogy közhelyes vagyok, amiben bizonyára van némi igazság, ám mentségemre szóljon, hogy gondolataim, valamint véleményem legalább a sajátom, ha túl sok egyéb szellemi termékkel nem is büszkélkedhetem.

Miliószor volt téma a kritika, és milliószor mondtam már, aki kilép az árnyékból, annak viselnie kell. Nem is gond ez, amíg épiítő jelleggel esik meg, és nem valami irástudatlan Facebook hero szeme akad meg egy hiányzó ékezeten. Elmondtam már azt is néhány alkalommal, hogy a magam kedvére irok, vajmi kevés rendszerességgel, valamint rapszódikus témaválasztással. Igen, miért is volna rend a fejemben? Miattad, vagy a kedvedért? Én fejem, én dolgom. El is értünk a lényeghez, mi tehát a magunk dolga? Nem gondolom, hogy a depresszió komolyabb népbetegség lenne Mordorban, mint a “másokdolgakomplexus”. Igen, beleugatás-függők vagyunk, kíbicek, kéretlen kommentelők, és bárhol, bármilyen témában kettőnél több mondatot követően képesek vagyunk egymásnak esni, majd néhány sorral lejjebb demagógiába torkollva, már nem is emlékszünk, miről is volt szó tulajdonképpen. Figyelünk, szép csendben, ki mit csinál már megint, és hogy tudjuk milyen rossz vége lesz igaz? Hát hogyne, hisz mi másképp csináltuk volna, és eleve bele sem keztünk volna, jah hogy sikerült neki? Csak szerencséje volt. Művészi szinten kétkedünk, a legoptimistább figura is eret vág ha két óránál többet kell ülnie pl egy orvosi rendelőben, az emberek között. Valaki kérdezte minap, anyagi okokból élek e máshol, és rá kellett jönnöm, tulajdonképpen nem. Zavart az, ami most itt van e sorokban. Rohadtul zavart. Hova megy ez kedd este öltönyben? Ki ez a Nő vele? Minek kell, mit akar, miért mondta? Senkinek sem fordult meg a fejében, hogy amit mondtam, azt pont azt is jelentette, vagy amit tettem, annak az indokait fel tudtam sorolni. Már az is hihetetlen ha valaki tartja a szavát, nem hogy betartja amit igért!

Még mindig gazdag emberek autóin, meg a bulváron csámcsogunk, mert sarat dobálni muszáj. Létszükséglet. A “másokdolgakomplexus”. Ha két ismerős találkozik valahol, kötelező a “hogy vagy”-ra, panaszáradattal válaszolni, úgy kezdve hogy kösz jól, de…. Néha itt-ott ha chatelek otthonról valakivel, mindig ott bújkál a kérdés: -de nem szar neked? Mondjad már hogy szar neked. -Ugye nincs baj? Kezdd már el, az ég áldjon, az nem lehet hogy minden jó? Miii hogy elvagy, meg jó a kedved? Hogy? Szeretsz melózni? Iszol te rendesen? Persze recept, hogy mindig a legrosszabbra gondoljunk azonnal. -Kicsit folyik az orrom, most hogy kérdezed. -Össze kellett csavarozni?

Mesélem múltkor, kicsit lapos volt az autó kereke egyik nap… -Tudod mennyi ahhoz egy turbó? Csak pozitivan, mondják közben. Kíváncsi népség vagyunk, nincs is ezzel semmi gond. Itt New Yorkban sem mindenki pozitív, de az emberek valahogy másképp kíváncsiak.

Elmagyarázom. Kérdeztem pár hete egy barátom, milyen volt a Távolkeleti körutazása, várom a képeket. Nem osztja meg a közösségi oldalom, mert sokan ismerik, válaszolta. Aztán vannak a hozzászólók, ha valaki posztolna pl az FB-re valamit… -Ez a betegágy az új verdád? Ha azt szeretnéd, hogy ne ugassanak bele a posztjaidba, három dolgot posztolj: horoszkópot, idézetet, vagy azt ha beteg vagy. Ideát, bátran szurkolhatsz a kevenc csapatodnak, ahhoz nem kell szidnod az ellenfelet. Kiteheted ha jól érezted magad valahol, senki nem fogja azt irni hogy “Tudsz élni”. Bármennyit bulizol a barátokkal, bármerre mész, csak sok szerencsét kivánnak, és bármilyen fura szerzet is legyél, tök rendben van. Ha a Broadway-en akarsz kocogni, vagy a Wall streeten, a te dolgod. Nem röhögnek ki, nem fikáznak, amit te csinálsz, az a te dolgod, te tudod miért csinálod. így vannak vele, és én is így vagyok vele, naná, hogy jól érzem magam. Másképp értelmezik a sikert, másképp a munkát. Mondom a kondiban a srácoknak, új évi fogadalmam, most már jövök hetente 3-4 alkalommal, mondták: nagyszerű, de ők majd minden este itt vannak, szóval mi is az én tervem? Tök normális, hogy reggeltől estig dolgozol, ha kell, és éjfél előtt még tele a GYM. Ha éjjel nem buliztad ki magad, elmész reggelizni egy lounge-ba, délben ott a DJ, folyt köv, up to you, rendben van. Télen teraszon ülni rendben van, irodaházak közötti parkban üzletembernek padon ebédelni műanyag ebédhordóból rendben van. Megszólitani valakit a metrón rendben van, sminkelni a metrón rendben van, ahogy táncolni, és mosolyogni is rendben van. Minden januárban van egy nap, mikor alsóneműben utazhatsz ha kedved tartja poénból. Pont ezért. Opened, well balanced life. Ez a vágya az embernek, ha megkérdezed, pedig minden, de minden a pénzről szól, itt a Világ fővárosában. Tudod miért működik? Mindenki a saját életét éli, nem a másikét, a maga dolgára fókuszál, abban halad, fejlődik. Kellene érteni mi az a tolerancia. Ha lenne kellő alázat bennünk, nem törnénk annyi pálcát, mert eszünkbe ötlene, hogy ki a f vagyok én, hogy megmondjam?

Mit tettem én az asztalra ahhoz képest amennyit itélkezem? Miért bassza a szemem a másik sikere? Miért haragszol egy mosolyra? Miért döglesz bele, ha szép napot kell kivánnod? Ez kell ahhoz hogy az egyetlen nép legyünk aki széthúz? Akiknek a torkán mindent letuszkolhat a saját mutyikormánya? Miért dögöljön meg a szomszéd tehene, mikor a szomszéd fűje mindig zöldebb? Miért nekünk vannak a legszomorúbb gyermekdalaink? Nem keresem a választ, nem vagyok elég okos hozzá, csak azt tudom, hogy nem kell ez nekem! Akárhányszor olvasok valamit külföldön élőkkel kapcsolatban, annak kivétel nélkül az a visszhangja, hogy az nem lehet igaz, vagy lehetetlen, vagy kamu. Nos nem mindegy ki hol él? Nem mindegy hogy neki milyen, vagy mi van vele, ha egyszer szeret ott lenni, hát sok sikert nem? DE. Miért kellene nekem arról győzködnöm valakit, hogy az én életem is nehéz, aztán meg azon versenyezni, hogy melyikünké nehezebb? Ha annyi gondod van barátom, mint amennyit felsorolsz, törődj talán azokkal, az enyémek helyett. Ha ennyire fáj az élet, ne velem konzultálj az orvosod helyett. Ha nem tetszik amit irok, ne olvasd, ha zavarlak törölj. Amiért nem teszik ezt sokan, nagyon egyszerű miért: egyszer csak egyedül maradnának, és nem volna senki akinek a nyomorán lehetne rágódni, végül kénytelenek volnának a sajátjukon. Isten őrizz, pedig erre is van, igaz egyetlen mondásunk, tehát söprögessél kicsit a saját portádon jó?