Van benned plusz? Feljössz a felszínre munka után, vagy továbbra is ez a téma otthon? A csendes gyilkosok nem? Hazamennek, és lökik az ott történteket. Hányszor kértem, hagyd a gondot ott ahol keletkezett! Mikor a panasz áradatot hallgattam minden este, folyton az járt a fejemben, hogy megpecsételte a holnapom. Az életed? Az eltelik valahogy eközben, kit érdekel. Istenem, mennyivel jobb volt sietnem a szerelem elé, vagy hajtani egyet kövér gázzal. Nevetni bármin, átölelni valami megfoghatatlant, próbálva boldognak lenni! Mi történt hát? Nem tudni, lassan történt, cseppent valami az évekbe, ami lelassított. Szép idő van, sétálnál de nem mozdulsz. Üres a hűtő, menni kéne, baszol is rá. Felhívni pár embert, csevegni, kávézni nem? Nem. Nem, mert gondod van. Áll az agyad, pár éve meg még edzeni indultál ilyenkor. Elégedetlen vagy? Na és, ki nem az? Bár egyedül lennél pár órára… Tessék, most meg csak ülsz. Volt benned plusz? Hogyne lett volna, hisz onnan az emlékeid.

Kéne kicsit a lelkedben rendet tenni, de annyi mindent felhordtál a padlásra, hogy azt sem tudni melyik sarokkal kezdd. Ott egy halom gond, abból az időből, amikor nem álltál ki magadért, és letaroltak. Csupa vissza nem adott pofon. A másik sarokban ott bűzlik minden olyan emlék, amikor bocsánatot kellett volna kérned azoktól akiket bántottál. Csupa szomorú tekintet. Aztán középen a meg nem tett dolgaid, elszalasztott lehetőségek, a “lehettem volna” kupac. Jó nagy mi? Ha ez a domb olyan pénzzé változna, amit szarságokra költöttél, pontosan ekkora maradna de mennyivel hasznosabb lenne… Az istenverte padlás. A lelkifurdalás áporodott szagával… ismerős ugye? Hát ma nem mész le kajáért, a nap meg hiába süt: nálad esik.

Páran kérdezték miért írok. És ha már írok, miért nem olyasmit, ami másokat is érdekel? Van jó, és pocsék olvasottságom, tudnom kéne mi kell. Azt hiszem ma pocsék lesz a statim, ám válaszolhatok a kérdésre: azért írok, mert én így hordok le mindent a padlásomról! Ennyi. A lustaságom kulcsra zárta az ajtaját, de lustaság lévén a kulcsot a szögre akasztva hagyta.

Teszem a rendet. Önzőségből? Pontosan, mert újra akarok sietni a szerelmemhez, újra akarok kövér gázzal hajtani! Átölelni a megfoghatatlan boldogságot, felcsipegetni minden morzsáját. Nevetni bármin! Az élet meg csak eltelik? Nem pajtás, az élet rövid. Nem eltelik, hanem elrepül! Csodák pedig mindenhol vannak. Én pontosan tudom. Az elsőtől kezdve Gyerekként, mikor üres tüdővel a medence allján fekve rám ragyogott a nap a Liget fáin át, mennyei zöldre festve mindent körülöttem. Az csoda volt, és még csak levegő sem kellett hozzá, nem hogy pénz! Másként nézek már a kupacaimra is. Az elszalasztott lehetőségek ott, egy halomban, azt mutatják: ragadd hát meg mindet eztán! A másik kupacra rá se nézek, hiszen már kiállok magamért, megtanultam a leckét. Bocsánatot ugyan már nem kérhetek a megbántottjaimól, de jártál már te is úgy hogy onnan kaptál vigaszt, ahonnan a legkevésbé vártad volna igaz? Ne aggódom: ők is megkapták már máshonnan. Már nem is esik, azt hiszem most lemegyek vásárolni, üres a hűtő!