Eljött hát az év utolsó napja, a jókívánságok ideje. Ez rendben van, nekem is mindenki csupa jót kívánt, mindjárt közvetlenül azután hogy közölte mennyire herótja van a sok semmitmondó elcsépelt frázisról, ami a pin@ról, vagy az ivásról szól. Én értem ezt, hiszen ha valaki valami fontosabbat, vagy csak jelentőségteljesebbet tartogatott volna ahelyett hogy kieresztené a gőzt ilyenkor, nos az minimum pszichikailag instabil. De had legyek kicsit ünneprontó, és had reménykedjem kicsit abban, hogy akad aki elgondolkodott azon az éven, amit maga mögött hagyott. Hacsak egy percre is. Azt kivánom hát, bárcsak mérhetném a jókívánságaimat személyre szabottan mindenkinek, alapul véve az ezt az évet!

Én ugyan ezt nem tehetem meg, de te, te megteheted magadnak! Tudom, aki a múlt fele néz, az seggel megy a jövőbe, de tehetsz egy kivételt, és ha igen, tedd meg ma! Szerezz kicsit több értelmet az év utolsó napjának, mint egy féktelen este (vagy csináld sorrendben). Nézd meg több lettél e idén, meg lett e amit akartál, és nem hagytad e ott magad félúton valahol, ahová jövőre kell majd visszamenned saját magadért, hogy tocsoghass ismét egy évet az állóvízben. Fogadalmak kellenek, de ne feledd, ezek pontosan annyit fognak érni mint a tavalyiak, ha emlékszel még rájuk, és arra mi valósult meg ezekből! Azt kívánom hát, merjetek nagyot álmodni, csak ne kapjatok frászt ha fel kell ébredni! Azt kívánom, mérjétek magatokat jövőre is a legértékesebb mércével, az értékrendetekkel, és érjetek el számotokra minden létező sikert kellő alázattal! Azt kívánom maradjatok önmagatok, és irtsatok ti is némi bozótot mások szellemi mocsarában, tegyetek jót néha csak úgy! Azt kívánom tegyetek pontot úgy erre az évre, mint egy olyan mondat végére, amit nem kell újrafogalmazni, és szeressétek egymást jövőre is! Durranjon hát végre az a pezsgő! Pont.

Meg vagyunk lepve. Meg vagyunk lepve? Hozzátenném hát a magamét, és megkérek mindenkit, ne legyen meglepve rendben? Tudom a kocsmasztalnál mindenki okos, ez az ember egy erkölcstelen, gátlástalan rasszista, és bohóc. Ez jön a kocsmából, aztán itt vannak az utcán az emberek, és tüntetnek. Jó, rendben. Nem csípik sem a melegek, sem a feketék, sem a nők, se senki. Én sem csípem és ha a kocsmában ülnék ezt mondanám: itt ez a pali, ugyan az a fej, és név mint gyermekkorom kedvenc Donald rágóján, és elnök, indítókulcsokkal. De pusztán a játék kedvéért, és mert innen még nem nehéz, ássunk hát mélyebbre egy kicsit, mert 1: nem lehetünk állandóan a kocsmában, 2: túl vagyunk az első ijedtségen, 3: ültünk iskolapadban, még ha ha aludtunk is. Csak azt akarom mondani ezzel, hogy álljunk már meg egy percre, és vegyünk tudomásul néhány tényt rendben? A helyzet az, hogy nem melegek, vagy feministák, önérzetesek, vagy jótékonyok erkölcsi elvei vezérlik sem az országot, sem pedig a gazdaságot. Donald J. Trump nem lelkipásztor lett, és nem gyülekezete van, hanem országa. Itt, ezen a ponton múlik el érzelmeink jelentősége, hogy számok és trendek vegyék át a helyüket. Képzeljük csak el ha pl. a Wall street brókereit az alapján ítélnénk meg, mennyit kurváznak a Gentlemenˋs clubokban munka után, vajon rájuk bíznánk portfóliónk kezelését? De nem ezt mondjuk, hanem azt mondjuk: csinálj nekem pénzt, amúgy meg azt csinálsz amit akarsz. Trump sem érzelmeket, vagy ingyen ölelést igért, hanem pénzt. Olyasmit ami van neki bőven, tehát valószínűleg tudja mit csinál. Fanyalogmi lehet, az aputól kapott egymillió induló miatt, de belekezdeni sem érdemes, mert az már elbukta, aztán megmilliószorozta, és épp az imént vett magának egy kampányt SAJÁT PÉNZEN szóval na! Ha gonoszak akarunk lenni: már ki is lakoltatta az első fekete családot, méghozzá a Fehér Házból. Nincs programja? Lehet. Szerintem van. Szerintem bohócokból nem lesz itt milliárdos, de még csak milliomos sem. Volt, van élete, de ezt most hagyjuk, hiszen mindenki Trump szakértő lett, olvashatunk eleget róla bárhol, magam is ezt teszem. Nem kell szeretni, de nem árt ismerni. Ez az ember jól összezavart mindekit igaz elemző urak? Mit fognak most mondani? Hol is az a megrendült pénzpiac, összeomlott tőzsde? Borítékolható, hogy a 3% ingadozás nem menti most meg a seggüket. Azonban nem csak a piacok hektikus mozgása maradt el. Akiről maguk alig tudtak valamit elemző uraim, Putyin elsőként biztosította támogatásáról. Hát hogy is van ez akkor? Mert én átlagember kenhetem a médiára, de egy elemző bőrében sem lennék, nyúzás előtt. Kicsiben meg-ahol én is vagyok- ha kérdezitek most mi van, azt mondhatom, szerintem kell az a fal Mexikónál, és aki búj bújt ha már itt van és dolgozik rendesen, ne csessze el és akkor nem lesz baj. A szociális háló ugye itt is örök kérdés, és Mr T. is vakarja-óvatossan a frizura miatt-a fejét, mert ugye azt nem lehet hogy adót csökkentünk, és kajajegyet törlünk el, vagy ha lehet is, akkor azt a pénz el kell vonni máshonnan. Ja, csak a melósoknak, akik megválasztották megigérte az szebb időket látott iparvidékek rebootolását. Az megint pénz, és Kína is morcos lesz. Ami viszont szintén igaz, Trump nem politikus, hanem pénzember és ez válasz lehet több kérdésre is. Pl nem csoda hogy az elemzők szerint nincs programja, hisz ők ahhoz az egyhez értenek, hogy a politika sodrát követik, ami lássuk be most édeskevés, és egyébként sem nagy varázslat ha a dolgok a maguk útján mennek, és nincs új a nap alatt. Trump pénzember, és hogy mire készül, azt senki orrára sem fogja kötni, mert Ő olyan területen sikeres ahol ez nagyon nem divat. És válasz lehet az arra is, hogy honnan lesz pénz? Igen, mert volt már olyan hogy nem volt pénz, neki ez nem új, és az sem hogy mégiscsak lett pénz. Aki egy dologhoz ért, és ez a pénzcsinálás, azt sosem az aggasztotta mi lesz ha elfogy a pénz. Az igazi kérdés számomra inkább az, hogy vajon észrevette e, Mr T. hogy talán életében először (köz) alkalmazott lett? Egy országot kell szolgálnia, és nagyot álmodott ugyan, de ez az ország sosem lesz az imádott tulajdona két ritka verda között a garázsban. Ebből azért lehet baj, méghozzá akkora, ami újra mosolyt csal az elemzők arcára. Akkora, ami hektikussá teszi majd a piacokat, és valódi tömegek lesznek az utcán ezügyben. Nekem itt a vékony jég. Nem mondom hogy ez lesz, csak azt, hogy vékony jég.

Ákos fiamnak pedig nagy nagy köszönet, ölelés az illusztrációkért!

Ma megjutalmaztam magam. Elmondanám hogy diétába kezdtem, mint a nagyok, és elszántak. Léböjt 3. nap, aztán 1500 kcal, tudományosan. Nem vicc egy ilyen mázsás figurának aki szombaton a hentesnél kezd, de lássuk be, kellett. Olvastam a berkekben, hogy a fittnessguruk tartanak 10 naponta bármit ehetsz-napot, ilyenkor töltődnek, afféle jutalom-nap. Na ezt vártam, és el is jött egy örökkévalóság után, mikor már azt álmodtam, hogy beesett arcom van. Az első 9 simán telt, 3 nap zombi-üzemmódban, organikus fűrészpor shake, 5l víz naponta. A 4. nap már nem is zavart az 5l víz, meg a fűrészpor. Viszont 12 percenként felkelni hugyozni éjszaka? Idegbeteg. A Többit nem részletezem, néhány gyilkossági kisérleten kívül jól telt, ráadásul megtanultam alvajárni, és már egyszer sem célzok mellé!

Eljött hát a 10. nap! A jutalom-nap! Mindent elterveztem! Reggel 6: elkisértem Dettikét a metróhoz, majd beültem a dinerbe, néhány tükörtojásra, baconnal, krumplival. Út közben felkaptam egy reggeli kávét, croiassant-t, hogy kihúzzam vele a tízóraira szánt karamellás jégkrémig. Haladnom kellet az evéssel, mert déltől svédasztal volt a kedvenc indiai helyemen. Jó ott a kaja, aki szereti a füzerest. 10$ all you can eat… Van egy vékony karót nyelt csávó aki a vendégeket figyelgeti, meg néha beüvölt a konyhára cigányul valamit, erős műmosollyal. Szabadszedéses, úgyhogy háromszor fordultam, 2,5nél a pali felkötötte magát.

Fizettem és séta. Shoppingolni gondoltam aznap, legalább lejárom az ebédet, és több uzsonna fér nem? Ekkor azonban történt valami. Épp beléptem a metróba amikor az összes bélbolyhom fellázadt, se szó, se beszéd! Meglepett na! Hirtelen olyat böfögtem, hogy az apróért táncoló feka élettelenül roskadt a padlóra, valamint néhány kisgyerek szájából kiesett a cumi. Égett a pofám, de teljesen lefoglalt a bennem gerjedő ciklon megfékezése. Pánikba estem, nem volt hová bújnom villámló seggel, így hát leültem. Erőssen kellett kapaszkodnom hogy ne kezdjek lebegni a rohamosan képződő gázoktól, és még volt vagy tíz megálló. Nehéz percek voltak, az utasok is tudták, rettegve néztük egymást. Láttam magam a másnapi cikkben “chem attack on the subway” . Befutott végre. Futva szálltam volna ki, törve a fény felé mit sem törődve az éjjenzéssel a hátam mögött, ám vigyáznom kellett mert nem a barna nadrágomban voltam. Próbáltam apró fürge léptekkel suhanni, mint egy 100 kilós gésa, ám felfelé a lépcsőn valami apró kis galamb kiszökhetett, mert a mögöttem lépcsőző öklendezve ejtette el a bőröndjét. Kijutottam! Éljen a tülekedés és a hangorkán, engedtem had menjen! Kb olyan volt, mint amikor egy gázpalack elbukik a nyomáspróbán. Megszólalt pár autó riasztója, és a közeli bolt kirakatrendezője magába szúrta a gombostűket, de én végre jól voltam. A sarokig. Megviccelt beleim bosszúra szomjaztak, és úgy döntöttek mindennek mennie kell! Jött az előrengés, összerántott a görcs. Találtam is egy 25 centest a földön, más kérdés hogy nem hajolhattam jobban le érte. A centrifuga teker ekkorát az ottfelejtett félpár zoknin. Tudtam 2 percem van, és egy esélyem: minden sarkon van Starbucks wc-vel. Rendes emberek álltak a sorban, látták nincs vér a fejemben, előreengedtek. Jövök egyel a kávé istenének, bár aki utánam aláírta a toalett tisztitási listát, tuti felmondott. Kifelé jövet üdvözülten köszöntem meg a sorban állóknak, már volt erőm mosolyogni. Valamiért nem mosolyogtak vissza, sőt a sor sem akart valahogy haladni. Mindenki előre akarta engedni a mögötte lévőt, a frontvonal meg eloldalgott. Nekem is element a kedvem a shoppingtól, csak egy hármas csomag alsógatyát vettem a hazaútra. Visszafelé már nem volt gond, üres voltam. Nem így képzeltem a juti-napom, úgyhogy lefeküdtem kicsit délután a nagy ijedtségre. Talán érzünk álmunkban szagokat, nem tudom mással magyarázni, hogy egy vándorcirkusz gyomorbeteg elefántját kellett sikálnom. Ébredéskor hihettem volna hogy a délelőtti kaland csupán rémálom volt, de a takaróm a gravitácóval dacolva lebegett felettem, és csak akkor esett vissza mikor ablaknyitással megszüntettem a szobában lévő túlnyomást. A jó szomszéd cetlit csúsztatott be az ajtó alatt, hogy ne gyújtson rá senki amíg a szakemberek lokalizálják és megszüntetik a gázszivárgást.

Nagy igazság hogy az edzés 20, a táplálkozás 80%-ban felel a kinézetünkért. Ez aznap be is bizonyosodott, sőt azt hiszem a táplálkozásom aznap 100%-ban felelt a kinézetemért: elszürkült arc, összeszorított fogak, görnyedtség, vérben forgó szemek, álterhesség. Tényleg az vagy, amit megeszel! Aznap voltam gésa és walking death, valamint újraértelmeztem a jutalom szó jelentését is. Az is nagy igazság hogy egy kapcsolatban nem az első csók, hanem az első fingás töri meg a közelség jegét, szóval nézzük a jó oldalát: aznap kb megtörtem visszamenőleg 20 évre az összes hátrahagyott jegemet ha ez számít.

Amint leültem ma a gép elé, szokás szerint kiment a fejemből minden amit írni terveztem. Minap Dettike elvitt szinházba, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes október 23-i műsorára, ami ugye New Yorkban nagy szó. Kövezzetek meg, nem vagyok egy nagy hazafi, de letettem az arcom! Nem az előadásról beszélek, mert az persze. Nem a teltházról. Egy szálegyenes tartású öreg ember mondott pár szót az 56-os eseményekről, és arról is beszélt, hogy hamarosan elkészül a forradalom szobra New Yorkban, mert hogy itt nincsen, így hát Ő gyűjtést szervezett, mert úgy helyes hogy legyen már itt is. Na jó, gondoltam erre egy élet azért kevés, hogy itt összedobjanak akármit… De az öreg folytatta: -így hát ezúton is megköszönném az adományozóknak az összegyűlt közel félmillió dollárt… és jött a műsor, és és és mittudomén, valahogy aznap büszkén énekeltem a Himnuszt (amúgy szomorúan szoktam). Én, aki annyit méltatlankodik azon, hogy hol vannak a mai kor nagy magyarjai, akik anno Kossuth vagy Széchenyi voltak, Szentgyörgyi Albertek, Jedlik Ányosok és még sokan… De aznap este láttam valamit. Megcáfoltak. Megcáfolt az öregember, mert vitéz volt, megcáfoltak a táncosok, mert vérprofik voltak. Lefőképp pedig megcáfolt a közönség, mert gondolkodó, értelmes magyar embereket láttam. Letettem az arcom. A kicsi hős kifejezés András barátom szüleménye, aki bejutott egy pókertorna döntőjébe, ám nem ment el végül. Persze kapta a menyecskétől, mikor próbálta elmagyarázni, hogy azért ez is nem akármi, -marha nagy hős vagy mondhatom… Ő akkor azt mondta -én csak egy kicsi hős vagyok. Ja, és tényleg! Minek kellenek nekem régi mintájú nagy hősök, amikor annyi kicsi van? Mindenki aki megmaradt gondolkodó, alkotó, teljesítő üzemmódban! Mindenki aki valamit tesz a komfortzónáján kívül, bármit, csak hogy büszke lehessen rá, számomra egy kicsi hős! Egy ismerősöm pl minap futotta le a NY félmarathont, respect Fábi! De ez csak apró példa épp ez volt eszemben, bocsánat sokatokért akiket kihagyok… Dettike, és néhány barátom minden szombaton tanítanak egy magyar iskolában, hatkor kelnek, csak az út 2 óra. Vagy amikor Zsédely Timi a Magyar könyvesbolt tulajdonosa álmodott egy színtársulatot, és beutaztuk fél Amerikát, gyermek és felnőtt darabokkal, hogy végül A dzsungel könyve színpadra kerülhessen itt New Yorkban… Kicsi hősök mindannyian! Nagy Petinek azóta rádióműsora van Floridában, olyat tettek, tettünk az asztalra amire mindíg büszkék maradunk. Ezért tettem le az arcom ott és akkor a színházban. Mert visszaigazolást láttam.

Nem vagy egyedül! Sokan gondolkodnak hasonlóan, alkotnak, teremtenek, egy panaszáradattal teli sötét időket élő boldogtalan országból. Odahaza vállalkozó barátaim, egy vásárló és jóformán piac nélküli országban kitartanak. Sportolók világcsúcsokat, éremesőt hoznak egy uszoda nélküli, elefántcsont toronyból irányító begyepesedett szövetséggel a hátukon. Rohadt nehéz kicsi hősnek lenni egy félrevezetett országban. Mert mi történik eközben Otthon? Azok az idős emberek, akik egykor gyermekkénk szüleik oldalán a szabadságért küzdöttek a Szovjet rezsimmel, mondom, ezek az emberek, most 60 éves fejjel megtöltik a Kossuth teret, és kicsavarják a tiltakozó fiatalok kezéből a sípot. Mindezt jelképes nyugdíj emelésért, egy olyan téren, ahol magánbiztonsági cég ellenőrizte a résztvevőket… Nyugdíjasok ütik dühödten a tiltakozókat. így ünnepelni, ekkora szakadékkal közöttünk, elég rossz szájízzel tölt el. Nem tisztem vagy célom igazságot tenni, inkább csak szomorú vagyok. Szomorú, mert ez egy ünnep,a miénk, és haltak meg érte. Ők ezt nem szívesen látnák ha lenéznének odafentről. Legalább értük némi tiszteletet, ha már megemlékezünk! Legaláb ilyenkor legyünk már egy nép, ahogy 56-ban azok akartunk lenni emberek! Kicsit azt érzem, semmi se szent. Hagyjuk! Látni lehet hogy ebből baj lesz, de én mégsem aggódom, mert jó sok kicsi hős van, higgyjétek el!

Csendben méltósággal megcsillannak itt ott, a hétköznapokban, és viszik a hátukon celebországot, bölcsen tűrve a hülyeséget. Ha itt lesz az ideje, megoldják. Teszik a dolgukat, mert ezek az emberek nem kíváncsiak többé erre a keserédes nyafogásra, a lebiggyesztett ajkak felett lógó orrokra. Nem adják át magukat az effajta “ez van ezt kell szeretni” tipusú tespedésnek. De rengeteg kicsi hős van, te jó ég, és én alig ismerek személyesen néhányat! Minden jót kívánok nektek, bárhol is vagytok a világban! Mert senki ne merje számon kérni hogy hol vagyunk, mert okkal vagyunk messze! Jó életem volt, ha hagyták volna hogy éljem! Hát ezért szólt a síp tisztelt öregurak!

Magyarnak vallom magam, annak ellenére hogy egy kis templomon és egy iskolán kívül mindent bezártak, vagy eltékozoltak amihez emlékem fűződik, most had ne soroljam. Ti, Kicsi Hősök azon a bizonyos hajón hegedültök amelyik a történelem viharos tengerén folyton jéghegynek ütközik, csak a Titanic-al ellentétben itt az utasok már meg sem lepődnek, hogy megint sűllyedünk…  Ne törődjetek a süket fülekkel, csak játsszatok! Végül még valami: rosszabb napokon mikor nem férek fel a metróra, mert valami sülthülye megáll az ajtóban, a szerelvény közepe meg üres, magyarul kezdem szidni a népeket, valahogy így: cseppentél volna a lepedőre, anyádban voltál meztelen te gyökér, hogy nem tudod a segged beljebb tolni, hogy húznék ki egy esenyőt kinyitva belőlled… a sok fogalmatlan persze mosolyog, kérdezik, milyen nyelven beszélek, annyira szépen cseng? Ha még mérges vagyok azt mondom, magyarul, az az, a világ leghasználhatatlanabb nyelvén. Ha legalább spanyolul ugatnék, a fél világ értene, a másik fele meg akkor ha legalább oroszul volnék perfekt. Angolul meg tudsz úgy is. Aztán persze lenyugszom, és azt mondom magamnak: bármilyen nyelven megtanulhatsz, amig magyarul alig páran. Ez a zsenialitás nyelve, legyél már büszke, legalább te, aki tudja jól: ezen a nyelven öröm írni! Mindenre akad agy csodaszép szó, még akkor is mikor elküldessz valakit a halál nemi szervére, felfigyelnek olyan szép a csengése! Legyetek hát büszkék, arra amit szóltok, és arra amit tesztek! Remélem egyszer még egy nép leszünk! Egy szónak is száz a vége: én büszke vagyok rátok, Egyenes hátú Magyar Kicsi Hősök!

Van benned plusz? Feljössz a felszínre munka után, vagy továbbra is ez a téma otthon? A csendes gyilkosok nem? Hazamennek, és lökik az ott történteket. Hányszor kértem, hagyd a gondot ott ahol keletkezett! Mikor a panasz áradatot hallgattam minden este, folyton az járt a fejemben, hogy megpecsételte a holnapom. Az életed? Az eltelik valahogy eközben, kit érdekel. Istenem, mennyivel jobb volt sietnem a szerelem elé, vagy hajtani egyet kövér gázzal. Nevetni bármin, átölelni valami megfoghatatlant, próbálva boldognak lenni! Mi történt hát? Nem tudni, lassan történt, cseppent valami az évekbe, ami lelassított. Szép idő van, sétálnál de nem mozdulsz. Üres a hűtő, menni kéne, baszol is rá. Felhívni pár embert, csevegni, kávézni nem? Nem. Nem, mert gondod van. Áll az agyad, pár éve meg még edzeni indultál ilyenkor. Elégedetlen vagy? Na és, ki nem az? Bár egyedül lennél pár órára… Tessék, most meg csak ülsz. Volt benned plusz? Hogyne lett volna, hisz onnan az emlékeid.

Kéne kicsit a lelkedben rendet tenni, de annyi mindent felhordtál a padlásra, hogy azt sem tudni melyik sarokkal kezdd. Ott egy halom gond, abból az időből, amikor nem álltál ki magadért, és letaroltak. Csupa vissza nem adott pofon. A másik sarokban ott bűzlik minden olyan emlék, amikor bocsánatot kellett volna kérned azoktól akiket bántottál. Csupa szomorú tekintet. Aztán középen a meg nem tett dolgaid, elszalasztott lehetőségek, a “lehettem volna” kupac. Jó nagy mi? Ha ez a domb olyan pénzzé változna, amit szarságokra költöttél, pontosan ekkora maradna de mennyivel hasznosabb lenne… Az istenverte padlás. A lelkifurdalás áporodott szagával… ismerős ugye? Hát ma nem mész le kajáért, a nap meg hiába süt: nálad esik.

Páran kérdezték miért írok. És ha már írok, miért nem olyasmit, ami másokat is érdekel? Van jó, és pocsék olvasottságom, tudnom kéne mi kell. Azt hiszem ma pocsék lesz a statim, ám válaszolhatok a kérdésre: azért írok, mert én így hordok le mindent a padlásomról! Ennyi. A lustaságom kulcsra zárta az ajtaját, de lustaság lévén a kulcsot a szögre akasztva hagyta.

Teszem a rendet. Önzőségből? Pontosan, mert újra akarok sietni a szerelmemhez, újra akarok kövér gázzal hajtani! Átölelni a megfoghatatlan boldogságot, felcsipegetni minden morzsáját. Nevetni bármin! Az élet meg csak eltelik? Nem pajtás, az élet rövid. Nem eltelik, hanem elrepül! Csodák pedig mindenhol vannak. Én pontosan tudom. Az elsőtől kezdve Gyerekként, mikor üres tüdővel a medence allján fekve rám ragyogott a nap a Liget fáin át, mennyei zöldre festve mindent körülöttem. Az csoda volt, és még csak levegő sem kellett hozzá, nem hogy pénz! Másként nézek már a kupacaimra is. Az elszalasztott lehetőségek ott, egy halomban, azt mutatják: ragadd hát meg mindet eztán! A másik kupacra rá se nézek, hiszen már kiállok magamért, megtanultam a leckét. Bocsánatot ugyan már nem kérhetek a megbántottjaimól, de jártál már te is úgy hogy onnan kaptál vigaszt, ahonnan a legkevésbé vártad volna igaz? Ne aggódom: ők is megkapták már máshonnan. Már nem is esik, azt hiszem most lemegyek vásárolni, üres a hűtő!

De most komolyan, ezt hallgatom 4 éves korom óta! Eltaknyoltam, Anyám rákezdte: szegény én… akkor valószinűleg azt hittem hogy ez sajnálat féle. Aztán felnőttem, és látom az írásokat, szegény generációm, csoda hogy túléltük a kútból ivást, meg a fáról gyümölcszabálást. Ezt megint nem érzem, szóval tisztázzunk már valamit, mert idegesít ez a szegényezés állandóan! Ebben a kva országban mindenki szegény valamiért! Téged itt állandóan sajnálnak, és hogy én ezt mennyire útálom, el nem tudom mondani. Mert nem akarok az lenni, semmilyen értelemben oké? Csak mert az élet történik, ne legyek már szegény! Nem arról akarok papolni hogy aki a kicsit nem becsüli… Arra ott az a tanmese, mikor a gazdag ember elvitte a fiát a  “szegény” emberhez pár hétre, hogy becsülje ami van ugye… persze a kisgyerek másként látta, papa nem örült a válasznak, hogy ugye nekünk kertünk van, ezeknek az embereknek meg egész erdő-mező, nekünk hiába a kristálycsillár, mikor nekik az összes csillag világít…stb. Hagyjuk, nem erről van szó. Különben is szerintem ez a mese nem itt ért véget. Ha engem kéredezel papa fellélegzett, vett egy ilyen “csillagvilágítós” házat a kölöknek, az meg az ereit vagdossa azóta is a hülye tanmese miatt. Na. Marad a kérdés: szegény Te. Mikor vagy az? Szerintem szegénynek lenni már nem státusz, hanem érzelmi állapot, vagy hozzáállás kérdése. Persze vannak igazán szegény vidékek, országok, és létező mélyszegénység, tudod. Tudod nem? De. Akkor had kérjelek már meg, már együttérzésből se csépeld el ezt a szót hogy szegény, naponta kétszázszor rendben? Nem akarsz te ott lenni hidd el. Ha pl. bemész egy rutinvizsgálatra, azt hiszik halni készülsz. Ülsz ott, fülelsz, beszélgetnél, de hallod az emberek ehelyett panaszt cserélnek, kinek fáj jobban. Az nyer, akinek a végén kiderül, már feje sincs, csak azért tette most vissza, hogy szót válthasson a dokival. Akkor most ők szegények? Egy barátom elment manager szűrésre, és megtudta a mellette ülőtől hogy az gyomortükrözésre vár. Azonnal panaszt tett, hiszen a manager szűrést teljes körűként hírdette a klinika, ám a rohadékok ki akarták hagyni őt, a managert a gyomortükrözésből! Persze a jó doktor-az egyetlen pozitív ember aznap- vette a lapot, igy barátunk megkapta amire vágyott. Nem tudta, hát istenem, már tudja, azt sajnálom csak hogy nem kapott bonusz prosztata-teljes körűt, hogy kerek legyen a napja. Tévedés ne essék, nem volt ő sem szegény, csak manager.

Mikor elestem, szegényeztek, én pedig csak alig vártam hogy futhassak tovább. Mikor a generációnkon sajnálkoztok, én azt mondom, bár felmészhatnék Ákos fiammal arra a fára, és ihatnék abból a kútból újra! De ha már se kút, se fa, legalább sztorizunk róla, és a gyerekem véletlenül sem mondja hogy “szegény apa”…

Viszont, hogy ne maradjak adós a válasszal “szegény Te”, elmondom neked mikor vagy az. Semmi köze nem lesz a pénzhez, vagy az egészséghez igérem. Legfőképp és elsősorban akkor vagy szegény, mikor a másik élete jobban érdekel, hisz ekkor már saját életed sincs. Népbetegség, fejezzed be. Szegény vagy önálló gondolatok híján, szóval használd az agyad, menni fog. Sose sajnáld magad, mert lenéznek odafentről netán, oszt megtanulod egy életre. Ez is népbetegség, fejezzed be. Lásd az élet apró csodáit, ha neked csak az jutott, ne arra ácsingózz ami nem lehet a tied. Népbetegség, fejezzed be. Ne takarózz be sose mások nyomorával, az nem vigaszság a te bajodra, hogy másnak sokkal rosszabb. Népbetegség, fejezzed be. Ha nem tudod hogyan kászálódj ki ebből, elmodom: csinálj egy apró jót minden nap. Nem, nem az önkielégítésről beszélek. Olyat, ami másnak jó. Vigyél haza a dagadt férjednek egy fitness magazint, hátha elmegy futni. Tegyél valami szokatlant. Szakadj ki. Térj vissza a saját életedhez, azzal törődj, ne a máséval. Nehéz, mert ha valakire nem mondhatják hogy “szegény”, akkor valószínűleg köszöni jól van, azaz mit mondunk? Dögöljön meg. NA. Népbetegég, erről legközelebb, addig is: fejezzed be!

írtam pár vázlatot ehhez a fejezethez, mert azt hittem, ezúttal másképp lesz. Azt hittem, amikor megfelelő számú vázlatom lesz a mobilom voice-memojában, csak kiírom magamból és kész. Ha már annyiszor oszlopnak mentem diktálás közben… Nem Így lett. Másképp akartam, talán mert rég írtam, és befostam hogy nem lesz több, ha nem kezdek vázlatokat diktálni. Kell az, jó az, de ez egész, a “nagy kép”, az bennünk van. Lassan öt éve hogy itt élek a Nagy Almában, és nem volt olyan év, hogy ne merült volna fel a kérdés bennem: vajon megállom e a helyem itt a távolban?

El kell mondjam, minden évben másképp válaszoltam volna erre a látszólag egyszerű kérdésre. Miért? Mert a távollétnek is vannak fokozatai, és bizony Te magad hiába nem kerülsz földrajzilag távolabb a szülőföldedtől, lelkileg bizony távolodsz megállás nélkül. Vegyük csak sorra, az első év boldogság, kihívásoktól hemzsegő, régi fájdalmakat feledtető, újat magunkhoz ölelő, ám stresszes, és csóró időszak. Nincs idő agyalásra, biztos vagy benne hogy jól döntöttél, és sok sok képpel alá is támasztod. Az otthoniak hívó szava is elhalkul az év végére Anyádét kivéve, de az övé sosem lesz hallkabb hidd el. A többiek lassan elhitték, hogy nem szívatod halálra magad az új életed első évében, miközben lezúzott életed romjain táncolsz.

Második év: új értelmet nyernek a dolgok, kissé megnyugszol, nem szúr a szög, a gettóból is kiköltöztél, lehetsz őszintébb ha kérdezik hogy vagy. Kis szerencsével az első rabszolgatartódnak is beinthettél, ha nem vagy túl hülye. Majdnem te magad is hiszel már egy szebb jövőben, hiszen az új barátaid között akadnak sikeresek is. Miért is ne? Suliba mentél, nyelvet tanulsz, elvagy, a metróban már csak annak a kéregetőnek adsz dollárost, aki táncol, zenél, a többinek meg megy a cégkártya. Már látod, csak úgy, neked sem adnak majd itt semmit. Észreveszed hogy azok a dolgok amik otthon nem működtek, itt működnek, pedig már már azt hitted te vagy a hülye. Rájössz, ha hétköznap normálisan felöltözöl, itt nem néznek hülyének, és már van bátorságod visszamosolyogni az emberekre. Észreveszed: senki sem néz hülyének ha vidám vagy. Itt nem. Kezded elfelejteni az otthoni dolgokat. A hallgatózó szomszédot, a sok pitiáner hátad mögött ugató népeket. Meglátod az üdvözítő különbséget: itt minenkinek a saját dolga a fontos, nem pedig a másiké. Summa summarum: eligazodsz, és ez tetszik. Eközben otthon elhiszik, komolyan gondoltad. Kivéve Anyádat.

Harmadik év? Az csak akkor lesz, ha az első kettő a fentiek szerint alakult, vagy annál is jobban. Ha igen, kisimultál kicsit. lett kreditkártyád, kidugtad az orrod pl Vegasba, és jöhetnek a kössz jól vagyok c. posztok, valamint az otthonról beszólogatók elhajtása a halál nemi szervére. Kiismerted a helyi nagymagyar közösségeket, köszönöd szépen, nem kérsz belőlle, mert az folyik, mint otthon, csak kicsiben. Persze új kalandok azért akadtak, tisztes távolból. Na. Ez már valami: elvarrtál pár szálat, tettél félre, utaztál, működik az iránytűd, kezd egész sok cipőd lenni a klozetben. Habár a helyi csajokat még mindig nem érted, miért tesznek rád nagy ívben, a többi azért nagyjából oké, és már nem hiányzol úgy otthon sem senkinek. KIvéve Anyádat.

Negyedik év: melóból már ki sem látszol, suli nem kell: nem adnak már el angolul. Másodállás online, döcög döcög, de kezdetnek megteszi, van már haver a konditeremben, és napjában kettőnél többször is felhívnak az itteni számodon, az ötvennél hoszabb névsorból. Hat helyen voltál már legalább kirándulni, és a két legjobb barát is meglátogatott Mordorból, de azért ott még nem tartasz, hogy unod a vendégeid keresztül taszigálni a Central Parkon. Büszkeség na! Megmutatod az új hazád, és ja, ismersz pár jó helyet. Ez az az év, amikor elégedett vagy, Te is és mindenki. Kivéve Anyádat.

Ötödik év, szerelem van, kapcsolat van, jövőkép van, új akadályok vannak, másképp nehéz minden. Azt eddig is tudtad, hogy nem kolbászból van a kerítés, csak most már azt is tudod, hogy miből van kolbász helyett, valamint azt is, hogy egyszerűbb kiskaput nyitni rajta, mintsem átmászni. Nos, ha itt megkérdezi valaki, milyen távol lenni, azt hiszem végre teljesen őszinte választ fog kapni. Bizony néha várni kell a válaszokra, ha valódiakat akarunk, de ekkora meg is kapta mindenki a válaszát, kivéve Anyádat.

A szerelem:

Hol van az a fürge lábú tüzes lány aki aznap éjszaka érkezett? Gondoskodni, törődni, azzal, aki amikor megpillantotta, azonal tudta… Hova lett bájos, rajongása? Szép arcú kedvessége, lecsókolhatatlan mosolya, bánatában is lágy símogatása? Elmúlhat ilyesmi? Eltelhet elég idő, ami ezer emléket sodor tova? Benne minden amik vagyunk, amit odaadtunk magunkból? Mert odaadtunk igazán mindent. Lelkünk nyitott ajtaján mikor végre ki-be sétálhattunk, lehet e szavakból lakat? Meg nem vívott harcaink csendje végül elmúlik, s megvívjuk mind, egytől egyig.

Engedés, vagy béklyó, kinek mi, lassan öl, csepegve. Egymás tenyeréből aranymorzsákat szemezgetve ismertük meg egymást, szerelemre éhezve. Kisírtalak, s most kiírlak magamból. Azokkal a szavakkal amik lelkünk lakatját nyitotta. Szerelem. Öröm, és megtiszteltetés volt. Élet volt. Ragyogás. Köszönet, hála érte. Kincs volt, őrizni való. Befogadott, körülölelt, vágytam nagyon perceit. Emlék ez? Bánat ez? Sírunk hát mégis. Ime, ledöntöttük hát. Tenyerünk most ököl, mégsem szorította össze egyikünk sem. Egymásra olvasott hibáink robaja préselte ököllé. Ahogyan hervadt lelkünkbe ültetett virágunk, úgy zárultak ujjaink. Fáj. Életet lehelltél életembe, szebbnél szebb örömöket könnyeim helyébe. Voltál nekem. Nagy lánggal, forrón, és én boldogan égtem. Láttuk egymást, igazán, minden ölelésben. Búcsú ez, vagy vallomás? Tudja valaki e sorok születésekor? Sorok csupán, betűnként peregve nehéz ujjaimból. Őszintén. Nézd el Kedves, súlyos szavakat csak nehéz ujjak írhatnak. Képek, színek, illatok, sosem állnak szavakká semilyen parancsra, mit írok hát?  Rendjén van. Ha rosszul lehet szeretni, lehet rosszul írni is, de ez az enyém. Cipelem magammal, hisz megírtam. Másra nem is való, öntözze hát lelkünk virágát. Tartoztam ezzel a mának, hát leróttam. Drága szemeid csókolva, ujjaid érezve ujjaimon, szomorúan szeretve:

Gábor

Orlando, Momentum, 2016 22000 ember

Hagyjuk most az alapokat, elindultál az üzletedben, amihez sok sikert, még több kitartást kívánok. Ha olvastad korábbi fejezetem (Levél az első tagomoz), ott szó esett sikerről, motivációról, ezek letudva, ebben a fejezetben erre nem térek ki. Miről lesz tehát szó? Azokról a tipikus problémákról, melyek akkor merülnek fel, amikor a saját magad urává válsz, és azt hiszed beléptél a Mennyország kapuján, látva a megannyi sikersztorit, melyekkel az MLM moguljai tömik a fejed, annélkül hogy közben bárki megkérdezné, tisztában vagy e azzal, mi vár rád, amíg TE IS hasonló szintet leszel képes elérni? Ne érts félre mindjárt az elején, ezek a srácok jókat mondanak, valóban hihetetlenül eredményesek, félelmetesen sikeresek, igazi profik, valódi példák. DE! Ahogy az üzletben mondják, sose kérdezd honnan lett az első millió! Ami engem illet, én épp ezt szeretem kérdezni, kutatni, engem ez érdekel. Az ördög a részletekben rejlik, itt pedig pontosan az első lépéseid fogják adni az üzleted alapját, és az első tapasztalataid lesznek rád a legnagyobb hatással. Ezekben a fejezetekben ne számíts tőlem Network szlengre, avas agymosott, másutt már unásig ismételt, másolódásfüggő unalmas sztorikra. Amit adok viszont, az a saját tapasztalataimon alapul, és a saját szavaimmal adom át őket. Miért fontos ez? Mert az életben mindenki úgy csinál bohócot magából ahogy akar, de az üzletben nincs helye bohócoknak. Első szabály: tedd vagy ne tedd, de NE PRÓBÁLD. Térjünk hát a lényegre. Belekezdtél valamibe, gratulálok, hoztál végre egy döntést! Nem akarsz többé alkalmazott lenni, financiális szabadságra vágysz, ahol végre SAJÁT MAGAD főnöke vagy. Elfogadsz most egy tanácsot? Maradj ilyen lelkes, de az örömködést fejezd be, az első sikerélményig. KÉPEZD MAGAD! Emlékszel mikor megkaptad a munkád mint alkalmazott? Kaptál próbaidőt, képzést, hogy elláthasd a munkád. Miért kell a képzés? Egyszerü: Saját érdekedben. Ha nem tudod a dolgod, kirúgnak. Ha szarul dolgozol, kirúgnak. Ha elcseszel valamit levonják a fizudból. Igaz?
Minden munkahelyen verseny van. Ha nem teljesítesz, ad a főnök egy határidőt, végül elküld. Gondolj most a saját üzletedre egy percig. Van főnökod? Nincs. Adnak neked határidőt? Soha senki. A magad ura vagy, hurrá!!
Ezért csinalják sokan ezt az üzletet, az effajta szabadságért. Senki nem büntet meg ha elcseszel valamit, SENKI sem parancsolgat többé, magad osztod be az időd, szabad vagy! Hurrá, megcsináltad… Meg hát. Mindjárt mondom mit.
Szeretnéd ezt ugye? Nos van egy rossz hirem: Itt véget érnek a különbségek az alkalmazotti státusz és a saját üzleted között. És ime a lényeg, amit meg kell érts: Itt nincs többé ingyen ebéd, 13. havi fizetés, láblógatás, unalmas napok az íróasztal mögött. Nincs ruhapénz, és céges benzinkártya, bónusz a semmiért. Lecsatlakoztál a ciciről, és azt hiszed szabad vagy. Mindenki gratulál, üdv a csapatban, jól döntöttél, mondják lelkesen hálózatépítő új “szabad” barátaid. Ez igaz is, de valamit sose felejts el:
A SAJÁT ÜZLETED SOKKAL KEMÉNYEBB PÁLYA BÁRMITŐL, bármilyen szépen is hangzik a financiális szabadság, azt el kell érni előbb!!! Itt NINCS BIZTOS PÉNZ, ez üzlet. Ebben az üzletben a legjelentősebb kockázati tényező te magad vagy!
Jobban kell értened a saját üzletedhez, mint bármilyen munkához amit előtte végeztél, és hidd el, visszasírod majd néha a főnököd seggbe rúgásait, mert van akit rugdosni kell. A saját üzletedben senki sem fog.
Most kérdezheted mi van akkor, ha nem csinálom? Senki sem rúg ki, vagy csesz le, ez az én boltom, az én tempóm, az én életem. Igazad van!! Teljesen igazad!
De várj, nem fájdalom mentesebb ha a tulok főnököd üvölt veled, mintha te néznél vissza a tükörböl, és te lennél az, aki azt mondja de szar vagy?
Mert bár az üzleted es a céljaid itt a sajátjaid, minimum egy üzlettársad  mindig lesz, mégpedig az az ember, akit a legtöbbre tartottál egész életedben: Te magad!
Ha igent mondtál magadnak, és elcseszed, magadat rúgtad ki, szembeköpted a tükröd. A saját celjaid válnak semmivé, nem egy szaros vállalaté!
A saját álmaid mennek a levesbe, nem a főnökodé. Te Leszel a MAGAD BíRÁJA. Ez csak is a te utad, és rajtad áll, hogy ez az út emelkedő lesz, vagy lejtő a pincébe. Soha nem feleded majd hogy semmit nem voltál képes elérni magadtól, a barom főnököd, és az írígy kollégáid nélkül. így hát gondold át mibe kezdtél, mert nagyobb tét nincs annál, mint amit sajat magunknak fogadunk meg. Ezek a saját szavaim, a saját üzletemben, a saját csapatomért, ezért hidd el, tudom mit beszélek. Minden kezdet nehéz, és ez a network marketingre duplán igaz, tudod miért? Mert bármilyen jól van kitalálva a mi üzletünk, el kell indulnod benne, és meg kell mutatnod másoknak, ha sikerre akarsz szert tenni. Prezentációkat fogsz tartani, mesélni fogsz az üzletben rejlő lehetőségekről, az érdeklődőidnek. Később egy másik fejezetben kitérek a Hot és a Cold marketed kezelésére ezzel kapcsolatban. A lényeg, hogy bárkinek beszélni fogsz az utazási üzletedről, két kérdést biztosan nem kerülhetsz majd el, amit neked fog feltenni a jelölted: -Mennyi álomúton vettél részt eddig?, -Mennyit keresel ezzel az üzlettel? Garantálom neked, hogy néhány napos lelkes üzletépítőként a válaszod az lesz hogy NULLA. Hazaértél, törölj lábat, megvan az első nemed. Vagy? Vagy hallgattál a Sponzorodra? Magaddal vitted őt erre a prezentációra? És lám, Ő kinyitotta a laptopját, és megmutatta jelöltednek az összes álomútját, utazási pontjait, és bevételeit? TEDD EZT! Sose akarj piszolyhős lenni, NE VÁGJ BELE EGYEDÜL. Bármekkora dumás vagy egy állásnál is az első kérdés a bér, az üzletben pedig a várható haszon. Te üzletember leszel, ha ismered a kompenzációs tervet, pontosan meg fogod mutatni jelöltednek az üzlet várható hasznait. Mit jobb ennél mutatni? A SPONZOROD MEGLÉVŐ HASZNAIT! Ez felteszi a pontot a prezidre. Mi van ha kezdő a sponzorod? LÉPJ FEL EGYET fogd hadra a felső vonlad, és hívd be Skype-on, Viberen, Messengeren, akárhol! Ugorjunk most vissza a képzésekhez. Miről szólnak a képzések, és mire jók?  Van a kettő között eltérés. Nem is kicsi. Amiről szólnak, az nem mindig fog tetszeni, de hidd el nekem valamire mindig jók lesznek, egy egy mondatot mindig MAGADBA FOGSZ ÉPíTENI belőllük. Nagyjából ugyan azt fogod mindig hallani:
Hogyan hivj meg másokat. Hogyan nyisd meg a jelöltjeidet. Hogyan legyél hatással másokra. Hogyan keltsd fel a figyelmét a jelöltednek. Hogyan kezeld a kifogásokat stb…hogyan légy lelkes!!
Nos ime az igazság: ha hiszel az üzletedben, LELKES VAGY. Mások erdeklődését ez kelti fel, igy megspóroltad félig a meghivást! Ha ŐSZINTÉN BESZÉLSZ a lehetőségről, ettől nyílnak majd meg a jelöltjeid..
És mi kelti majd fel a figyelmüket? Az hogy FELKÉSZÜLT vagy. Semmi más. Tehát lelkes vagy, őszinte, es felkészült. Ennyi. Képezd magad, de maradj autentikus, NE AKARJ MEGVÁLTOZNI! Ne akarj más emberré válni az üzleted miatt, csupán KÉPZETTEBBÉ.
Másolódj, illeszkedj be a rendszerbe, használd a közösség erejét… sokat hallod majd…
Én azt mondom járd a saját utad, ne másolj másokat, csupán módszereket! Ha lassabban is haladsz, de maradj önmagad, kövesd a saját céljaid. Másolni valakit a hamisítás és a kabaré alapötlete! Te nem olyan akarsz lenni mint valaki más, de az viszont rendben van, hogy olyan sikeres akarsz lenni mint valaki más!
Fogadd meg a sikeresebbek tanácsát, de maradj önmagad! Ez az üzlet épp azért jó, mert nem kell átmosni az agyad hozzá. Eddig is utaztál nem? DE. Csak nem kerestél vele pénzt.
Nem kell mássá válnod, csupán tanulnod kell a hiányosságokat. Ezért kell a képzés.
Módszereket kell illesztened a stratégiádba. Erről szól a képzés. Legyenek mindig ÖTLETEID! Legyen mindig TERVED!
Ha el akarsz igazodni egy idegen vidéken hogy elérd a célod, az égtájakat kell ismerned, ezért nem az a megfelelő kérdés, hogy melyik növény milyen fajta. A tréningek irányt mutatnak neked, és ha nem is ismered az üzleted apróbetűs részeit, az még simán belefér egy sikeres startba! JA! Bármi is történjen, SOHA NE LÉPJ KI! Ha belefogtál, építsd fel!

Folyt. köv.

Disneyland-a WV 10. Születésnapján 2016.