Megtalált a hír, mint mindenkit. Ha egy új széria S6 jelenik meg, eldöntöm érdekel e, ha igen átfutom újra, vagy katt tovább.

Mészárlás. Mit éreztem? Sajnálatot, együttérzést, bánatot, gyászt. Láttam sokakat a közösségi hálón is együttérezni, ki trikolór módon, ki pár szóban, ki így, ki úgy. Tragédiák vannak. Látni hogy az együttértzés nem halt még ki teljesen ebben a zaklatott, döglődő világban apró gyertyaláng. És akkor jöttél TE, igen, már megint TE, az oduból senkiházi arctalan barátom a nickneveddel, és elfújtad a lángomat. Nem idézlek, mert nem vagy rá érdemes, és mert sokan vagy. Ki ne gyászolna? Én igy hittem. Sejthettem volna hogy előmásztok, hogy elmondhassátok a trikolor profilkép egymás majmolása, meg mi van amikor az orosz gépet lőtték le, ki gyászolja az éhenhalt gyerekeket, és Palesztina, Burma, mindennapos mészárlások őket akkor ki? Tényleg most ezt el kellett mondanod? Mert azt írtam nem értem mi bajod más gyászával, részvétével? Bocsánat, nem értem…

Nem azzal érzek együtt akivel én akarok? Eldönthetem én, kit és milyen módon gyászolok? Kelljen ezért nekem magyarázkódnom PONT NEKED arctalan? Sötét vagy, mint Zorró belső zsebe, de már csak magam miatt is, tegyük már ezt kicsit helyre, mert engem ez ZAVAR! Te majd megmondjátok nekem kit gyászoljak? Te majd megmondjátok nekem, kivel érezzek együtt? Miért nem mondjátok meg mindjárt azt is, ha már itt tartunk, ki lőjön kire legközelebb? Tényleg nincs jobb dolgod, mint egy kimódolt több helyszinen elkövetett mészárlás után azt nyilatkozni, hogy közlekedési balesetben többen elhunytak a tavalyi évben? Vagy miért nem gyászoltuk ezt is, és azt is? Nos rossz hírem van töklámpa: gyászoltuk, csak te nem másztatok elő, mert épp lefoglaltak az összeesküvés-elméleteid bemásolása a ébredőtudatnemtudommiponthuról… Különben is, úgy vagy vele, ugattál már bele másba is fogalmatlanul, mi történhet igaz?

Azt mondod el kellett volna zavarnom anno mindenkit Édesapám temetéséről, akik nem tettek csokrot a koszovói tömegsísokra? Igen, a Világban vannak tűzfészkek, és tragédiák? Nem mondod? Betalált a részeg postás a kapudon, és összevakartál egy címlapot, amit megkimélt a két nappal korábbi zápor? Megokosodtál, hát folytassuk, mert értem amit mondasz, Burma, Palesztina, sorolhatjuk, de van ám itten egy apró különbség bakterkám! Húzz elő a seggedből most egy feltekert térképet, bár én azt kívánom, húztál volna ki egy kinyitott esernyőt, de maradjunk a témánál: Burma, Palesztina, Szíria nem itt van, látod már? Franciaország meg itt van a szomszédban! Amikor forrongó helyekre utazol (nem te, mert az ilyen beugatók sosem tennék), az ugye megvan hogy golyót kaphatsz? Tőled az ilyen helyeken csak azért nem vennék el a géped, mert fordítva tartod, és úgy vannak vele, ha lemegy a nap, úgy is egy kátyúban végzed, mert a veséd tán még ér valamit… Nos, ilyen helyekre TE mész keresni a bajt. NA most pajtás (ha már a pajtában laksz) az emberek Európa szívében, nem a bajt, a halált keresni mentek sem a meccsre, sem a koncertre, és asszem ezzel a különbséget túl is tárgyaltuk.

Most felugrottál és azt üvöltöd, más van itt a háttérben, ti vakok hát nem látjátok mi folyik itt, csak én a raktáros, a humán input-output erőforrás manager? De tudjuk zsenikém, és akkor most sétálj oda a temetésekre, és súgd a teóriád a gyászolók fülébe!

Politizálsz is látom, okosan. Jó lehet neked, kijössz a kutricából, intessz a vonatnak, aztán háromig semmi. Lehet bírálni, beugatni, beírni… Mákod van, nincs tükör az odudban, de ha már így alakult, ezzel a firkával megmutatnám az enyémet. Fogadj el egy jótanácsot arctalan nickneves pajtás: menj a Tecsóba inkább elírt termékmatricákra vadászni ha ennyire ráérsz, és ne törődj a mások dolgával. Hagyd. Ők majd intézik, meglesznek nélküled, visszabújhatsz. A kommenteléshez egy megszívlelendő a végére: ha tetszik like, ha nem katt tovább, és abból nem lesz baj.

Köszönöm hogy elolvastál, mert tudom hogy igen. Nem, nem gondolom, hogy elgondolkodtál. Anyám azt mondta, hallgatni arany. Gyakorolgasd.

Szögezzük le, olyan, hogy vesztes nincs. Mindenki jó valamiben. Ebben az értelmezésben vesztes az, akinek a radarja nem megfelelően működik igy nem azt teszi, amihez a legjobban ért. Nem kell erős matek ahhoz hogy tudjuk, vagyunk igy ezzel pár millióan. Az ilyen embernek elmaradnak az üzleti sikerélményei, nem hozza az eredményeket, vesztesnek érzi magát. Segitségre, jó tanácsra szorul. Most nézzük meg, hogyan is viszonyulunk mi Magyarok egy jótanácshoz? Belefeszülünk a magunk igazába, vesztesből azonnal harcos lesz, neki ne mondja meg senki. Nos az Ő az, akin nem lehet segiteni. Bátor az, aki mégis megpróbálja. Ilyen a vezető hálátlan szerepe egy üzletben, ahol csapatról beszélgetünk, és az eredmények elengedhetetlenek. Ki bátor tehát ebben a modellben? Aki segít. Ki bűnös? Az a magát vesztesnek érző tag, aki ehhez megerősitést vár azzal, hogy igyekszik mások sajnálatát kiváltani.

Bűnös abban, hogy igyekszik másokat lerángatni az ő szintjére, azt hiszi vélt veszteségei szétoszthatóak azok között akik sajnálják. Ha egy ilyen állapotban lévő emberrel beszélünk üzletről, valószinűleg rossz véleménnyel lesz róla. Rengeteg ilyen ember van, Magyarország élen jár ebben. Miért rossz ez? Elvégre mindenkinek a saját dolga, hogy érzi magát a bőrében nemde? Eddig oké, de amikor üzletbe kezdünk, nem kérdezünk e előtte körbe? Ugye? Egy barátunktól hallunk valamit, ami működhet, és lám, akad tizenöt másik aki lebeszél bennünket róla. Sokszor fogalmuk sincs arról a konkrét dologról, miért teszik hát? Mert csak. Csak, mert nehogy a barátjuk, mert pl. őt tartották alkalmasnak egy csapattagnak, részesüljön valamiben, amiből ő kimarad. Csak, mert mi haszna lenne neki abból, ha csak úgy azt mondaná: -hmm, ez jó lehet… Csak, mert rossz napja volt, és valaki reggel őt bámulta a trolibuszon. Csak, mert neki nem segit senki, mindenki csak csőbe akarja húzni. Csak, mert úgy sincs semmi új a nap alatt. Mi hát a megoldás? Ne CSAK ÚGY kérdezd meg. Hivd meg egy bármire, tegyél róla, hogy szebb legyen a napja, lássa hogy érdekel a véleménye. Meglátod, pozitivabb lesz, és képesebb lesz tárgyilagosan szemlélni azt, amit elétársz. lássuk be, sokan vannak, akik nem akarják hogy valaki segitsen rajtuk. De miért jó a csapatmunka, ha nem pont azért, mert mindig akad egy segitő kéz? Az én/mi üzletünkben például olyan szintű tréningek, segédletek, valamint médiatámogatás van, ami felér millió segitő kézzel. Ha csapattag vagy, és használod ezeket az eszközöket, joggal érzed úgy magad mint egy popsztár, aki a tömegbe veti magát, és ezer kéz lebegteti. Egy ilyen csapattag nem érezheti vesztesnek magát többé, hisz bátor volt, bizott a tömegben, mielőtt a kezekre ugrott volna igaz? A vesztes csapattag valószinűleg csupán naiv, azt hiszi a sikeres ember szerencsés. Mutassuk meg neki, milyen teljesitmény áll sikerünk mögött, hogy összemérhesse a sajátjával. Ha ügyesek voltunk, hamar be fogja látni, hogy a szerencse, a bolondok istene! Kettő dolgot jegyezzünk meg: A siker soha nem sprint, hanem maraton, és a sikernek sosem titka van, hanem ára! Bármilyen üzleti modellt nézünk, a egy vesztes pozicióból nagyon nehezen lehet win-win szituációt teremteni. A jó vezető képes eldönteni érdemes e belemenni e ilyen játékba, érdemes e kockáztatnia. A szponzor esete más kérdés, hisz ő a szponzorálás kezdetekor már döntött, és a sikerek mellett, az összes effajta kockázat is az övé. MIndenki szeretne új tagokat a csapatába, ez nyilvánvaló, ám senkinek sem korlátlan a szponzori képessége. Néhány tag nem gond, de nagy csapathoz már kell a segédedző. Ez plusz felelősség, de szintugrás is egyben. Ekkor jön el az a pillanat egy jó vezető életében, amikor meg kell győződnie arról, hogy nincs a csapatában jelenleg magát vesztesnek érző tag, aki kiemelt odefigyelést igényel. Ha ezt elmulasztja, gyenge keresztmetszetek képződnek alatta, melyek meg fogják gátolni csapata növekedését bizonyos mértékben. Ezért soha ne határolódjunk el vezetőként ezektől a tagoktól, annál is inkább, mert könnyen lehet, hogy egy ilyen tagunk tőlünk kapott új lendülete lesz a későbbiekben példaértékű egész csapatunk számára.

Kedves Első! Amiről irok neked, annak ha akarnék sem tudnék témát adni, mert annak ellenére, hogy a szponzorod vagyok nem motiválni szeretnélek ezúttal, sikerről, kudarcról, kitartásról netán elhivatottságról ódákat zengeni. Nem húztam fel sosem mások cipőjét, hogy bejárjam az útjukat, mert hiszem, hogy elég mindannyiunknak a sajátját járnia. Hallom, nem jól alakul a sikertörténet első fejezete. Szomorúan hallom. Főleg mert nem tőled, hanem közös barátoktól hallom. Hihetném azt, hogy ez azt jelenti hogy nem bizol bennem, mint szponzorban, de tudom arról van szó, hogy ilyesmit azokkal osztunk meg, akik a barátaink. Megértem, és e szösszenettel reflektálnék rá, olvasd szeretettel. Minden sikertörténet kezdete szomorú, kudarcokkal kikövezett fejezet, melyet legszivesebben kitörölnénk később. Amiért nem tesszük, pontosan az, hogy szerető bölcsességgel gondolunk azokra az időkre, amelyek elég erőssé tettek bennünket későbbi sikereink méltó viseléséhez. Ha már a sikertörténetről van szó, és amennyiben az enyém az lesz, tudnod kell, hogy ennek a történetnek Te voltál az első betűje. Ezen bárhogyan is döntesz a későbbiekben, már semmi sem változtat, ez tény. Emlékszem, szerettem volna egy vezetőt szegedi csapatom élére, és közeli barátoktól kaptam konkrét nemeket. Nem kettőt, de vagy tizet. Mikor hinni kezdesz egy lehetőségben, elvárod, hogy a barátaid is ezt tegyék. Már tudom, nem igy van, és nem haragszom rájuk. Tudod mikor gyűlt meg a bajom először a NEMEKKEL? 1996 környékén, amikor elegem lett abból, hogy faxot tépegető droid legyek, akit a cége managernek hiv. Megnyilt az első üzletem, és pezsgővel vártam az első vásárlóm. Örömmel kérdeztem segithetek e, és azt mondta: NEM. Nyolc év telt el úgy a kereskedelemben, három teljesen más profilú üzletégban, hogy napi 100 NEMET kaptam. Nos ez, ha heti 5 nappal számolok, az 208000 NEM. És még csak 2008-at irtunk. Most gondold el, hogy minden egyes ilyen NEM után, nekem azt kellett megpróbálnom, hogy egy termékkel távozzon, mert tönkremenni ugye nem lett volna kedvem, több milliónyi inveszticióval. Ha matekozunk egy kicsit, értéket adhatunk a nemeknek. Évi 40M forgalom mellett napi 100 nem, darabja durván -1200 forint, az az tiz jóváhagyott nem 12000 forint veszteség. Maradva a példánál, ha minden tizedik vevő mondd csak igent, még mindig 10200 forint volt a  veszteségem. Beláthatod, hogy ezt nem hagyhattam. Miért hagyjuk hát a nemeket a mi közös üzletünkben? Megmondom. Azért, mert a fenti példához képest nevetséges kockázattal veszel részt benne! Közgazdász szemmel: Alacsony belépési korláttal, kis kockázattal, jelképes saját tőkével, nulla külső forrással (hitel) lettél részese egy piacvezető üzletnek! Kis kockázat mellett KÖNNYELMŰEK vagyunk. Hol a varázslat? Ott, hogy EBBEN AZ ÜZLETBEN RELATIV ÉRTÉKE VAN A NEMEKNEK, ÉS AZ IGENEKNEK IS! Nem tudod melyik igen, vagy melyik nem fogja TOTÁL megváltoztatni az életed. A te paklidban is négy ász van, ha lusta vagy felforditani minden lapot, lehet mind a négy rejtve marad. Egy kisgyermek öt éves koráig HARMINCSZOR annyi NEMET kap, mint igent, a saját szüleitől. Erre vagyunk programozva. Mi tehát a siker? Állapot, folyamat, vagy eredmény? Sokan rágják ezt a csontot, de a Wikipédia sem definiálná ezt meggyőzően, azt hiszem. (Nem néztem utána). Számomra a siker IGENT CSINÁLNI A NEMBŐL. És tudod mi ebben az üzlet? Az hogy egy igen százszor többet ér, mint egy nem. MIért? Mert eredményt értél el, az pedig siker, az örömöd pedig a sikerélmény. Ezért élünk, és ebben a történetben Te voltál az én első igenem, ne feledd. És mit hallok? Kaptál 25 NEMET, és lógatod az orrod. Pocsék érzés, ki ne esett volna át rajta? Laci is mesélt erről gondolom, és Ivett is, aki igazi barát, és akinek köszönhetlek. Most kivánjak kitartást? Most mondjam azt, hogy fel a fejjel? Vagy hogy ne búsulj? Nem mondom, mert nem követtél el hibát, és legjobb tudásod szerint cselekedtél, amit mondhatok, hogy csak igy tovább, jöjjenek azok a NEMEK, mert ők az IGENEK előfutárai! Ez törvényszerű. Alapvető, és szukségszerű. NINCS olyan üzlet, ami igenekkel kezdődne, de sok olyat tudnál mondani, lefogadom, ami igenekkel végződik. Ilyen egyszerű. Akinek az ablaka a tűzfalra néz, nehezen hiszi el, létezik olyan, hogy kilátás. Akik nemet mondanak, többnyire azért teszik, mert sokáig nézett tűzfalra az ablakuk. Te odafigyelsz az emberekre, jó leszel az üzletben, és emlékezni fogsz azokra akik már az elején hittek benned, mig akik nemet mondtak, már rég a feledés martalékai lesznek. Képzeld azt, hogy egy luxusétterem konyhájában vagy. Jönnek a vendégek, rendelnek minden félét, steaket, creme brulet, rizottót, puddingot, mittudménmit. Ne akarj minden fogást egyszerre megfőzni rendben? De ha az ételekhez hasonlitod a leendő csapattagjaid, úgy is jó, gondold csak el, mindenkinek eltérő időtáv kell egy információhalmaz megemésztéséhez, épp mint ahogy az ételeid is eltérő ideig készülnek majd el. Aki nehéz eset, annak órákig kell főnie, fordigatnod kell a tűzön, mindkét fele szépen megpiruljon, aztán van az agyalós fajta, őt pácold be.Aki éles, impulzusszerűen dönt, annak elég kis láng is, már kész is, nehogy odaégesd, nem kell túlterheli infókkal, pár szóból is ért. MInden jelöltednek el fog jönni a pillanata, mint ahogy az ételek is szépen sorban elkészülnek. Te csak legyél jó séf, és ne konyhalány aki csak a mosatlant látja. Meglesz ez, de az első pár fogást odaégetted, mikor főzni tanultál, emlékezz csak! Most bezzeg, hogy mesterien főzöl, már mosolyogsz ezen ugye? Nos, megnyugtatlak, az üzletben sincs ez másképp. Felesleges biztatnom téged, érted már? Jó helyen vagy, aktiv vagy, meg fog születni a pillanatod. Barátok, üzlettársak épp olyan büszkék lesznek rád, mint én az elejétől fogva. Most búcsúzom innen a távolból, és meghazudtolom magam, mert kitartást mégis szeretnék kivánni, mert az kell. A csodás muzsika titka a hangjegyek közötti szünetekben van. Valami ilyen a siker is.

Üdvözlettel Gábor

Minap ismét szóba jött egy kedves barátom, és az én közelgő születésnapom apropójából, a lemezünk B oldala. Igen, 40 felett, a B oldalt hallgatjuk, és valóban, sokszor ott vannak a legjobb dalok. Persze a csodás, felhőtlen gyermekkori emlékek, és az első mittudoménmik azért számítanak, jó esetben az A oldalon veszítjük el a szüzességünket is, nem csoda ha kötelességnek éreztük másoknak is segíteni ennek elvesztésében. Nekem egy dolog miatt tetszik jobban a B oldal: az admin én vagyok, csak én mondom meg milyen dalok lehetnek rajta. Nem az Apám, Anyám, vagy a bárki. Csak én. A B oldal az én privát slágerlistám. Persze te marha, -mondhatnád, és igazad lenne- közben szerkeszted a gyereked A oldalát. Ok pajtás, de ott is admin vagyok, szóval majd Ő is kivárja a B-t!

Nem azon tűnődtem reggel, hogy miért kellett leinnunk magunkat tegnap este, hanem azon, hogy rakom össze magam ismét. Mert ezt tesszük nap, mint nap. Összerakjuk magunkat napról napra, hétről hétre, évről évre. Miért? Mert az út kanyarog tovább, és ha megállsz rajta, attól még útnak fogod hivni. Jómagam amikor a 40. kilométerhez értem, elgondolkodtam. MIért? Mert nem eszek meg már bármit, és nem bontok fel bármilyen bort.

Mikor életed házának virtuális tégláit rakod, lelked falát épitve, abból ekkorra már kerekedik valami, amit nem visz el a szél. Nem, nem a sikeren múlik, vagy a szerencsén. Inkább az eddigiek tartalmán, és azon, hogy megtanultuk e a leckéket. Senki sem szeret ugyan abba a …  lépni, tehát továbbhalad, vagyik érkezik is valahova. Tájfutsz, és kész. A boldogság rádköszön az utca túloldaláról, a siker bekopog, jön megy, a szerencse megnézi néha a pulzusod, utólag talán engedi látni, mikot mit úsztál meg. Átmentem ezen, azon, mint bárki, nem csoda hát ha lejjebb csavartam a lángot. A Jóistentől te is olyan gázpalackot kaptál, ami nem jelzi mennyi még a szufla, erre jötem rá, semmi egyébre. Hagyjuk most a bakancslistát, voltam otthon érdemtelenül sikeres a magam berkeiben, ahogy most egy boldog senki New Yorkban. Van egy csoda, a fiam, Ákos, és voltam igazán szerelmes. Jártam sokfelé, voltam sokminden, ez mindannyiunk életútjában benne van, csak más kanyarokkal. Van aki szerpentinről élvezi, van, aki alagútban kuruttyol. Nem fair, tényleg nem, de ezt a még a pappal sem tudod megbeszélni. Alkoss valamit, csinálj valamit, juss valahová, nyiss be minden ajtón. A 40. kilométerednél ne kelljen már magyarázni az élet ritmikusságát, tél-nyár. Utad, mikor nyolcsávos élvezed, mikor bozótot kaszabolsz méterenként küzdve magad előre, azt kevésbé. Siker az, amikor mindenki csak élvezi a száguldást a nyolcsávosán, te pedig eközben már élezed a bozótvágódat, mert megtanultad a leckéid. Ennyi. Akkor haladsz, mikor mások nem. Gondolom, arra rájöttél mi is a bozót, és miért lett ösvény a pályádból? Leszűkült, mert problémákat tettél az út szélére megoldatlanul, még el nem tömték mind a nyolc sávodat. A bózót is abból a kifogáshalmazból nőtt, amit te találtál ki, hogy ne kelljen megoldanod a gondjaid. Igy működünk, TE is, Én s. Erről ennyit. Ahol én élek most, 12000000 emberrel,  jól látszik a káosz hidd el. Mindenki siet, keveset alszik, pirulán van éjjel nappal, karriert épit, kergeti a pénzt. Mégis, tudat alatt (vagy tudatosan) ragaszkodnak a zöld parkokhoz, és ösztönlénnyé válik az üzletember is, mikor valamelyik parkban ebédel, élvezve 25 perc nyugalmát a napon. Egy sör mindig belefér… Emlékszem, egy napon kiszállitottuk egy házaspár dolgait, vidékre, nem volt ott más csak a kilátás a tóra, erdő, és méhek. Ahogy a házban körülnéztem, mindenhol baseball kupák, emlékek, házivideók a moziszobában, gyerekek képei érdekesnél érdekesebb helyeken, tájkép-poszterek keretben a falon. Emberünk, amint átvesz valamit, mint fejlesztő. Platina emlék cd a sikeres produceri munkáért… Mikor végeztünk, nem álltam meg hogy megkérdezzem, miért költözik az Isten háta mögé egy ilyen perpetum mobile világjáró, sikerkovács, nem ordit a csend a fülébe? Az öreg rám nézett, és vidáman csak ennyi mondott: Meghalni fiam, meghalni. Miért volt mégis vidám? Mert megtöltötte a bakancslistáját. Csodáltam, és azt szeretném gondolni, hogy mutatni akartak nekem ezzel valamit, amit nem árt majd megköszönnöm egy szép napon. De vigasztalásképpen mondom, ilyenkor legalább nem aggaszt a 40. kilométerem, mert emlékszem az ember szavaira, aki kb a 65. kilometerről adott választ akkor a kérdésemre. Most mondd azt, hogy unatkozol. Aki unatkozik, magát bünteti, egy dolog rosszabb csak ennél: panaszkodni, de erről legközelebb. Keressük magunkat, megtaláljuk magunkat, elveszünk, hiányzunk, megkerülünk, elbújunk. Éljük a percünket, pillanatunkat. Eszembe jut az a tanárember, aki az egyetemi klubban bölcsellkedett a gondokról, és köveket tett egy edénybe, majd mikor megtellt, megkérdezte tele van e? Persze, felelték, erre ő kavicsokat öntött a kövek közé mosolyogva, majd az újabb igenek után, homokot. Azt állitotta, hogy a kövek a nagyobb gondok, a kavicsok a kisebbek, a homokszemek pedig az apró-cseprő bosszúságok, s végül összeáll a kép. A diákok elfogadták, mikor egyikük felállt, és a vájlingot teliöntötte sörrel, majd igy szólt: egy sör mindig belefér! Lássuk hát mindig igy, bármelyik kilométernél is tartunk. Nem nehéz megérteni semmit sem, csak jól kell elmagyarázni. Hallgassunk másokra is, ingyen van, pont mint egy mosoly. A bizalom az más kérdés, ha nem bizol senkiben, jól teszed, ám én inkább hagytam, hogy mindenki bizalommal induljon nállam, majd eljátszhassa azt, ha kedve úgy tartja. Azért tettem anno, mert elég erősnek éreztem magam ahhoz hogy ne sérüljek ebben, most azonban ennek köszönhetek sok barátot, valamint azt a felismerést, hogy nem mindenki akarja a megelőlegezett bizalmát eljátszani, de annál hálásabb hogy megelőlegeztem neki, és cserébe bármikor vehetek abból az ajándékból, ami közös, és barátságnak hivják. Mondják, hogy az igazi barátaidat egy kezeden meg tudod számolni. Ez egy szamárság. Ha csak pár barátod van, gondolkodj el mi a baj veled. Ezt sem magyarázom, és egyet sem kell érteni. Amikor kinyitod életed fotóalbumát, és amennyiben két oldalnál több van benne, nézd meg mennyi ember van a képeken, akikkel jó lenne beszélni újra! Most gondold el, hogy mennyivel jobb lenne, ha ott lenne a számuk a mobilodban, és csak meg kellene csörrentened néha egyiket- másikat. Arról nem beszélve, hogy lehet épp ezen agyalnak valahol ők is, hisz annak idején a világot megváltottátok! Én örülök, hogy sok barátom van, és üdv nektek innen, barátaim, maradjon igy sokáig! Köszönöm, mikor meghallgattatok, köszönöm mikor bátoritottatok, köszönöm mikor megbocsájtottatok. Sok oldal van az albumomban, s ha szivesen unatkoznék, fele ennyi sem volna most benne. Persze itt a Nagy Almában zajlik azért az élet rendesen, és amikor nincs valaki bloggerként, vagy bármiként meghivva, nem árt ha fizető kereset után néz, mert itt hamar meg van a baj. Megismersz új embereket, rájössz erre arra, végül sinen vagy. Persze hogy olyasmiket kell csinálni amit előtte sosem kellett legtöbbünknek, de amikor szélkabátban húzol ki egy telet New Yorkban, nem leszel válogatós. Volt egy bútorszállitó cég amelynél a börtönből frissen szabadult, ám annál lelkesebb prolik ingyen jogositványt szerezhettek. Már nem csinálnám, de akkor kellett. Nos kb. a munkán úgy néztünk ki, mint a piszkos 12, előre röhögtem az ügyfél arcán amikor becsengettünk. Viszont, ha beengedett minket, nem volt mese meg kellett csinálni, és hát voltak ott rendes gyerekek is, sőt, még barátok is lettek egyesekből. Persze nem ment mindig minden simán. Igy történhetett hogy az ötödik sugárúton az utcán felejtettünk egy zongorát, a hot dogos bodé mellett. Egy magyar sráccal toltuk aznap, és egy olasz sofórrel, akit Angelonak hivtak, és az volt a hobbija, hogy a csikket bepöccinti a taxis ablakán odafentről. Istenem, utálta az indiaikat.  Szóval elromlott a teherautó liftje, nem tudta felemelni a zongorát, ez vonta el a figyelmünket, majd mikor felkötöztük valami drótokkal, elindultunk mielőtt leszakad, és agyoncsap valakit. Pár sarok után, Norbi rákérdezett: -szerszámos táska? -Ott van zongorán… Holy shit, az a fuckinˋ zongora! Persze ott volt az, hiszen kurva nehéz, becsomagolva, ahogy hagytuk, és meglett a szerszámos is.

Minden csapatnak volt teherautója, és este a telepen parkoltak. Az egyik hármas, jamaikai srácok, áradt a spangli szaga a vasból, és folyton vigyorogtak. Volt hogy a munka vidékre ment, valami 4 órára New Yorktól, igy a raszták megrakták első nap, másnap meg kiszállitották. Volna. Ha nem szivják túl magukat. Hajnalban indultak, csak ők voltak a telepen, el is húztak, a teli helyett egy tök üres teherautóval. Istenem, az parkolt a megszokott helyükön. Szerencséjükre az ügyfél nem tudott a röhögéstől panaszt tenni. Egy ideig mindenki csak overnight team-nek hivta őket. Az irodában volt üvöltés, mire csak annyit mondtak: -shit happens boss… Oké, mi sem figyeltünk mindig oda, de azért na. Kisebb malőrök… Egy meleg eset akadt azért, amikor két moldáv sráccal egy kertvárosi melót csináltunk. A Pufi beparkolt szépen a keritéshez, Ivan csengetett, két óriási fekete sátánkutyája meg csak örjöngött a kerités mögött. Nagy nehezen ajtót nyitott a faszi, és közölte, a kutyákkal nem tud mit kezdeni, Őt magát is rühellik. A suliból érkező gyerekek idegelik őket nap mint nap. Oké, garázs ajtóhoz nem nyúlunk, ennyi. Persze ez az ajtó volt amit a dagadt másodjára kinyitott. A két dög be, Iván a nyanya szobájába, kutyák fel a lépcsőn, mellettem el, elöl a dagadttal, aki csúcsot sprintelt aznap. A hátsó azért a combomba kapott barátságból, miközben elsuhant mellettem, de valamiért kifelé igyekeztek, nem törődött velem. Iván az ágy tetején kezdte, majd a szekrényben végezte, dagadt, és a kutyák eltűntek, én hülyén néztem a lépcsőn. Kb egy perc múlva jött vissza pufi, egy darabban, és a dögöket firtatta. Élt. Szerencsére, mert olyan kövér volt, hogy a légifelvételt össze kellett volna dobnunk a gyászjelentéséhez. De akkor hol a két szörny? Később derült ki, amikor a szomszéd közölte, hogy látta hazajövet a két dögöt a suli előtt, mintha csak a tanitás végét várták volna, hogy bosszút álljanak a gyerekeken… abba bele se gondoljunk. Szerencsére a gazdi begyűjtötte az ebeket, kiderült a mamára hallgattak, gondolom ő etette őket. Jól végződött, szép nagy borravalót kaptunk, nem véletlen.

Hajnalban már tudtam hogy tavasz lesz ma. Madárcsiripelés, a beszűrődő napfény varázsa. Persze. Az utcán vegigrongyoló gyökerek minden riasztót hazavágtak a motorjaikkal kora reggel. Na igen, New Yorkban nem pont olyan egy tavaszi nap, mint Wass Albert tájain… sebaj, irány a hentes, beszerzem a heti zsíradagot, és koleszterint, veszek 30 dollárért 10-15000 kaloriat, majd elégetem a kondiban. Vagy nem.  Hasonló gondolatokkal pattantam bringára, zene a fülben, várnak a kolbászok. Még a járatos busz is vigan dudálta le az arcom, mielőtt uldözőbe vett volna. Költői hangulatban, kolbászért menet, ez viszonylag szép halál, és ha tudtam volna akkor hogy a tárcám otthon maradt, és égni fogok a hentesnél, lehet ki is egyezek vele. Ma pozitívnak kell lennem, élvezni a szombatot, írni valamit, megnézni a Roosevelt Island cseresznyefáit, tekerni egy nagyot valamerre.

Bolond szél fújt, de legalább nem jeges. Inkább olyan volt, mintha megkergült lelkek fogócskáztak volna mindenhol. Legalább is vidéken igy mondanám, itt szimplán telefújta porral a pofámat mire hazaértem. Mosolyogj te barom, tavasz van. Kaja az asztalon, utca nyugis, tegnap kezdődött az ortodox Húsvét, motorosok el, life is bjuutifuul. Főnököm időzitése mindig perfekt, sms, holnap be kell mennem melózni. Én is szeretlek. Most 10:48, sinen vagyok, mint József Attila, leviszem a mosást a kínaihoz, neki mindig van egy-két poénja, kár hogy nem beszélek mandarinul. Az a rohadt sms ne jött volna, mindent felborított, edzés helyett alszom egyet, és van is kire fogni. Kaja utáni neppelés a hizás záloga, asszem hagyom magam, remélem Anyám pár perc múlva Skypeolni akar majd velem, kilépek. Blog: mentés vázlatként, estig várhat ez a sok halandzsa, meg tavasz is van… Nem vettem süteményt, tudtam, hogy valamit elfelejtek, habár tárca nélkül elég volt a hentes mára, majd alvás után lemegyek, de a szolit legalább nem felejtettem el. Azt hittem délelőtt kevesen lesznek, de megint csak álló jutott. Mindenki azt mondja higienikusabb, de én útálom. Ha nem akarom, hogy leégjen az arcom, a farkamat kell bámulnom 9 percig. A fülkében pedig hála a NYC Govermentnek, szivderitő fotók láthatók a bőrrákról. Komolyan, a képek alapján azt hinnéd CT-ben vagy állószoli helyett. Asszem tényleg aludnom kell. Folyt. Köv.

Megint esik… Lelátok az utcára, nézem a sietőket, amint arcukat kapucniba rejtve menekülnek a mai nap elől. Gondolkodtam, valaki azt mondta, nőjek már fel! Na ja, gyerekként akartam is, most meg azt mondom, szerencse hogy nem sikerült.

Emlékszem, amikor Ákos fiamhoz harmadjára érkezett a Mikulás, már alig várta. Vártam én is, hisz örömet szerezni jó. Oké, igazából jött egy krampuszlány is miniben, őrülten jó segge volt na! Mikulásnak listája volt, a krampusznak csengős botja, nekem meg merevedésem. Az volt a sztori hogy a jó öreg, a gyerek fejére olvasta minden bűnét, ő tágra nyilt szemekkel figyel (Én is…) kicsi dal, gyerek mindent megígér, ajándékok, happy end. Épp az előszobában mutyiztam a Mikulás fizetségét, de Ákos is búcsúzott volna, így lebuktam a pénzzel. -Apa, adtál a Mikulásnak pénzt? -Igen fiam ötezret. Ákos hat volt akkor, kicsit tűnődött, majd igy szólt: -Hát igen, végül is a rénszarvasoknak is ennie kell valamit… -Nos fiam, igazság szerint egy piros Suzukija van… -Uhum, azt is meg kell tankolni apa… Na akkor éreztem, nincs több kerek seggű krampuszlány, gyerekkor offline. Hamar van ez gyerekek 6 évesen, kicsit beijedtem ettől, és volt egy olyan érzésem, hogy felnőttnek lenni milyen szar. Na jó, hazudnék ha sosem jutott volna eszembe korábban, de ez akkor a legszembetűnőbb, mikor a gyerekem kapott rajta a kummantáson, és az ő tekintete égetett porrá, és én ezer örömmel égtem porrá abban a rengeteg szeretetben, ami gyanú helyett áradt a tekintetéből. Gondolkodtam. A nő azt mondja, nem törődsz velem, a férfi azt, hogy nem értesz meg. Jó éjt mese helyett jó éjt sms-t küldünk, és lassan a gyerekek tanitanak minket. Sokat mondják egy nagy gyerek vagyok, de szerintem egy férfi sosem nő fel, csak palackot cserél. Cumisról sörösre. Aztán megint történt valami. Lecserélt az asszony, én meg elválltam. Egy kedves barátnőm nyaralójába voltam meghivva Ákossal, és a Máté haverjával, akinek az apukájával mi is gyermekkori haverok vagyunk, de erről majd később, ám a témába vágva… Szóval el kellett mondanom Ákosnak, aki akkor 10 volt, hogy 4 nap múlva New Yorkban kezdem az új életem. Gondolhatjátok. Első este belekezdtem, elmondtam mi lesz, csak azt nem hogy miért, mert tiszteltem annyira a feleségem. Csak mondtam, mondtam már nem emlékszem, csak arra, hogy nyeltem a könnyeim, és össze akartam rogyni legszivesebben. Ákos csak ölelt, és akkor bizonyos voltam benne, hogy ez életem legpocsékabb pillanata. Halott voltam, szivem lelkem szilánkokban. -Mondj valamit -Kértem Ákost. Megint az a gyereknézés… -Apa, akkor a te dolgod az lesz, hogy dolgozzál, az enyém, meg hogy tanuljak, és vigyázzak anyára. Leszakadt az arcom, hát nem a fiam szed fel a porból megint, és még ő ad erőt menni? Ha azt mondta volna maradj, sosem lett volna erőm. Látta az utam a lelkében, és azóta ahányszor meglátogat tudom, hogy tudja. Gyerekkor offline. Nekem mikor mondták először, hogy nőjek már fel? Elmondom. Máté apukájával Topi barátommal, és egyéb érettlenekkel szerettünk felnőttként viselkedni, és ezt át is beszéltük sokszor a Mignon presszóban, kereskedelmi mennyiségű pancsolt tequila gold mellett. Suliról kevés szó esett, meg voltunk nyugodva hogy a gyerekek a legjobba járnak. Szigorú belvárosi iskola, Topi mesélt róla, Máté meg azt hogy ötödikben eltanácsolták Topi fatert. Jól birta, engem már be sem engedtek volna szerintem a kapun. Az egyik ilyen világmegváltó beszélgetés alkalmával, későn kezdhettük rendelni a zsiros kenyereket, azok már dolguk végezettlenül csak lebegtek a tequilán. Megszépülve álltunk tovább a Kolibri bárba, ami szigorúan nézve egy pincehelyiség volt, ahová bátor barátaim lementek, amig én úgy döntöttem maradok a levegőn kicsit. Innen csak úgy tudom, ahogy utólag mesélték… Andrást egy jó szándékú polgár hivta, miután elszedte a mobilom a srácoktól, akik ki akartak zsebelni, ha már ott alszom keresztben az utcán. Szóval a tag tárcsázta az utolsó hivott számomat, ami Andrásnál csengett New Yorkban, éjfélkor. Hamar kiderült, Ő nem repül most ide, de szerencsére addigra Topinak hiányoztam, kijött, és leültetett a ház tövébe. -Pppista,  taxis, mindjárt itt van, nyugodjak meg. Ideges az pont nem voltam. Annál inkább a taxis, aki azt jósolta, le fogom hányni az eszközt. Ezt hivják önbeteljesitő jóslatnak, Topi törölgetett, engem visszaültettek. Taxis Pista megmakacsolta magát a történtek után, Topi pedig agressziv lett, üldözőbe vette Pistát mérgében az autó körül. Esküszöm élveztem volna, ha nem köt le a haldoklás. Végül tán Topit vitte el, aki visszajött értem az autójával, és hazakacsázott velem. A többit a szomszéd Józsitól tudom, aki hozott másnap délben egy sört. Kérdeztem mit tud, mire elmesélte, hogy nagyjából az összes szomszéd tudja, mivel Topi a kaputelefon helyett az üvöltést választotta, hogy értesitse Zsuzsit az érkezésünkről. A fejem is kongott a korláton rendesen mert Topi még csak elbirt jobbról, de a balomon Zsuzsa gyengén teljesitett, ahogy felküzdötttek a harmadikra. Szegény asszony ekkor még többes számban emlegette hogy “nőjünk már fel”, utána engem okitott. Én meg őt, hogy hogyan tartsa a vödröt. Na ekkor mondta először. És igaza volt, mint mindig, csak épp nem ment vele semmire. Úgy éreztem magam, mint egy hasmenéses denevér, még lógni sem volt kedvem. Ákossal szerettem gyereknek lenni, megmutatni neki a Világot, próbálni az Ő szemével nézni, szigorú felnőttes szavak helyett, próbáltam neki magyarázattal szolgálni a dolgok folyására. Sosem hittem hogy a “fejezd be mert nyakon váglak” hasznos lehet. Vittem mindenhová, ahová mentem, barátokkal pizzázni, edzeni, tenni venni, intézkedni, ahová csak kedve volt jönni, és hát miért ne lett volna? Zsuzsinak sokszor sok voltunk, de nélküle létre sem jött volna a műsor. Hazaértünk, már kaptuk, -haladjatok, mert bejön az összes szúnyog… Persze hogy nyűgös volt, egész napi meló után várta a házimunka, mi meg beestünk a mórahalmi fürdőből, hát kapjuk be. Nekem sem tetszett volna, de ő volt a sikeres a családban, és én a lúzer. Szeretünk Anya, mondtuk kórusban, és ettől még az ő rossz kedve is elszállt. Boldogok voltunk, kivéve mikor szeretkezés közben Ákos a hálószoba küszöbén állva közölte, hogy pisilnie kell. Alig vártam hogy nőjön kicsit, be is jött, mert utána csak átkopogott, mint öregapám Ede bácsihoz, mikor az öreg hallókészülék nélkül nyomatta a Delta műsorát. Klassz volt családosnak lenni, járni a Világot, Ákos már idetalálna hozzám New Yorkba csukott szemmel. Ha egyszer megtanultad hogyan legyél boldog, mindig az leszel, ezt próbáltam átadni, nyakleves helyett, nem úgy, ahogy az én apám tette. Én nehezen tanultam meg, de annál nagyobbra értékelem. Az alázat sokkal könnyebben fel tud emelni, mint a nagyra vágyás.

Most tényleg nem azért, csak a ma reggeli kávém mellett ülve, nem tudok elmenni már a 26. poszt mellett, a Fb-t böngészve… ami a

Valentin napról áradozik, természetesen kis hazánkból, jó érzésű alsós energiavámpir képzősöktől. Mutatom:

Tudjátok miért érdekes ez? Mert akad aki ezt viccesnek tartja, és bár én kedvelem a fekete humort, valamint cinizmus a második nevem, de pl a középső gyöngyszemtől ledobtam a láncot. Azt tudjuk, hogy mindig akad valaki, aki épp tetszik valakinek, korra, nemre tekintet nélkül. És milyen remek nap is lenne a holnapi, egy ölelésre, vagy csak megmondani neki, hogy tetszik nem? Bezsebelni egy mosolyt tőle azért a csoffadt szál virágért, amit odafele szakajtottál a hajléktalan virágosnéni csokrából, amikor nem figyelt igaz? És ez még ingyen van, csak mondom. Persze akkor, és csak akkor, megkövetem a középső gyöngyszem alkotóját, ha posztja ellenére elsőként osztja majd holnap a bonbont munkatársainak, hiszen titokban ő (kisebb ő nincs sajnos a billentyűzeten) szóval mini ő, az ügyeletes jó fej  munkahelyen, és a kép megosztására csupán frusztrációja sarkallta, valamint az, hogy zacskóban vitték már oviba is.  Nem is húznám tovább, még kihül a kávém néhány Torrente-klón miatt. Talán annyit a végére, tudom hogy a Szürke 50 árnyalatáról is a magyar aszfaltos poszt ugrik be, de barátom, vidd el a szerelmed a moziba, öleld át inkább, amig van kit, és amig teheted, és vedd meg azt a virágot, amig van kinek rendben? Hidd el, jó lesz az, a Valentin nap! Van meg 24 órád, ne modd, hogy nem szóltam időben.

Pont ma kaptam meg, hogy közhelyes vagyok, amiben bizonyára van némi igazság, ám mentségemre szóljon, hogy gondolataim, valamint véleményem legalább a sajátom, ha túl sok egyéb szellemi termékkel nem is büszkélkedhetem.

Miliószor volt téma a kritika, és milliószor mondtam már, aki kilép az árnyékból, annak viselnie kell. Nem is gond ez, amíg épiítő jelleggel esik meg, és nem valami irástudatlan Facebook hero szeme akad meg egy hiányzó ékezeten. Elmondtam már azt is néhány alkalommal, hogy a magam kedvére irok, vajmi kevés rendszerességgel, valamint rapszódikus témaválasztással. Igen, miért is volna rend a fejemben? Miattad, vagy a kedvedért? Én fejem, én dolgom. El is értünk a lényeghez, mi tehát a magunk dolga? Nem gondolom, hogy a depresszió komolyabb népbetegség lenne Mordorban, mint a “másokdolgakomplexus”. Igen, beleugatás-függők vagyunk, kíbicek, kéretlen kommentelők, és bárhol, bármilyen témában kettőnél több mondatot követően képesek vagyunk egymásnak esni, majd néhány sorral lejjebb demagógiába torkollva, már nem is emlékszünk, miről is volt szó tulajdonképpen. Figyelünk, szép csendben, ki mit csinál már megint, és hogy tudjuk milyen rossz vége lesz igaz? Hát hogyne, hisz mi másképp csináltuk volna, és eleve bele sem keztünk volna, jah hogy sikerült neki? Csak szerencséje volt. Művészi szinten kétkedünk, a legoptimistább figura is eret vág ha két óránál többet kell ülnie pl egy orvosi rendelőben, az emberek között. Valaki kérdezte minap, anyagi okokból élek e máshol, és rá kellett jönnöm, tulajdonképpen nem. Zavart az, ami most itt van e sorokban. Rohadtul zavart. Hova megy ez kedd este öltönyben? Ki ez a Nő vele? Minek kell, mit akar, miért mondta? Senkinek sem fordult meg a fejében, hogy amit mondtam, azt pont azt is jelentette, vagy amit tettem, annak az indokait fel tudtam sorolni. Már az is hihetetlen ha valaki tartja a szavát, nem hogy betartja amit igért!

Még mindig gazdag emberek autóin, meg a bulváron csámcsogunk, mert sarat dobálni muszáj. Létszükséglet. A “másokdolgakomplexus”. Ha két ismerős találkozik valahol, kötelező a “hogy vagy”-ra, panaszáradattal válaszolni, úgy kezdve hogy kösz jól, de…. Néha itt-ott ha chatelek otthonról valakivel, mindig ott bújkál a kérdés: -de nem szar neked? Mondjad már hogy szar neked. -Ugye nincs baj? Kezdd már el, az ég áldjon, az nem lehet hogy minden jó? Miii hogy elvagy, meg jó a kedved? Hogy? Szeretsz melózni? Iszol te rendesen? Persze recept, hogy mindig a legrosszabbra gondoljunk azonnal. -Kicsit folyik az orrom, most hogy kérdezed. -Össze kellett csavarozni?

Mesélem múltkor, kicsit lapos volt az autó kereke egyik nap… -Tudod mennyi ahhoz egy turbó? Csak pozitivan, mondják közben. Kíváncsi népség vagyunk, nincs is ezzel semmi gond. Itt New Yorkban sem mindenki pozitív, de az emberek valahogy másképp kíváncsiak.

Elmagyarázom. Kérdeztem pár hete egy barátom, milyen volt a Távolkeleti körutazása, várom a képeket. Nem osztja meg a közösségi oldalom, mert sokan ismerik, válaszolta. Aztán vannak a hozzászólók, ha valaki posztolna pl az FB-re valamit… -Ez a betegágy az új verdád? Ha azt szeretnéd, hogy ne ugassanak bele a posztjaidba, három dolgot posztolj: horoszkópot, idézetet, vagy azt ha beteg vagy. Ideát, bátran szurkolhatsz a kevenc csapatodnak, ahhoz nem kell szidnod az ellenfelet. Kiteheted ha jól érezted magad valahol, senki nem fogja azt irni hogy “Tudsz élni”. Bármennyit bulizol a barátokkal, bármerre mész, csak sok szerencsét kivánnak, és bármilyen fura szerzet is legyél, tök rendben van. Ha a Broadway-en akarsz kocogni, vagy a Wall streeten, a te dolgod. Nem röhögnek ki, nem fikáznak, amit te csinálsz, az a te dolgod, te tudod miért csinálod. így vannak vele, és én is így vagyok vele, naná, hogy jól érzem magam. Másképp értelmezik a sikert, másképp a munkát. Mondom a kondiban a srácoknak, új évi fogadalmam, most már jövök hetente 3-4 alkalommal, mondták: nagyszerű, de ők majd minden este itt vannak, szóval mi is az én tervem? Tök normális, hogy reggeltől estig dolgozol, ha kell, és éjfél előtt még tele a GYM. Ha éjjel nem buliztad ki magad, elmész reggelizni egy lounge-ba, délben ott a DJ, folyt köv, up to you, rendben van. Télen teraszon ülni rendben van, irodaházak közötti parkban üzletembernek padon ebédelni műanyag ebédhordóból rendben van. Megszólitani valakit a metrón rendben van, sminkelni a metrón rendben van, ahogy táncolni, és mosolyogni is rendben van. Minden januárban van egy nap, mikor alsóneműben utazhatsz ha kedved tartja poénból. Pont ezért. Opened, well balanced life. Ez a vágya az embernek, ha megkérdezed, pedig minden, de minden a pénzről szól, itt a Világ fővárosában. Tudod miért működik? Mindenki a saját életét éli, nem a másikét, a maga dolgára fókuszál, abban halad, fejlődik. Kellene érteni mi az a tolerancia. Ha lenne kellő alázat bennünk, nem törnénk annyi pálcát, mert eszünkbe ötlene, hogy ki a f vagyok én, hogy megmondjam?

Mit tettem én az asztalra ahhoz képest amennyit itélkezem? Miért bassza a szemem a másik sikere? Miért haragszol egy mosolyra? Miért döglesz bele, ha szép napot kell kivánnod? Ez kell ahhoz hogy az egyetlen nép legyünk aki széthúz? Akiknek a torkán mindent letuszkolhat a saját mutyikormánya? Miért dögöljön meg a szomszéd tehene, mikor a szomszéd fűje mindig zöldebb? Miért nekünk vannak a legszomorúbb gyermekdalaink? Nem keresem a választ, nem vagyok elég okos hozzá, csak azt tudom, hogy nem kell ez nekem! Akárhányszor olvasok valamit külföldön élőkkel kapcsolatban, annak kivétel nélkül az a visszhangja, hogy az nem lehet igaz, vagy lehetetlen, vagy kamu. Nos nem mindegy ki hol él? Nem mindegy hogy neki milyen, vagy mi van vele, ha egyszer szeret ott lenni, hát sok sikert nem? DE. Miért kellene nekem arról győzködnöm valakit, hogy az én életem is nehéz, aztán meg azon versenyezni, hogy melyikünké nehezebb? Ha annyi gondod van barátom, mint amennyit felsorolsz, törődj talán azokkal, az enyémek helyett. Ha ennyire fáj az élet, ne velem konzultálj az orvosod helyett. Ha nem tetszik amit irok, ne olvasd, ha zavarlak törölj. Amiért nem teszik ezt sokan, nagyon egyszerű miért: egyszer csak egyedül maradnának, és nem volna senki akinek a nyomorán lehetne rágódni, végül kénytelenek volnának a sajátjukon. Isten őrizz, pedig erre is van, igaz egyetlen mondásunk, tehát söprögessél kicsit a saját portádon jó?

Lehült. Ja. Odahaza is. Mondjuk, Zoo Yorkban nem az számit hogy hány fok van, hanem hogy mekkora szél. Kijössz a metróból, és elmúlik az arcod, meghalsz tüdőgyulladásban a legközelebbi kávézóig, ahol végre önthetsz magadnak egy liter forró löttyöt, amivel eltolhatod a bringát pár sarokig még… Messzebbre tartanál? Fogj taxit, vagy halott vagy. Kinek kell ez a fejfájás? Miután mindezt tudtam hova tenni magamban, tudomásul véve, hogy nincs több teraszon kávázás, megkérdeztem pár ismerősöm, tud e valami jó könyvet kezdetnek? A könyv elvisz innen, felállitja a fantáziád a díványról, és a lelked szárnyán elrepít a történetbe. Barátaim válasza sokat segitett: -Normális vagy? Milyen könyvet?  Pirulád szeded? És tényleg, nem vettem  könyvet mióta itt vagyok New Yorkban! Miért? Mert nem olvasunk, kényelmesebb filmet nézni, X-boxozni, kinek van ideje már átrágni magát egy könyvön? Ott a story 1,5 órában, letöltöd, elindítod, megvacsorázol, belealszol és jónapot. Emlékszem aznap, mikor kikristályosodott bennem hogy mit kell tennem, szinte félárbócon nyargaltam haza, még a kávé-löttyömet sem vettem magamhoz. Hülye vagy? Várnak a torrent oldalak, belépek a filmvilág Mekkájába, hol voltam én idáig? (A pornóoldalak világában, de ez egy másik történet)… Summa summarum, sushi megrendel, lets ride, DVD borítók tarka mezeje a monitoron, hmm nem rossz, nem rossz, elleszek én itt. Ok, a klasszikusokat átugorhatjuk, Gandalf ellovagolt, Anakin elhajlott, Bruce Willist pedig ötödjére is szétcsapták, noha expendable. Aszongya: Annabelle kategória: horror Tartalom: egy guvvadt szemű játékbaba elszabadul, és szörnyű dolgok történnek a házban… Mi van? Hagyjuk ezt, voltam házas, lapozzunk. Halloween  : “Daniel Challist (Tom Atkins) – egy kórház ügyeletes orvosát – sürgõs esethez riasztják. Egy halálra rémült férfit szállítanak kórházba, aki azt ismételgeti, hogy “Mindenkit megölnek”, és egy halloween-maszkot szorongat a kezében. Az éjszaka folyamán a beteget meggyilkolják, a gyilkos pedig az orvos szeme láttára felgyújtja magát a kocsijában.” Hihetetlen csavaros történet.  Oké, ha már Halloween-hétvége van.

Jut eszembe, tegnap a diákok is jelmezben mentek suliba, és talán nem én voltam az egyetlen, aki hülyére röhögte magát hála szegény muszlim gyerekeknek… Vizuáljátok már be a kedvemért, mikor muszlimék bemennek a jelmezboltba jelmezért? Szegény kis mexikói a pult mögött, mire gondol? Bammeg ezeknek mit adjak, már most is csak a szemük látszik… Hősünkön azonban nem lehetett kifogni, eladta nekik az összes elfekvő Pikachu jelmezt. Szép kis hír lett volna, hogy 13 Pikachu meglincselt a metrón egy utast, aki úgy röhögött rajtuk, hogy leejtette a hátizsákját. Lapozzunk, igy nem tudok gépelni, keressünk más izgalmakat. Egy jó Sci-Fi? Szuperütköztető. Na ezzel a cimmel bármit eladni… Tartalom: Energiaválság van, épitenek egy ilyen izét, az meg felrobban. Pont leszarom. Nekünk magyaroknak Orbánnal a hátunk mögött az energiaválság még csak nem is Sci-Fi. Kezdtem feladni, összefolyt a tartalma is ennek a sok low budget baromságnak, őslények rajzoltak gabonaköröket, valami kristálykoponya uralma alatt, akit aztán felsugároztak.  Nevessünk inkább, egy jó vigjáték? A Séf : csak ajánlani tudom, egy faszi aki séf létére büfékocsit nyit. És milyen igaza van. Amúgy is, ez nagy divat New Yorkban, állnak a sorok a chicken over rice-ért. (Turistaként ne kóstold meg, mert két perc múlva befosol) Naszóval átböngésztem úgy 8000 filmet, és megint rájöttem hogy a hülyeség határtalan. Nem csak mert pénzt költenek ilyen “alkotásokra”, hanem mert meg is nézik őket. Hol vannak már a régi szép idők mikor számitott a rendezés, netán a forgatókönyv? Anno nem voltam rest megvenni az Angol beteg zenéjét cd-n, etc etc. Nem barátaim, nem néphülyités megy itt. Nem. Mi vagyunk az egyetlen állatfaj ezen a bolygón amelyik önhülyitő. Magunktól elhülyülünk, szimplán. Én pl. már annyira hülye vagyok, hogy lehetnék akár a következő evolúciós lépcső: hétvégén másnaposan bámultuk reggel a tévét Tamás barátommal, akit elszállásoltam aznapra, tekintettel az állapotára. Egy reggeli gyerekműsor ment, a vendég egy kerekesszékes kislány volt, akiről esküdni mertem volna, hogy világtalan. Szóval rákérdeztem Tamástól -Te ez a szegény gyerek vak? -Jah, lehet, szegényke…  Néztük még vagy negyed órát, mire Tamás: nem lehet vak, szemüveg van rajta… Na ezt nevezem önhülyülésnek. Na jó, másnaposan ki ne csinálna hülyeségeket? Én filozófikus sikon nyomom többnyire. Itt van például a galambok problematikája. Isszuk a cukrászda asztalánál Csendes Bobbal a reggeli kávét, véreres szemmel nézve a morzsát lejmoló madarakat. Hogy a viharban van, kérdem Bobot, hogy az én fejem majd felrobban ha mozgatom, az a kva galamb meg minden lépésnél kettőt lök a fején, és nem esik össze pár lépés után? Ami Bobot illeti, válasz helyett, a tanácstalanul nézést választotta, igy egyedül kellett a végére járnom. Következő kép: egy faszi a cukrászda taraszával párhuzamosan járkál fel-alá, a galamb mozgását utánozva, a feje majd leesik. Honnan tudom hogy majd leesett? Onnan hogy Bob levideózott, és hogy ne verjem érte később agyon, arra hivatkozott, hogy kutatási céllal tette. Mondanom sem kell, a megoldás még várat magára, és az ehhez hasonló rejtélyek csak szaporodnak. Ja, és másik cukrászdába járok.