Mikor leülünk írni, az sosem csak olyan, hogy van a téma, vagy van a mondanivaló, a vélemény. Sokszor néhány betű leütésével kezdődik, hagyjuk, hogy gondolataink csapongása csillapodjék. Eközben egyre több betűt ütünk le a klaviatúrán, tempónk arra a ritmusra gyorsul, amelyre elménk lelassult. Ez az ideális állapot az íráshoz. Ilyenkor kezünk csak teszi a dolgát, emlékképeink pedig betűkké rendeződnek. Nyugodt állapot ez, a testi-lelki egyensúly egy fajtája, érezni hogy memoriánk fiókjainak zárjai lassan elfordulnak, nyitva állnak e pillanatban, és bármit elővehetünk belőlük. Kotorászhatunk bennük, mint gyermekkorunkban a padláson. Bárhova elvisz minket, térben és időben egy-egy ilyen fiók tartalma.                                                                                                      Caorle, Olaszország: Barátokkal sétálunk a parton, csendesedik a hőség, Ákos fiam fagylaltot majszol, fürdőzéstől bágyadtan, Zsuzsi Katával beszélget, én a hullámtörő betonfal vésett szobraiban gyönyörködöm. Delfinek, sellők, halrajok. A kis földnyelv végén apró templom, a harangszó beleolvad a dagály sustorgásába. Nézem a kisváros színes házait, a főtér ferde tornyát, nézem a nyugalmat. Lehet az ‘összhang’ feliratú fiókot nyitottam ki? Mi, a barátok, összhangban voltunk, hasonló, hasonlót vonz.

Újabb fiók: Szeged, Anna fürdő, szauna. Minden hétfőn, éjszaka a barátokkal. Attila, Sanyika, Bandi és én voltunk az állandó mag, meg aki épp ráért. Jó társaság volt, hangos és vidám, jó volt belépni ide, és elfelejteni a napi szarságokat. Ott ültek a szokásos arcok, a bontós Józsi bácsi, a nagydarab Misi (nyugodjék békében), néhány gyanútlan nő, és mi… Józsi bácsi zömök kopasz ember volt, sokat próbált régi csibész. Szerettük az öreget, nem vágott fel soha, pedig volt lőszer dögivel. -Szevasztok srácok, mi újság? Jöttök e avas-mákos palacsintát enni a gettóba? Getto büfé, Tarján. Szeged éjjel oda járt. Pali, hotdog, és az én kedvencem, a puncs turmix. Ami a palacsintát illeti, nem sűrűn ettem, aki gyártotta, csak elpöcizte a csikket, és kézmosás smafu, már sodorta is. A turmixot a sült virlis hotdog után ittam meg, tudtam, onnan kereken két percem van hazáig. Jóska ba egyszer egy barátját elvitte oda, aki akkor érkezett haza az USA-ból. -Hova megyunk Józsikám? -Étterembe apám, étterembe… sokat röhögtunk ezen, mikor a szaunában mesélte. Persze volt pár menyecske, akik pofákat vágtak, velük senki sem beszelgetett a hőségben. Az egyik már csak amiatt sem szeretett minkét, mert előadta a múltkor, milyen puha lesz a bőre ha macko mézzel keni a szaunában, mi meg elkértuk tőle, amíg hűsölt a medencében. Mire visszajott, megettuk. Mondtuk is, belülről puhítjuk magunkat. Sanyika már csak ilyen volt, ezek a lányok pedig nem szívesen izzadtak velünk, ha mégis, Sanyika közölte velük, hogy ő bizony azért ilyen pici, mert maradék ge..ből van. Ekkor a program nagyjából véget is ért számukra. Jóska bá meséi tették be a kaput rendszerint a maradéknak. -Gyerekek, mikor legutóbb kórházban voltam, és mosdatott a nővérke, beszélgettünk: -tudja kislány mekkora f… volt régen ebben a bőrben??       Ekkor a kitartóbb lányok is ledobták a láncot.  Jó volt közönségesnek lenni, polgárt pukkasztani, a móka kedvéért. Emlékszem, Atti egyszer bement a csajokhoz zumba órára, sárga bő gatyában, barnára olajozva, és ott rázta a seggét velük. Mai napig látom keringeni a képet a facén, mikor valaki hozzászól. Persze Ő sem ma kezdte, gyerekként is kicserélte a wc illatosítót a borotvahabbal, tudva mit tesz a fater ebéd után… Volt verés, de hányszor…                                                                                                           Domaszék: Laciék Pesten, buli a tanyán. Páran mar kint voltak, mikor Kekával felültünk a buszra a Mars téren, találgatva, hogy melyik buszmegállonál kell leszállni. Eltaláltuk ugyan, de ahogy elment a busz, az orrunkig sem láttunk. Találomra botorkáltunk a földúton, de végül megláttuk a megbeszélt reflektorfényt, amint össze-vissza világítanak vele, úgyhogy arra vettük az irányt. Mindeközben Róbert motorozott csak le-fel részegen, de ezt akkor még nem tudtuk. Egy biztos: sosem találunk oda, ha pár kóborkutya fel nem zargat minket egy fára, ahonnan már láttuk a tanya fényeit, közelebb érve pedig azt, hogy a srácokat már sosem érjük utol, úgy elkészültek. Páran teli söröspalackokkal dobálták a kéményt, hogy miért, nem tudom, de másnap beázott a menyezet a sörtől, Laciék legnagyobb örömére. Keka közben berúgott, elájult kicsit, Sándor pedig állon pattintotta Róbertet, mert az rárepült a csajára. Robi hisztériás rohamot kapott, az hajtogatta, hogy üsse csak meg bátran aki meg utálja, itt az alkalom. Nem hittem hogy Keka összeszedi magát, de feltáplászkodott, és miközben azt motyogta, hogy ezt nem lehet kihagyni, lezavart egy óriásit Róbertnek, aki visszafeküdt kicsit. A szomszéd szobában, eközben Szilvia terhes lett Zolitól, végül mind elaludtunk, mint a kisangyalok.                                                                                                                                                                                   Valahol Spanyolországban: Lloret  de Mar-ból autóztunk Barcelonába, kora reggel, a hegyek között. Barcelona csodás volt, a Rambla élő szobraival, Güell park, Gaudi zsenialitásának egyik legszebb dícsérete, vagy a Csontház, de nem ez jut most eszembe, hanem egy sokkal apróbb dolog: egy illat. Keskeny hegyi úton robogtunk a Pireneusokban, balról mély szakadékok, jobbról haragoszöld rétek lehellték ki a reggeli párát magukból, áhítozva a kelő nap első sugaraira. Kicsiny faluhoz közeledtünk, néhány sor csodás régi ház, balról-jobbról, a napsugarak pedig már játszadoztak a tetőkön. Ekkor éreztem meg az illatot: croiassant! A keskeny főutcán egy pékség, a napsugarak megcsillantak a pereces cégéren, és az egész környéket áthatotta a frissen sült croiassant illata. A reggel varázsa teljessé vált egy pillanatra, és kerek volt ismet a Világ: boldog voltam megint. Azt hiszem-bár erre Eilaton döbbentem rá végleg-, hogy az ilyen pillanatokért érdemes élni.

És ezért érdemes irni is! Ha leirod valahova, amit emlékezeted egyik fiókjában találtál, az a fiók nyitva marad, hisz tartalma betűkké vált, többé nem veszhet el. Ki tudja meddig találsz rá az összhangra, bilentyűt csépelő ujjaid, és csapongó gondolataid között? Azt mondom tedd, amig teheted, és nyiss ki minél több fiókot!

Busszal mentünk Eilatról, érintve a Holt-tengert, és Betlehemet, ami egy szimpla kibucnak látszott, a szokásosnal több katonával. A Holt-tengerrel nem sok idő volt bíbelődni, csak bele, és ki, nem sejtettem még, hogy az éjszakát ott fogom tölteni egy bay watch ház teraszán. Rekkenő hőség volt, amint leszálltunk a buszról, patakokban folyt rólu nk a víz, a nap gyilkos erővel szívott ki minden erőt belőlünk. Ezt nem tudtam megszokni pár hónap alatt sem. Pára, és hőség. Éjjel, nappal. Ha nem szívtal, alvás sem volt. Kornél barátom egyik rossz pillanatában addig kapcsolgatta a légkondit, amíg leégett az öreg batár, és többé be sem indult. Kibírtam nevetés nélkül. Szóval a nap fáradthatatlanul tűzött, buszunk pedig bedöcögött Jerusalembe. Három vallás szent helye, I.E14 század. Uralták Rómaiak, Iszlámok, Omajádok, Szeldzsukok, midenki kiírtott mindenkit, 1078-ig. Gondolj csak bele, 1099-ben -Könyves Kálmán idejében- már javában dúltak a keresztesek koldushadai! A város, az ősi város, a véres történelmével, egyszer csak ott volt előttünk, az 50 c ban. Csak lestünk Anitával. Nem mondom hogy szép volt, nem mondom hogy fenséges, vagy ilyesmi, de lenyűgöző, az volt.  Ott álltunk a Damaszkuszi kapu előtt, és annyi inger ért, hogy nehéz szavakba önteni. Hőség, forgatag, fűszerillat, lökdösődés, hangzavar, emberszag, káosz, sodrás, kántálás, a müezzin imára hívó szava, egy távoli minaretből. Mindez azonnal, in medias res. Jeruzsalem nem várja hogy felfedezd, egyszerűen elkap. Beszív. Ott vagy, de észre sem vesznek. Nyoma sincs kedvességnek, idegen vagy. Kaftánosok, burnuszosok, turbánosok, kipások, csetlő botló turisták elvétve…                                   í

így verekedtuk be magunkat a Damaszkuszi kapun A túloldalt hamar eljutottunk a bazárba, ahol a tülekedő emberek sodrása sikátorokban torlódott tovább. Fűszerek, csecsebecsék, üvegtárgyak, ékszeres pultok végeláthatatlan sorai, az utcák a szélrózsa minden irányába. És hőség. Lementünk ősi templomokba, megszagoltam a kőfalakat, amelyek árasztották a torténelem szagát magukból, ki tudja, tán vagy ezer éve, vagy több. Némelyik a föld alatt volt, a sötétség hűvösében, tömjén illatot árasztva. A falak tövében, ősi földbe vájt csatornák futottak még Hadrianus idejéből (I.sz120)! Valahogy erőszakot éreztem mindenütt, folyton az járt a fejemben, mennyi vér folyhatott itt, mennyit háborúztak ezért a városért. A levegő volt ilyen, semmihez sem tudom hasonlítani, ilyen volt a hely szelleme. Később  szereztem egy kis zsebtérképet, amire héberul volt irva minden, és Indiana Jones persze forditva tartotta, úgyhogy miután végeztünk a Siratofallal, viszonylag hamar eltévedtünk, persze az elején meg nem tudtam. Akkor vált gyanússá, mikor elfogytak a népek, és fehér házacskák között találtuk magunkat, kíváncsi gyerekekkel körülöttünk. Nem, nem azok az édespofák voltak…  A legmerészebb azt mondta, tipért kivezet bennünket. Elmakogtuk héberul hogy yofi, és utánuk eredtünk. Már szinte senki sem volt az utcán, a kiontott belű pucolt halakat kivéve, és nekem egyre roszabb érzésem volt. A gyerek kérte a tippet, mire Anita a maga diszkrét modján elküldte a búsba, hisz nem voltunk ‘sehol’.  Gyerekek elszaladtak, én pedig megdícsértem a nagy száját. Igen, a gyerekek elszaladtak…kövekért! Két percen belül kőzápor zúdult ránk, fordult a kocka, mi szaladtunk. Merre? Hova? Csak el, minél messzebb, mert ha egy eltalál, megmakkansz, az tuti, és a kutyát nem fogja érdekelni a zsebeden kivül semmi. A sunhancok botokkal verték a falakat, ahogy probáltak utánunk jönni, mások a házak felett áthajitott kövekkel igyekeztek nagyobb tempóra bírni minket. Úgy látszott, itt így játsszák a torpedót, talált sűllyedt. Hőség. Alig kaptunk  levegőt, vesztésre álltunk. Ekkor feltűnt egy nagyobb ősrégi, ablaktalan kőcsarnok a tér végében, kapuja nyitva volt, mintha csak hívogatott volna bennünket. A gyerekek mar a téren sem jöttek át, megúsztuk. Könnyebb szívvel besurrantunk a kapun, lesz ami lesz. Húvösebb volt, de korom sötét, semmit sem láttunk beesve a tűző napról. Mire megszoktam a sötétet, már méterekre benn jártunk, a menekulés izgalmától hajtva, de a szagokat ereztem. Fűszer, kurkuma? Curry? Füst, a hookah jellegzetes szaga, és megint emberszag, és csend, sehol senki. Mi van??? Lassacskán visszatért a látásom is. Sajnos. Azért nem láttam elsőre őket, mert ültek. Sorban, a falak menten, hatalmas réz fűszertálak mellet, vízipipázva, fekete burnuszban. Berberek lehettek, csak ferfiak. Miért volt csend? Miattunk! Ide ember be nem teszi a labat burnusz nélkül, nem hogy egy NŐ!!!

Anita miniszoknyában volt, ilyet ezek a kecskeb@szók életükben nem láttak, arról nem beszélve, micsoda gyalázat ez olyanok szemében, akik az asszonyaikat meg az utcára sem engedik, vagy ha igen, csak a szemük van ki a csadorból! Egyenként hördültek fel, mint valami veszett tevecsorda, nekem meg ahogy leesett a 20 fillér, tudtam hogy annyi, meg egy bambi. Vissza nem volt út már, a kaput elállták. Elkaptam Anita karját, és a tulsó kapu fele rohantunk. Mikor odaértünk, döbbenten láttuk, hogy le van zárva valami rendőrségi szalaggal, úgyhogy vége a dalnak, a zombi ninják meg nem csak jöttek, de már üvöltöztek is! Talán azért nem izgulok azóta semmin, mert akkor ellőttem az összes adrenalinom, szegény Anita meg visítás helyett csuklott. Na akkor vissza, bele a tömegbe… kezek markoltak, éreztem a kormüket, bűzös lehelletüket, de tudtam ha elengedem a lányt, tuti kiveszik a veséjét. Nem tudom hogy kerültünk onnan ki esküszöm, de fénynek így nem örültünk még! Szégyen, vagy sem, életemben nem féltem ennyire! Alkonyodott, végre láttuk a Sirató falat a távolból. Szó nélkül arra vettük az irányt, iszkoltunk ki a városból, ki a kapun, nem kellett szállás sem éjszakára. Az kellett, amit ismertünk, fel a buszra, és meg sem álltunk a Holt-tengerig. Felmentünk a bay watch ház teraszára, és ott aludtunk reggelig a szabadban. Éjszaka forró szél fújt a tenger felől, valahogy úgy, mint mikor rosszul tartod a hajszárítót. A szélben csapkodó pálmák levelei furcsa hangot hallattak, hullámok susogtak. Aludni képtelenség volt, így azon tűnődtem, mit érzek. Nos, hálát éreztem azt hiszem. Ez a város tanított meg igazán hálásnak lenni. Ezt kaptam útravalóul, egy életre Jerusalemtől.

P.S.: Tudom, sok történelmi hely felsorolását elmulasztottam, ám mentségemre szolgáljon, hogy az nem útikönyv turistáknak, és nem árt, ha tudjuk, a minden igényt kielégíteni igyekvő írások többnyire unalmasak. Az enyém pedig még így is az, nem tetézném a bajt.

Ment a csajozás a tinibuliban, menyecskék fujták a Limarát, mi meg kentük a Brut deot, a Ritmo cipőben , nekem pedig egy rózsaszín Adidas póló volt a szerelmem, az egyik áruház emeletén (már kínai van ott is). Mutattam Mártikának, és azt mondta klassz, fogadtunk is páran hogy el tudom csórni. Sajnos nem tudtam, észrevettek hogy rajtam maradt, uzsgyi le a mozgólépcsőn, rendész elvtárs lekapta a bomberem, én meg el egy utcába, és át a sarki ház kerítésén. Kicsit füleltem, hallotam a rend őreit amint keresnek, így egy kukába voltam kénytelen rejteni zsákmányom, majd előkerültem. Persze a fakabátok visszakísértek, meg a bomber is ott… szóval életem legnagyobb szégyene volt ( a kismillió két percest dugást nem számitva). Mentem csak vörös fejjel, fel, egyenesen az irodába. Szerencsém volt, azt mondtam azért szaladtam, mert megijesztett ahogy rám kiabáltak, meg a rendész is ugye… Leltárt meg még sem csinálhattak a nap közepén.  A rend őrei sok szerencsét kívántak, és kiengedtek hátul a kabátommal. Boldog voltam, és egy barom. A pólóért azért visszamentem. Ugyan ott lapult a kukában, másfél kiló levágott haj volt csak ráöntve… Erre mondana Rita barátnőm, hogy lenéztek odafentről. Ja. Lenéztek, én pedig elgondolkodtam az életemről, de erről később. Szóval anno másképp csajoztunk, türelmesebbnek kellett lenni, és bátornak. A Tisza Gyöngye tini buliban, mikor jöttek a lassú nóták,  mindenki csak ment, ment, körbe körbe, próbálta felkérni akit addig bámult. Peti jóképű gyerek volt, csak kézen fogta a bigéket, és vitte. Akire meg én kacsingattam, az odajött hozzám, és megkérdezte: -mi van? Beteg a szemed? Egyszer lent, egyszer fent… Na meg nem volt motorom sem. Péter csak megkérte Lukit, vigye el a Vivienék háza elé, ahol beüvöltött, az ablakon: – szeretlek Vivieeennnn! Aztán újra, és mikor a függöny meglebbent, go! Ha indult volna a motor… égés volt. Persze gyúrtunk is, ahogy Schwarczi Utam a csúcsra c. könyvében olvastuk. Lakóterületi S.E.: ez volt az első hely,(ttp://body.builder.hu/int_szegedoldtimer.htm4 ) ahol  tanulhattam a nagyoktól, Sánta Józsitól, Zoli barátom báttyjától, Ottó-tól, és Karmestertől, aki azt mondta, ide 50cm-es bicepsz a belepő.  Asszem egyedül ő járt volna. Szóval nőttünk Zolcsival, mint a csicsóka, vagy ahogy a Józsi mondta, babkaró. Bélárol se feledkezzünk meg, aki azzal b@sztatott minket, hogy láttunk e már repteret, és nyomott egy hát-pózt. -Lábat mutass Béla! …Anyátok picsája!! Béla lábait mi csak málnakeverőknek hívtuk a háta mögött, mert azért erős volt, és elég labilis idegzetű. Később jöt a SZVSE Zolival, meg Rajmival, ott is volt pár ez meg az, de erről ne most. Várjál, Bálint barátom is ott edzett délelőtt, jó nagy szerb gyerek volt, és órdított mindenkivel gyakorlat közben: -kinyomod, az anyád picsájába! Nem segítek, izzadjon a segged, és hasonlók. Egyszer valami fűtést légtelenítettek, le volt szedve a fűtőtest a tusolóban, a mester bütykölte, még  a főcsapnál egy másik várta a jelet, amikor kész van. Bálint adta magát üvöltve: nyomjad az isten bassza meg! A faszi már nyitotta is a csapot, a rozsdás víz meg elöntötte a tusolót. Aztán ott volt a nagy darab Zoli, aki már kézfogás közben az ütőtávot méregette, nem csíptük. Már reggel 7-kor olvasta a hülye újságját, és csak imádkoztam hogy ne kezdjen el mesélni valami faszságot, mert esze az nem volt sok. Verdák? Hogyne lettek volna? Elso autóm, egy Renault motorralszerelt Dacia volt, apámtol kaptam, aki az öccsétől vette át, 95000.-ért. Piros autó volt, emlékszem mikor rommá törtük, és Krisztián barátom lefújta a főnöke kis fényező műhelyében. Pontosan el kellet találni a színt, nehogy apám megöljön. Sikerült, de valamin összekaptunk, és otthagytam őket Péterrel Dorozsmán, mire beleírtak a frissen festett ajtóba valami fehér szarral, hogy “hüje”. Bocsánatot kellett kérnem, nem volt mese. Csajozáshoz autó kellett. És naaaagy zene! Kicseréltük volna radiómat, ha nem gyullad ki közben.  Kábeltűz, iszonyat bűzzel és füsttel, egyenkent ugrottunk ki a kocsibol, lehasalva a gyepre. Luki végül lehúzta az akkuról a sarut, mindig is ő volt a higgadt a csapatban  Aztán jött Roli Escort XR4-e, az végre jól is ment, és a lámpái sem a csillagokat világították, mikor hátul is ült valaki. ( Később, ’96-ban megalapítottuk M.Tibiékkel, E. Gabival, az Auto Hifi Studiót. Ott már nem volt kébeltűz, de annál csodásabb installációk. Az akkori autómban, egy Audi Coupe 2,3 e-ben valami 600w muzsika szólt, iker bandpass Kicker ládával, két Phoenix Gold végfokkal, elöl Rainbow szett, passzív keresztváltó, 1 farád kondi, etc etc, Gabi jobban tudná sorolni. Egy buli után mutattam Bandinak, két percen belül ablakok gyúltak még az ötödiken is… ) Na azt szerettem, megvolt majd egy egész évig, ami nagy szó volt, mert amikor a Hifi stúdiót elengedtem, az átmulatott szombat ejszakák után indultunk Tibikével, a pécsi autópiacra, hátha akad valami. Hűvös reggeleken sokat rugdostuk ott a kavicsot, mire frankó nagy piac lett. Egyik nap kómásan baktattunk, Tibor, és Zoli előttem, a sorjázó autókat vizslatta, majd kisvártatva megszólalt: -asszem Zolika, amelik autó egybe van, azon mög is láccik! Mire Zoltán: -Na igen, semmi sem romlik el ok nélkül. Majd csend. így teltek ezek a szombat a reggelek. Ettünk apró amerikai fánkot, grill csirkét… Aztán attól függ, ha eladtuk amink volt, vettünk valami maradék romot, ami mér délben megvolt, vasárnap pedig felvittük a pesti atópiacra eldani a binakó adásvételinkkel. Tibike nem hitt az autószerelőkben, ő az illatokban és a tiszta utastérben hitt. Sokszor igaza is lett, megvolt a duma mikor alkudoztunk: -Itt is gitt, ott is gitt… Mikor meg eladtuk: -Állatorvosé volt, sosem dohányoztak benne, családi ismerős, azért a biankó adásvételi… Volt egy üzletházban Tibivel egy kis GSM-pultunk, az volt a főhadiszállás. Mindeki használt Nokia 2110-ét átvettük, becseréltük Ericsson 337-re. Nekünk Nokia 8110 banán volt persze… Egy gyenge nap Öcsivel bóbiskoltunk a bágyasztó nyári melegben a pultnál. Beszélni sem volt erőnk emlékszem, viszont egy fürge erőssen festett nagyasszony infópultnak nézett bennünket: -fiatalemberek, merre találom az emeletet? Öcsi: -felettünk. Madam: -na de hogy jutok fel? Én – a lépcsőn mama, a lépcsőn….mama el, mi vissza alfába. Olyanok voltunk mint a jó parfum: egy csepp is elég volt belőllünk. Verda vóót, pééz vóót, mi kell még? Márol holnapra éltunk, de nem volt ezzel semmi baj. Dehogynem! Hogy miért szűntünk meg? Pont ezért! Végül persze én is megházasodtam, nagyon szerettük egymást Zsuzskával, legalább is remélem, de azért az esküvő nem egy olcsó játék, anyámék pedig sosem nyertek a kaparóson. Kornél cimborám mesélt nekem egy Izrael nevű helyről, ahol jó pénzt lehet csinálni Eilaton, a szálloda bizniszben. Kellett nekem több? Volt valami rom verdám, eladtam gyorsban, kaptam 80000.-ret, meg egy ótvaros Wartburgot. Bele sem ültem, csak meghírdettük, a 80 rongyon, meg vettem repjegyet. Szerencsém volt, az utazás napján kifizették a kocsit is, minden jól indult, let’s ride! Kettőt pislogtunk, és máris Tel Avivban találtuk magunkat, vízumért sorakozva, 110% párában. Mindenutt katonák, nők is. A pecsételős menyecske egyenesen zavarba hozott bajuszával, kérdésére, beszélek e angolul, zsigerből rávágtam hogy maybe… Mondanom sem kell, megremegett a sorsomat eldöntő pecsét a kezében, de Korci kimentett. Irány Eilat      majd szoba a “shes smone tesa” (689) szám alatti koszfészekben, ha jól írtam. Délután ötig hotel, utána vidámpark, dög meleg, szabadnap elvetve. Emberekre csukogattuk rá, az óriás, fejreállítós hinta rácsait. Hiába volt kiírva, hogy ne vigyél fel semmit, mikor fejreálltak, hullott ránk a pénzeső, meg minden szar. Éjjel kettő, taxival haza, új százforintossal fizettünk, ami megegyezett a tiz shekelessel a sőtétben. Két héten belül, minden taxis vett elemes kislámpát az autojába. Érdekes hely volt, mai napig álmodok róla. Na nem arrol mikor majdnem ott hagytam a fogam Jerusalemben, de erről mindjárt. Hanem arról, mikor már nem volt a vidámpark, és meló után, lementem a Vörös tenger partjára, elcsípni a délutáni napot. Az egyik ilyen nap volt a második alkalom, amikor éreztem a csodát, Isten érintését (az elsőt írtam a 2.fejezetben). Szóval fáradt voltam, béreltem napágyat, félig beletoltam a langyos vízbe. Nem volt már sok ereje a napnak (csak vagy 40 c árnyékban), a parti bár is üresen ásítozott, a menyecske a pultnál pedig betett egy Dire Straits cd-t, es csak hallgattam Mark Knopflert, hevertem félig a vízben, és megint boldog voltam. Szerettük Eilatot, a Coral-beachet. Mólókon kellett a tengerbe sétálni a parti sekély vizet benépesítő korallok miatt. Azóta sem láttam még szebbet.                                                                                                                                   A víz mintha ott sem lett volna, annyira tiszta volt , a halak pedig ezrével hűsöltek a móló alatti homályban. Volt egy eldobós gépem, beúsztam, Kornél dobált be kenyeret, a halak meg amint megérezték, egyszerre, egy felhőként, mintha maga a móló indult volna meg, körém úsztak. Idilli volt minden, öten laktunk egy lakásban, de kit érdekelt, mi azért magunkra hoztuk a bajt.  Akkortájt egy baratnőnk Nagy Britanniában tengette az eletét, és mi leveleinkben írtunk minden szépet, amíg egyszer csak nem az jött válaszul, hogy érkezem ekkor… Pfff  várjálmán, tejóég, komolyan gondolja? írjuk hogy tegnap óta lőnek, és robbantottak is! Késő, repjegy megvéve Detti érkezett, mint a makói járatos. Persze én menjek ki elé a buszhoz, ki más? Elszállásoltuk a kisszobában. Csendben is volt reggelig, amíg a rádiót be nem kapcsoltam. Ajtó ki, Detti ki, -nem igaz, hogy itt nem lehet pihenni, muszáj ilyen hangosan hallgatni azt a kva rádiót? Aztán már nem tudom mi volt, szerencsére lett munkája, szállása, csipogás vége. Ez van, ha egy nő beteszi a lábát: fenekestül felforgatja az életed! Az utolsó 10 napban hazaindulás előtt már nem dolgoztunk, és fejembe vettem, hogy felmegyek Jeruzsálembe, így hát fogtuk magunkat egy Anita nevű lánnyal, és elhúztunk. 

Basszus, lesz 5/c is??? Nyilván.

A tengeri órák kifejlesztéséről van egy történet, mely arról is szól, milyen eltökélten hittek a régi mesterek, egy igen pontos szerkezetben, mely megbízhatóan méri a tengeren, bármilyen körülmények között az idő múlását. Nyilván az akkoriban pontosnak mondható inga eljárás szóba sem jöhetett. Akadt azonban egy ács mester, Mr Harrison aki FÁBÓL készített 1mp/hó pontosságú ingaórát, melyet a londoni híres óraguru, Mr Graham csak tréfának vélt, és amikor azt állította hogy az lehetetlen, a mester csak azt felelte: megcsináltam. Öreg barátunk a pontosság érdekében, eltérő évszakokban, más-más sűrűségű ingát használt, és mivel a lehetetlen szót nem ismerte, vállalta a tengeri óra elkészítését. Lényegében egy olyan szerkezetről volt szó, amelynek minden akcióra, egy reakcióval kellett reagálnia, legyen az, a hajó instabilitása, vagy a radikális környezetváltozás.                    Ne feledjuk, az év 1715!  Mikor elkészült, hintaló talpakra helyezte, és fiát kérte annak mozgatására, a tesztelés alatt. Később egy kisebb hajón tette próbára, végül a Brit Királyi Tengerészet elé tárta, kérelmezve egy utat, a szerkezettel. Miért érdekes ez? Nos ha másért nem, hát azért, mert minden változtatás a szerkezeten kb 8 óra munkát jelentett. Mr. Harrison több, mint 200 alkalommal szedte szét, mire megbizhatóvá vált  találmánya  

Hogy ez mennyi idő, az relatív, nekünk elképzelhetetlenül sok, hogy 1600 órat töltsünk bütyköléssel, hősünknek azonban fel sem tünt. Arról nem beszélve, hogy forradalmasította vele a modern tengeri hajózást. Ezért gondolom, hogy az idő relativ fogalom. Munkácsy napokig volt képes alkotni mikor ihlete volt, és még sokan mások is. Einstein szerint mindenki tudja, hogy vannak megvalósíthatalan dolgok, amíg  valaki, aki ezt nem tudja, jön, és megvalósítja azokat. Tudjuk jól, az álmok és a valóság közötti távolság mértékegysége a cselekvés. Más a jelen már, a mai ember jóval kényelmesebb, százszor, ezerszer gyorsabb világban. Rossz párosítás, nem kedvez az alapos embereknek, nem csoda, ha nincs új a nap alatt, vagy ha igen: hadititok. Mondhatjuk hogy én sem voltam túl alapos, amikor két év Károly Róbert után, átjelentkeztem az SZTE-re, amit abbahagytam  néhány vizsgával a vége előtt. Ahogy vesszuk. Ha azt nézem hogy hányszor tettük meg Gyöngyösre utunkat kb 26  vizsgáért, ami 26*410=10660km, akkor le a kalappal, nem számolva mikor kivágtak, és újra mentem. Ha erről nézem, sok idő, de nekem meg sem kottyant. Miért? Mert szerettem, érdekelt, felvillanyozott, még egyszerűbben: kellett! Te marha, akkor miért hagytad ott? Nos azért, mert tudtam mit miért csinálok. Maradi módon a tudásvágy vezérelt, vállalkozó létemre alapvetőnek, és szükségesnek tatottam a gazdaság, a piaci mechanizmusok, vagy a marketing eszközök megismerését. Évekig hallgattam minden félét, küzdöttünk, nyíródtunk, régódtunk, de okosabb nem lettem. Ezért hagytam abba. Rájöttem, rossz helyen vagyok, nem érdekelt többé. Olyasmit tanítottak, ami ma már történelem, réges rég működésképtelen modellekből vizsgáztam, pökhendi oktatók előtt, akik a saját szavaikat imádták visszahallani, tizen éve kiadott, velunk megvásároltatott “tankonyveikbol”. Persze, elvégzik sokan, mondhatjuk, és igaz is. Miért? Kell nekik. Diplomával lehetsz vezető, papirral ugorhatsz egy bérsávot feljebb, vagy elengedhetetlen az uj beosztásodhoz, esetleg már vezető vagy, hisz jól éérted a dolgod, ám ellenségeid azzal fúrnak, hogy nem vagy papíron közgazdász, netán szülés után így vesznek csak vissza, vagy ha tisztséged van, egy rangot ugrasz. Pénz, pénz, pénz. Kit érdekel, hogy azonnal elfelejtik amit tanulnak, hisz ők, maguk is igyekszenek kiverni a fejukből, mert semmire sem jó katyvaszt tanultak, amit az életben nem használnak többet. Könyvelő feleségem mondogatta, hogy a számviteli példáknak semmi koze a valósághoz, igy ha valaki használja, hát oda lesznek az ügyfelek villám gyorsan. Lényeg hogy megbukhass, fizesd a vizsgacsekked, meg a tandijad. Öntik a diplomásokat, akik egy árva kukkot sem beszélnek idegen nyelven, diplomával a zsebukben, evekig allas utan kajtatva. Draga Viki baratnemnak ketto is van, a boltunkban volt uzletvezeto, amit szeretett (es en is), de ehhez egyik diplomajat sem kertem. Anna kolleginanak is volt, csodas eladokent, elbuvolo mosolyaval. Ki hitte volna hogy  (ha jol emlekszem)  a szocskek nemi eletbol irta diploma munkajat?  Ne menjunk bele, es nem mondom, hogy igazam van, csak azt mondom, en miert hagytam ott. Ellenpeldat is tudnek persze, sot a legjobb cafolat, hogy mai napig diak vagyok, itt is: 

Hasznalhato tudasert mentem oda, nem talaltam, ott hagytam, ennyi. Hogy kidobott penz volt? Semmikepp! Belelattam a dolgok folyasaba, csiszolta az egyenisegem, sok sok uj baratom lett, mas emberre valtam, es ami megfizethetetlen: megbizonyosodtam rola, hogy tenyleg az elet a legnagyobb tanitomester, es ‘streetsmartnak’ lenni sokkal vidamabb dolog, mint ‘booksmartnak’ lenni. Koszonom, hogy nem vagyok resze egy hivatali vizfejnek sem, vagy tepegetem valami multinal a faxot, managernek titulalva magam, zero dontesi joggal, de annal tobb kisstilu furkaloval korulottem. Mondjuk azt, kifizttem, hogy ne lehessek ez. Megerte.  Mr Harris, a tengeri ora megakotoja “streetsmart” volt. Talalmanyat termeszetesen igy nem partoltak a kepzett asztronomusok, es mikor korabbi tesztutjarol ismeros hadnagya meglatogatta, elmeselte Mr Harrisnak Vilag koruli utjat… 960 fo indult akkor utnak, es 243 tert vissza. Am csataban 43 hunyt el. A tobbieket a skorbut vitte el, amint heteken at friss elelem, es viz nelkul kovalyogtak a tengeren, mikozben csupan 6 oranyira voltak a partoktol, csak epp nem tudtak merre. Akkoriban ez volt a hulyeseg ara. A Harrison H4 pedig (1761) kikuszobolve a H3 korkoros mozgasanak hibait, 12cm-es meretevel, a vilag leghiresebb Chronometere lett. Megoldasait napjainkig, azaz az elektromos oszcillator megjeleneseig alkalmaztak.

Miért 5/a? Egyrészt mert két része lesz (nők ugye bonyolult téma), másrészt pedig mert rászoktam: egy időben ex-apósomnak gépeltem munkavédelmi regulációkat, renitens cégeknek, melyek a szabványt semmibe véve balesetveszélynek tették ki az ártatlan színjózan kádereket. Namost ez ugye pontokba volt szedve, valahogy így: 1-körfűrész, 1/A védőburkolat, 1/A/a/ rögzítő csavar, 1/A/a/1: alátét elem. 1/A/a/1/b: faszodat levágja. Ennél a pontnál tört ketté a jegyzőkönyv-gépelő karrierem, mert valaki mégis végigolvasta ezt a sok szart, és szemet szúrt a saját kútfőből származó, szakmaiatlan ám attól még szent igaz mondatom. Erről ennyit, nem bírtam sokáig.

Ami a nőket illeti, azt előre bocsátom, hogy anno, nem volt szexuális felvilágosítás, így a magunk utját jártuk, ami mondanom sem kell, rögös volt. Emlékszem Mártikára, az első lányra életemben, akivel jókat maszatoltunk egy belvárosi lépcsőház felső szintjén. Persze nem került ott elő semmi, csak ugy egymáson, ahogy a burgermeister csinálta apámVHS-én, utána meg húztam haza maszatos gatyával. Nyáron könyebb volt, szegediek vágják, az Olajos ház tetejére mentünk, ahonnan látni a folyót, és csodás a naplemente. Milyen romantikus nem? Mártika korábban elkőszőnt, majd becsukta a tetőre vezető ajtoót, ami csak belülről nyílt… Nos, a naplemente szép volt, de egyben a napkeltével mar rázós. Talán ez, és apám szólása alapozta meg, és ébresztette fel bennem végleg romantikus énem. Apám mondata: “Enni kell, b@szni jó, szarni muszáj” Megszívleltem, főleg hogy rosszul idéztem egy buliban: “Enni kell, b@szni muszáj, szarni jó”, mindegy, működött… Hát ennyit a romantikárol, viszont tudtam, ha el akarsz valamit érni a nőknél úriembernek kell lenned, szóval sose brunyálj a csapba, mikor a nőd fogat mos.  Volt-van egy barátom, Peti, és szerencsére volt-van egy huga, Kriszta. Náluk aludtam, és szerencsére az ősök, Éva, és Laci, Pesten voltak. Krisztát meggyőztem hogy milyen frankó lesz együtt aludni, egyet értett. Balszerencse azonban, hogy az ősök éjjel megjöttek, Éva kiugrasztotta mellőlem Krisztát, lekevert neki egy anyait, es ezt mondta: “Adok én neked f@szozást! ” Reggelinél égett a pofám, de éhes is voltam, és mivel barátok vagyunk azóta is, szállóige lett, szerettük.     Újabb lecke romantikából.  Ami ez után jön, ahhoz egy valamit le kell szögeznem: minden leírt dolog baromi régen történt, és a képzelet szüleménye.

Ugye leszerelés után volt az a burgeres cég, amint említettem oda azért felvettek úgy 105 fiatalt. Mondanom sem kell, végre otthon voltam, és minden szexuális kérdésre választ kaptunk azt hiszem… Csodás évek voltak, sok sok házibulival, igyekeztünk közel férkőzni a gyöngyvirágos céltáblákhoz. Tanultuk, és tanultuk, és tanultuk. Barátságok születtek, itt ismertem meg kesobbi feleségem is. Legszebb évek voltak. Sajnos a bulik azonban nem mentek ivászat nélkul, így ezt is hamar megtanultuk. Emlékszem, az egyik Tisza-parti buliban képesek voltunk Árpiék csónakjáról elveszíteni a motort. Mindíg azt hittem, hogy jól bírom a piát, csak az volt a bibi, hogy ezzel nem voltam egyedül… Évekkel sobb Pista barátoméknál voltak bulik -imádtuk a medencéjét- Egyik ilyen csendes estén Topi cimborámmal, hanyatt estünk bárszékestől, és ott folytattuk a beszélgetést, míg el nem indultunk az éjszakába. Kép vált: Kolibri bár, kis belvárosi utca, heverek a bejárat előtti járdán. Egy jószándékú járókelő pedig hívta az utolsó tárcsázott számot, ami Bandinal csörgött New Yorkban. Sok minden nem változott a hívás után, visszakaptam a mobilom. Végül Topi kijött a bárból, épp mikor kizsebeltek volna, és megmentett. Hivott taxit, míg a járdán tűnődtem… Sofőrunk ismert minket valahonnan, közölte hogy be fogok hányni, ha beülök. Úgy is lett, az ember meg hisztizett. Topi meg dühös lett, a taxis meg gyors. Én továbbra is a járdán, Topi űzte a taxist a verda körül, amikor kifáradt, néhányszor belerugott a vasba. Két ilyen dühroham között, komoly ötlete támadt: -tudom már! Engem viszel haza az automért! Ebben kiegyeztek. Egyedül maradtam megint, amíg Topi át nem kacsázott a városon értem, és haza nem vitt. Szép csendben felvitt, és letettek az asszonnyal aludni. Legalább is ezt hittem, amíg Jocó szomszéd be nem csengetett másnap délben egy Heinekennel, úgyhogy kérdőre vontam. Nos, az egész lépcsőház fent volt, mivel Topi orditott a kaputelefonba: -Zsuzsííí gyereee, megmentettem Gabort, de nem birom egyedül”  késöbb jött rá, hogy nyomni kellene a hívás-gombot. Én beájultam. Felcipeltek, de Zsuzsa sem bírt el, így az ő oldalán a fejem verte végig a korlátot, szóval nagy titok nem lett a dologból, csak néhány púp. Mennyivel egyszerűbb volt, és diszkrétebb, mikor a korházban kötöttem ki egy hasonló estén. Tél volt, és én nekem két közeli szórakozó hely között sikerult átölelnem egy tölgyfát, a Városi Biróság előtt, a sorban állók nem kis örömére. Később olvastam, fát ölelni jó. Hiába, tudat alatt, már akkor tudtam. A két menyecskét elküldtem, nem kell rám vigyázni, álljanak sorba. onnan sasoltak, míg sorra nem kerültek. Velem majd lesz valami, ha nem kell segítség, hát nem kell. Lett. Másztam fel egy meredek hegyoldalon, küzdöttem, mint malac a jégen, végül a hegyi mentő elvitt. Reggel a tökösnővér bedobta a ruháimat egy lepedőben, és közölte hogy hazamehetek. Otthon csak letettem szegény asszonynak a zárójelentést, válaszul kérdő tekintetére. Persze hegy azóta sincs ott, az egy park, két tölgyfával. Persze barátok voltunk, törődtünk egymással, barátok pedig félszavakbol is értik egymást. Mi továbbfejlesztettük. Az egyik keresztülpiált kaland után, mikor Bandi felhívott, csak nyögés-szerű hangokat voltam képes hallatni, ő meg csak hörgött, majd bontotta a vonalat. Amit meg akartunk tudni azt megtudtuk: éltünk. A randi, az viszont más műfaj, oda komoly italt sosem szabad vinni! Éva csinos menyecske volt, egyedül lakott egy kedves garzonban,  udvariasságból vittem egy üveggel jóféle ágyaspálinkából. Csodás, duzzadt gyümölcsök hevertek elégedetten a kecses palackban, a kellemesen sötét, veszélytelennek látszo, bársonyos színű folyadékban. Mit mondjak, itatta magát, olyannyira, hogy amikor elfogyott, a polcon lévő palackból újra töltöttük, majd a gyümölcsöket kihalásztuk a kötőtűjével. Éreztem hogy baj van, így hamar jött el a búcsú ideje, de azért az ajtónál mindent egy lapra téve, puszi után, levettem a pólóját. Közölte várjak, hánynia kell… persze én is ledobtam a láncot, mikor meghallottam a wc-ből kiszűrődő hangokat, és annyi eszem még volt hogy tudjam egy garzonban sosincs két wc, így  megfejtettem rekordidő alatt a hevederzár rejtélyét, és telivágtam a bokrokat négy emelettel lejjebb… Utoljlára Szilvásváradon éreztem ilyet bor-zsíroskenyér-lilahagyma pincetúra után, amikor is kitárt ablak mellett sem tudtam elaludni, úgy forgott a világ. Nem volt mit tenni hát, ki, az ablakon át… Sajnos a szúnyoghálót nem érzékeltem a sötétben. A déli hányást már a hálón aszalódó előemésztett lilahagyma-libazsír kombó bűzének köszönhettem, és persze magamnak.

Magyarok New Yorkban, menjek, vagy maradjak… megnéztem, jó film. Képekben mesél, szerettem, minden hely ismerős volt számomra. Ugy vagyok vele, kritizalni mindannyian nagyon tudunk mi magyarok, es rendkivul jo megoldasokat kinalunk kerdezes nelkul is  MASOK eletere, sokszor a sajatunk helyett. Nem esnek ebbe a hibaba, de azert a velemenyemet elmondhatom ugye? Mi a felallas? Vegyunk egy fiut (Attila), es egy lanyt (Mirjam), akik itt elnek, ismerik egymast, de megis eltero eletet elnek. Atti Brooklynban, ahol a magyarok tobbsege, 360$-ert,  Mirjam Lower East side, ami eleg fancy, 1100$ -ert. Egyebkent Mirjam fotoit latom felbukkanni itt- ott, remek lenne megismerni -persze nagyon csinos is-de maradjunk a filmnel. Ha Magyarorszagon nezed, oke. Akkor viszont felelosseg, nem mindegy mit mondasz, mert azt fogjak hinni. Ha nehezsegekrol beszelsz, ugy mondd, hogy azok a sajatjaid. Ket ember, ket veglet, es talan “otthon” fel sem tunik, de csendben mondanam azert, itt 14000000 ember el, papiron meg 7000000. Na ebbol mesel nekunk ketto. De persze, a filmet meg nezi 5. Szoval mindegy, amerrol nezzuk. Akkor meg minek irok nem? Ket okbol:  az egyik, hogy ugy erzem, en allok kozepen, nem lakom sem Brooklynban, sem Lower West side-on, nem jarok magyar kozossegbe, az iskolaert pedig nem fizetek. Maskepp gondolom a szabadido fogalmat, es maskepp a baratok dolgat. A masik ok, maga a film. Lattam, erint, gondolatot ebreszt, tetszett.

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/menjekmaradjak-new-york/

Kezdenem az elejen. Magany… Maganyrol szolnak, mint egyik fo problema. Bronx: Miki baratomek, Kataval csodas csalad, gyonyoru kisbabaval, nem tunnek maganyosnak, Ivettek, Zsaniek, testverek, apa, anya, gyerekek, egymas hegyen-hatan, Zoliek, a babaval, Edittel, Feri, Zsuzsaval, szinten baba, soroljam? Brooklyn: Gabor baratom a noverevel Erikaval, Monika, a barinokkel, pasikkal, New Jersey: Adamek Anitaval, a kis Adival, Imiek Kataval, kis Imivel… Astoria: itt elunk mi, Bandi baratommal, holnaptol a baratnojevel, Akos-Melinda parossal, akiket nagyon szeretek, Monika ( na jo, O most kicsit maganyos), akit szinten nagyon szeretek, mert istenien foz :D. Apropo kaja: nem olyan mint otthon? Nincs olyan, hogy nincs, olyan van, hogy nem tudsz rola! Ez a kedvenc hentesem:

Mondhatom azt, hogy a magany a mi sajat hibank, es megoldhato, ahogyan Attila is szol errol a filmben, “ne legyen uresjarat”. Szabadido… azt hiszem, ez le kell forditani New York nyelverol magyarra. Hogy ertsetek, itt nincs megallas! Odaat (nem irom hogy otthon, mert en itthon vagyok) este megnyugszik a varos, villany leo, ha ugat a szomszed kutyaja, masnapra megmergezik.     A Nagy Almaban nincs megallas. Ennek a kocerajnak a pulzusa 140, 72 helyett, az edzoterem nyitva van 0-24 ben, en is este 9kor megyek . Hetkoznap vannak a legjobb bulik,                                                                          es rendelhetsz kajat hajnal 4 kor is, semmi gond, es igen, ha a Dinerben ucsorogsz ujratoltik akave csufnevu lottyodet. Ettermek? Na ez nem ferne ide, de egy dolog azert: boldog-boldogtalan kap jeges vizet az asztalara, ami csodas dolog. Mondjuk itt vesznek azert meg udcsit, bort miegymast, otthon necces lenne, mert az ugye ingyen van… -Emlekszem, egyszer 36 orat buszoztam Spanyolorszagba magyarokkal (hibaztam na), es a reggelinel mindenki teltomte a zsebet dzsemmel, poloba zsemle, es gooo, nem pazarlunk Marikam! Mas kerdes hogy masnap csak mi kaptunk reggelit, a tobbi vendegnek azt javallottak, kutassanak a szobajukban.Igaz, Marikat ejjel be sem engedte a front desk, mert oromlanynak neztek 50evesen, dehat ez van, mikor a suhogo ciklamen treninghez uvegtalpu papucsot huzol nightlife-ra.

Szoval a szabadido-munkaido itt egybeolvad, ugy hivjak: elet. Megpedig rohano, otthoni szemmel. En otthon is rohantam, edzes, vizsgak, gyerek, melo, buli, baratok, csalad, mittudomen. Nem gond. Mi a gond akkor? Mondom mar is. Nezz korul a metron, vagy a varosban, mit latsz? Azsiaiak, oroszok, indiaiak, zsidok, turbanosok, kaftanosok, meszticek, spanyolok, feketek, feherek… egyutt tulekednek, egyutt utaznak, egyutt tanulnak. A kinai bufet nyit, a burburus delit, a turbanos taxizik, az orosz construction, building, maintenance… a tobbit nem mondom, meg nyomtalanul eltunok, a zsidok egymas kozott toljak a businest a kis office roomjukbol, a meszticek, spanyolok sutnek foznek. (A fekak nem meloznak) Latod? Mit csinalnak? Uj szo otthonra: OSSZETARTANAK! Ne kerd hogy a magyarokkal folytassam a felsorolast, mert olyan szakma itt nincs, hogy utalkozas, askalodas, irigykedes, ivas, kolcson keres. Haaa ezeeee nincs munka. Apropo munka. Attila azt nyilatkozza, nagyon nehez talalni, o felhivott valami kozvetitot, aki a heten visszahivta, azota ott dolgozik. Tenyleg b@szott nehez volt! Megis mit tortenhetett volna? Csengetett volna be valaki allas ajanlatok soraval? Egy dolgot tisztazzunk jo? Minket senki sem hivott ide, es senki sem vart tart karokkal. Igaz, otthonrol meg csak kuldtek nem? Na mindegy, ha mar itt vagy, lassal tisztan. Mondom akkor lassan: ha otthon nem dolgoztal semmit, itt sem fogsz. Ha azt hitted itt kolbaszbol van a kerites, r@b@sztal. Varj, fozok egy kavet, mert ezen mindig felbosszantom magam! Odaat mindig azzal cseszegettek, konnyu neked, vallalkozo vagy, meg jo auto, meg kabbefuj… De kerdem en, anyadban voltal meztelen, miert nem azt kerdezted, segitenek e? Vagy volna e tippem, otletem? Ja, hogy eltertunk a targytol? Oke, de ez az en blogom jo? Oda terek el, ahova akarok. Akar csak itt: ugy vagy hulye ahogy akarsz, ugy viszed valamire, ahogy akarod,  ugy igyekszel, ahogy sajat korlataid engedik, teheted amit tenni vagysz, forgatag, es levego mindig lesz itt neked a nap alatt! Most pedig had igyam a kavemat.                                                                                                                                                                                            A filmert koszonet Klarikamnak, hogy felhivta ra a figyelmem! Puszi

       Attila barátom mondta: A szegedi Hank Moody.

Megtisztelö, hogy hasonló, életunt figura lehetek, lettem. Hank iszik, vicces, és nőzik. Szeretjuk. Mi az igazság? Ha nincs elég lőszered ahhoz hogy eletunt legyél, akkor nem leszel semmi egyéb, csak unalmas. Lehet jó a dumád, nem beszélget veled senki. Ahhoz is csomó pénz kell, hogy flegmán hülyeségeket csinálj! Sajnos, aki genetikailag kretén, mint én, annak nem sok választása van. De hála Máté 5:3-nak, régóta fújjuk,”boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa”

Csajokat kergetni jó dolog, egyet utol is értem. És lám, még egy hasonlóság, én is jóban vagyok az exemmel, csodás fiunk van, és csodás éveink voltak (legalább is az első pár). A nők nem szeretik azokat a pasikat, akiknek sosem nő be a feje lágya. Komolytalanok, nagy gyerekek, nem lehet rájuk számítani, és nem hajlandóak a barátaiktól megszabadulni! Szerencsére a feleségem sosem akart agyat mosni nekem, mint a legtöbb barátom nője, akik azt sem tudták, hogy szökjenek meg egy sörre otthonról. Különben is, a családapaság felelősséggel jár. Érdeklődve néztem, mi tőrténik magam körül, ahogy az évek telnek-múlnak. Nagyjábol 3-féle sors rajzolódott ki, a magunkfajtáét nem számolva: Csinos menyecskék, jo kiallású pasik, házasság. Azt mondják, az idő mindent megold. Hát megoldotta.

1 Változat: boldog család, anyun ott a szülés után maradt +15kg, ami igazából a házasság adta látszólagos biztonság eredménye (apun ez kb 40kg), a cicin levő pille-tetkóból denevér lett, apa pedig büszkén indul munkába: magához vette a lépcsőházban dugdosott cigijét, kiért a látótérből, és behorpadt a homloka (rágó az ővtáskában).

2 Változat: Menyecske pompázott tovább, szerette aput, de az kissé hálátlan lett, amolyan puhapöcs lett, aki szerette hogy a csinike asszonyka sürög-forog, süt főz, Ő meg hazaesik az autopiacról, és bont egy sört. Cool volt, amig egy szép nap a kisasszony szilikont rakatott szulinapra, vitte a házat, apu meg nem járt többé az autopiacra: odaköltözött.

3 Változat: Minden fasza. így volt nálunk. Miután nem volt már minden fasza, elváltunk, hogy újra minden fasza legyen.

Tudom van több változat még, de azok a fenti három alapeset valamely közös halmaza.

Abban egyet értünk Hankkel, hogy apának lenni jó!

 Emlékszem, apás szülést szerettem volna, Zsuzsi nyomott, én meg szivtam helyette a fajdalomcsillapító gázkeveréket. Már alig láttam, mikor hirtelen elvitték Zsuzsit császármetszésre a műtőbe. Maradtam a pizsamában vigyorogva, és elmondhatom, hogy kibírtam ájulás nélkul.

Boldogság…ez a jó szó erre? Nem, nem hiszem. A boldogságé ennél sokkal egyszerűbb, és rapszódikusabb. Jön-megy az életedben, néha csak egy pillanatnyi csoda. Éreztél már ilyet? Mikor Isten megérint egy ezredmásodpercre, időt szán rád? Elmondom engem hogyan érintett meg: a Sportuszodában lógtunk nyáron, (a másik uszoda kerítésen nem volt lyuk). Szóval kifújtam a tüdőmből a levegőt, és a medence fenekéről néztem a vizen át, a közeli liget fáit. Ekkor egy kósza napsugár tűzött at a baranyfaelhokon, es az oreg tolgy lombkoronajan at, csodas zoldre festette a vizet körülöttem. Csoda volt, én pedig boldog voltam egy pillanatra. Akkor értettem meg, mi is az. Pénz nélkül, egy szál gatyában a víz alatt, még csak levegő sem volt a tüdőmben… érted már?

Persze pár üveg sör is megteszi 

Visszatérve a TRAKTORSZERELŐSÉGEMRE, egész jó volt az élet a műhelyben, leszámítva hogy hajnali 5-kor földi idő szerint a 75y járaton kellett lennem. Érdekes járat volt ez, főleg télen, mikor a buszon nyomorgó melósok párásra lehelték az ablakokat keverttel.Folyton a piálásról dumáltak: -Pista bátyám, ivott már szar pálinkát? -Ittam hát! -És milyen volt? – Jó!

Ulőhely ritkán volt, ha igen, valamelyik hegyomlás udvariasságra buzdított… Koszosak voltunk, és büdösek. Anyám, mikor beáztatta a munkaruhám pénteken, nem folyt le a víz. De akkor miért volt jó? Hát oktattak minket az szoc. épületben a motorok működésére, már ha hagytuk… valaki folyton szórakozott a hangosbeszélővel -Gizike! Két kávét! Sokat röhögtünk egymáson, a bezsírozott reszelők remekül csúsztak a fémen, F. Zsoltit meg felakasztottuk valami emlékműre, a koszorú helyére, amíg megettuk az uzsonnáját. Volt egy elektromos targoncánk is (nem a miénk, de ellopható), azzal mentünk a házgyári büfébe bambizni. Egy nyári nap szarrá törtük, mert nem sikerult az árok feletti, egy kerékkel a levegőben trükk. Egész nyári szünetben azt a szart kalapáltuk Baloggal. Miért volt jó? Visszatekintve minden az, vagy mert jöhettem alúlról, és megtanultam hol lakik a Jóisten. Pontosabban mindannyiszor látni is véltem, mikor Miska bá hátba vágott lángos evés közben. De legalabb nem a Call of Dutyban voltam katona mint a mai fiatalok… Felejtsük el. Jó diák voltam, az osztálytársaim közül is sokaknak segítettem a gyakorlati vizsgán, ami abból állt, hogy a műhelyben sorakozó ‘valahol elrontott’ tragacsokat kellett megjavitani. Hútőrendszer, talpalló-munkahenger, ilyesmik. Kisujjunkban volt a szakma, mikor az egyik tragacs leeresztette a talpait, egyik le, masik felment, a vas meg tréfásan felrebillent. -Ülj le fiam, kettes! Pedig baszdki, feltaláltuk az air ride-ot!! Deeee ezeknek semmi sem volt jó! Hagyjuk is, nem szeretek melórol irni, mert már attól is elfáradok. Mondanom sem kell, életemben egy kurva traktort sem javítottam meg, és vagyunk még így ezzel pár ezren.. Meg az oktató-elvtárs is piálgatott napközben, egy befőttes üvegből, amire azt mondogatta, hogy a savanyúság leve jo a gyomornak, igy kortyolgathatta okitás közben. Mikor egy reggel tényleg az volt benne, meglepetés volt, de visszaút nem. Kortyolgassad bmeg, ülj le, kettes!

Csajozni nem lehetett a csupa férfiszakmát felkínálló intézményben, leszámitva azt a pár identitás zavaros hegesztő, meg gumiszerelő menyecsét… Mondjuk őket az oroszlán is sírva falta volna fel. Egyszóval volt mit bepótolni, de már csak a katonaság letöltése után adódott rá alkalom. Ne kérjétek hogy katonatorténetekkel hozakodjak elő, mert nincsenek. Egyszer lecsuktak egy hónapra, az rendben volt, de ennyi. Utána kibasztak valami Isten háta mögötti örsre utolsó pár napomra, az erdőbe. Ott bármit megtehettél, nem is tudom már melyik éber őrszem írta a jelentésébe az ‘események’ rovatba, “jelentem,olyan köd volt, hogy meg kellett forditanom a kutyát, mert befele ugatott az udvarba”. Mindegy, eltelt, nem volt jó semmire.

90 mennyi is? Norbi! Javíts ki, toborzás a Burgerben… ’93 Szeged? 105 fiatal egy helyen, itt már szövődtek új barátságok, és sok sok kémia…itt vagyunk néhányan 2012-ben: 

Meglátásom szerint autentikusnak lenni kötelező, de az lehet valaki sokféle képpen. Utána olvasott, beleásta magát etc, etc. Nagyapám, miután nyakon vágott, igy magyarázta volna: -olyasmirol beszélj, amit átéltél, úgy, ahogyan megélted, akkor leszel hiteles. Most pedig hagyjál ujságot olvasni. Ja, és hozzá tette volna, hogy  “az elvek fiam, olyanok, mint a fingás: tartod, ameddig tudod”, nagyapám nem volt sajnos elvhű, folyton fingott. Sosem segítettem neki a függönyt tartani, mikor állt a hokedlin. Tudom, aki a múltba tekint, seggel megy a jövőbe, de azért azt hihetjuk, hogy  az emlékeinket senki sem veheti el nem? Engem sosem vonzott az írás, és a szavak embere sem voltam. Emlékszem a szomszédban Gyula barátommal: , (akit kesőbb a nagysikerű Volvox, együttes alapítója, zenész-énekese-ként csodálhattam, R.I.P https://www.facebook.com/groups/119075784827302/?fref=ts) focizni indultunk, és az ajtóból a félrenyalt hajával odaalaszólt a faternak 12 évesen:  -Apa, ez egy kódexben sincs megirva! Az apa-szón kívül semmit sem vágtam, de gondoltam majd foci után kifejti.  Később már teniszeztünk is a gázgyári pályán, meg Újszegeden, a műanyagpályán.  Az király volt. Meccs után napozni kicsit a törölközőn, persze a tenisz oktatásra érkezőknek nem tetszett a két térfélen alvó hülyegyerek, de ez már nem a mi gondunk volt. (A futás annál inkabb)

Anno nem volt X-box, volt helyette lakáskulcs a nyakadba, meg anyád 10 forintosa, ami kereken egy csokistej volt, kuglóffal. Ha időben keltél,  sós kiflit csórhattál a bolt elől, majd irány a közeli iskola mögötti gyümölcsös. Jó is volt egy darabig, amig  Tibike meg nem sebesult bújócska közben, az általunk a diofára felcipelt iskolapad lezuhanása végett. Gondoltuk, ha arra oson, meglepjuk. Nem sejtettük, hogy begyorsít… Letiltottak minket, de nem is baj, mert akkoriban készült el  az iskola előtti csodás dupla kosárlabda pálya, négy palánkkal, tükörsima betonnal! Azonnal felismertük hogy ez nem az. Ez gördeszka pálya, csak a prolik meg nem tudják! Kötelességünk volt segiteni ezen, szóval felrajzoltuk vörös téglával a pályát még aznap, akadályokkal, ugratós-kartondobozokkal. A téglák is maradtak, ha új kanyar kellett volna. Jó úttörő segít, ahol tud!  Aznap este tudtuk csak meg, hogy másnap ünnepélyes átadás, az évnyitó után. Gyula oda járt, így megnéztuk azon az őszi napon. Szóval kivonultak a felsősök a suliból reggel, a tanerőkkel, még valami zene is volt az suli iskolarádiójából,  igy hát, felavattuk az új gördeszkapályát, igazgatói segédlettel. Mintha csuklott volna kicsit az öreg, amikor az új létesítményt annak nevezte, amit a papírjára írt.  A biztonság kedvéért egy darabig foci volt gördeszka helyett, nehogy sasszem kombinálni kezdjen. Egyedül Gyuszit kérdezte meg tud e az esetről, talán mert gördeszkával járt suliba…

Mit csináljak, elrontott a Tata. Vagy lehet nem is kellett elrontania? Nem voltam én mindig reménytelen, emlékszem 5 évesen már verseltunk az oviban Ernővel. Illetve verseltunk volna, mert én elfelejtettem, Ernő pedig eleve dadogott… Annyit mondtam, hogy -kiderült, Ernő meg annyit, hogy -beborult, ekkor egy kéz behúzott benünket a függöny rejtekébe. Egyéként azt az egy szót is elbasztam, mert az kikelet lett volna. 6 Évesen elszöktem az 1. Korházból, friss mandulaműtéttel. Emlékszem, pizsamában, szállingózó hópihék közepette, csak húztam haza a kedvenc dömperem a Bocskai utcáig, ahol öreganyámék laktak. Érdekes, csak akkor kapott infrastruktúrát a mama, mikor kekszet kértem. Kiheverte a mama így később a hátára húzhattam egy jót szegénynek, a függönyhúzó-bottal, mikor a felnyitható kanapéban túrkált. Mondhatjátok: rossz gyerek. Nos én maga voltam, a pokol. A doki sírt fel, mikor megszülettem. Tisztasági festés volt a lakásban, és leszedték a konvektorokat, én kinyitottam a gázcsapot, lássam mi folyik belőlle, úgyhogy majdnem lett újjáépítés is. … Az én nagyszüleimnek nem volt ideje meghalni, rám kellett figyelniuk. Nem volt pihenés, lazsálás, Tata ahogy bealudt újságolvasás közben, már repült is az öklömnyi lego, jól összecseszve a lapokat, Tata megugrott, én kikaptam.  Volt két macska, Cili es Csöpi, meg  Maci, a németjuhász, innen az allatszeretetem. Cili túlszaladt az erkély rácsai között-ütközetben elhunyt- macska több nem lett ezután, de a halak… az igen, az volt az én pályám! Nagyapámmal akvaristák lettünk! Kb 48 óráig. A halas minden szart eladott nekünk, a vízből estére posvány lett, és az a pár hal, aki túlélte, reggelte megette egymást, mert nem szabadott volna sügért, guppival ugye…(A nyertes zombihalat én húztam le a retyón bosszúból)

Csak mondom, egyikünk sem volt különb, mire 14 évesen összeverődtünk az Északi városrészben… Mi így toltuk. Hogy kerültem oda a belvárosból? A család üzleti érzékének köszönhetően, amikor is elcserélték a belvárosi nagy erkélyes lakást csontra egy panelre… Csepel tacskó, FBP BMX, Camping, kazettás magnó a vállon… Üdv 1986-ban. Break Dance-póló, Brut kölni. (Most már sejtem az illatról, hogy a brutál rövidítése lehetetett.) Mi nem egymás háta mögött kevertuk a szart, hanem verekedtunk. Kivéve mikor Luki Simsonját feltettük négyen a pingpong asztalra, és otthagytuk. Jó, az egyszer volt, és jóval később. Ha letört a bringapedálod, loptál másikat.  Tuningoltunk a tárolóban, aminek néhány szomszéd nem örült, de azoknak a szemétledobóban kötött ki a lábtörlője. Csoda hogy tuléltük azokat a göröngy-háborúkat, az épülő panelházak árkaiban, mert volt akinek féltégla akadt a kezébe, hát istenem. Azt hiszem ez volt az előszele a karate filmes videódiscók utáni balhézásoknak. Depeche vs. Cure gangfightok, stb. Nyilván, ennyi gond mellett senki sem várhatta hogy tanuljak! De kit érdekel, hiszen felvettek TRAKTORSZERELŐNEK, úgyhogy eztán jött a java, ha nem tévedek…

folyt. köv.

Második fejezet…Milyen old school nem? Fejezet..

Más: írom majd miért jöttem ki a továbbiakban, de ne szaladjunk előre. Az otthoniak nem értették, szerencsére ők vannak kevesebben… De legyen bár az én hibám, mi lenne ha azt mesélném, hogy miért vagyok itt? Na? Ott a fény az alagút végén, nézzuk erről… Amit jobb mindjárt tisztázni az elején, nem azért, mert otthon nincs respekt, bármit csinálhatsz. Mertkiafranc is voltam? Egy faszi, aki vállalkozott, GSM Center-a bunkofon hőskora, aztán Auto Hifi Studio Gáborral, tomboltak a decibelek a sufnituningokban, élveztük. G Sport Kft … jah 1997-2013, valami evickélés mindig volt. Egy valami nem változott: az eberek. Jön, és kérdezi, mit csinálok én itt a boltban? Nézek rá, látja nem értem, reggel van, fejtsed ki: -haa nem a tied a üzlet? -ühüm hát akkor neked a pézéé kell csak bejárni este nem? Hidd el, mikor napjában ötször megkérdezik, kiégsz. Aztán emberek is vagyunk, ügyelünk rá, hogy emberi formánk legyen, szal van ez az edzőterem, ahol idétlenkedtem reggelente bolt nyitás előtt, miután Ákos fiamat elvittem a suliba. (Már ha nem tartottak engem is ott… Belvárosi suli, fasza kis elitnevelde, én voltam a legcsövesebb apuka, a doktorurak árnyékában, a kidobó sérómmal, koponyás pólóban. Persze a gyerek is beárult, mikor kerdőre vonták bunyó után, hogy miért mondja, h nem csak ő volt ott? “Apa azt mondta, mentsem, ami menthető” Pofám égett, Ákos vigyorgott… na jó, az tényleg én voltam, mikor évnyitón egyutt kaptunk rohögőgörcsöt a gyerekkel, mikor egy kislány furujázni kezdett az udvaron, oké. Emlékszem rohadt meleg volt, páran elájultak.)
Szóval ha a tanerők aznap nem fenyegettek meg, eljutottam edzésre, ott meg azt mondták, könnyű a Kenéznek, vallalkozó, ráér kinyitni nem? Nem szóltam, hisz bármelyik tescós virsliből vállhat vevő, ki tudja. Autóval jártam, igen, szép volt. “Ja vágom, hitelből van az is hagyjad már…” Elvégre azt nem köll fizetni. Igaz 6 év után a bank embere elvitte, arra is csak annyit mondtam, vezessen ovatosan, mert nagyon megy, akkor meg azt kaptam, ne legyek cinikus. Ja, közgázt miből tanultam meló mellett? Haaa miből? Károly Róbert? SZTE? Vállalkozó, aszt azér… Lenyeltem, pedig be se fejeztem egyiket sem. Ez az egyetlen hitel ami a mai napig kísért. Miért nem fejeztem be? Mert használhatatlan tudást próbáltak lenyomni a torkomon, elavult jegyzetekből, amit mindenki örömmel biflázott be a munkáltatója zsebére. Pár év és rájöttem, egész szép iparág épül a díványközgazdászok kitermelésére, tudod: papir meglegyen…de erről is később. Summa summarum, polgártársak, nem ezt magyarázni vagyok itt, hanem az egyszerű dolgok miatt, de erre főképp itt külfölre szakadva jöttem rá. Különben is, a történet eddig egy eladósodott és tönkrement átlag lúzeré. Ha nagy a káosz körülötted, bizony a távolság, netán egy hátraarc jót tesz, segít más szemszögből látni a dolgokat. Karma is a bitch.

Az alapgondolat igaz volt ugyan, hogy egy új élethez New York remek választás, vagy hogy minnél messzebb Mordortól, már nem emlékszem, de az apró különbségek itt hamar átjöttek, ahogy Vincent Vega fogalmazott a Ponyvaregény c. alapműben. Na azok! Nem, most 2019-ben, 5 évvel később sincs kolbászbol a kerítés, és munka sincs, csak ha nagyon akarod. Nem, nem könnyű, és nem rövidek a napok sem. Szó szerint értsed: napi 12 óra, az itt teljesen oké, először hogy ne halj éhen, aztán hogy megerősödj, végül meg azért, mert akarod vissza a régi életed. Meg vagy fizetve érte? Tudjuk, oké. De hogy az adóbevallásod egy applikáción magad is beadhatod? Emlékszem mikor először hívott a könyvelőm, 374$ fizetendő, oké mondom, hogyan? Jön a levél, irjad rá amennyit épp akarsz ebből fizetni-kapaszkodsz?- aztán a maradékról megint küldenek, majd fizessed be. Fülig ért a szám, az otthoni vállalkozó- dzsungelharcos múltammal. Aki járt ebben a cipőben, bizonyára nagyra értékelne odahaza egy átlátható adórendszert, ami nem ellene, hanem mellette van… Mondom egyszerűbben azok kedvéért akik nem vesződted soha ezzel: itt nem bújik el a traffipax sarcolni az autóst. Itt kiáll, felkapcsolt lámpákkal, hogy lásd messziről! És lám: lassítanak, nincs speeding, nincs bünti. Ja igen, viszont itt ez nem is előre kalkulált tétel. Ide még annyit, hogy a rendőr respektje is abból fakad hogy mindig segít, és nem dolga beszedni X bírságot.

Mi volt az első élményem? A metrón, egy kis mexikói faszi, aki a lábamat fűrkészte, aztán engem. Otthon ennél kevesebbért is öltek már, de visszamosolyogtam vagy 16 megállón át… Akkor döntöttem úgy, pofán vágom, hogy oda is becsenget, ahol még az alapot ássák, mire kibökte, hogy jó a cipőm! Hopp, itt nem fikáznak csak úgy? Good vibes! Ez az ismeretlen ember tanított meg VISSZAMOSOLYOGNI!

Na ez jóóóóó, azóta is a imádom, hogy itt mindenki annyira lehet hülye, amennyire csak szeretne az lenni, az emberek meg ahelyett hogy baszogatnak, gratulálnak hozzá! (Amúgy a cipőm undoritó volt) Ezzz tetszik. Azóta is a Netről veszek minden szart, még fogkefét is… Először kicsit hülyén néztem, megjött a motyó, kapucsengő, postás be, sehol senki… Lemegyek, ott a csomagom a postaládák alatt, rajta a nevemmel… Másoké is… Megszólalt a csibész bennem, hátha valami kincs van a másikban??? Szeretnek itt minket, mondják is: “ha kezet rázol egy magyarral, számold meg minden újjad ” szóval nem nyúlnak a cuccodhoz, legyen az házimozi erősitő, vagy akármi, oda tették az okostévém is, szépen megvárt munka után. Szóval ezek az APRÓSÁGOK, amikért jó itt lenni azt hiszem. Szeretik a rendőrt? Tisztelik? Naneeee, és de, nem úgy mint … Mondjuk nekem sosem volt bajom velük, tették a dolgukat, és egyutt éreztem velük, mert szarul keresnek. Szegény Imi unokatestvéremen pl, aki igazoltatni probált, egy Hummer gázolt el, Isten nyugasztalja, tette a dolgát a szar fizetésért, mert valami másban is hitt, és jó zsaru volt!

Szal ja, hol tartok, itt előre engedik őket a boltban, cserébe meg nem igazoltat csak úgy, ahhoz marhaságot kell csinalni. Mögéd sorol menet közben, lefuttatja a rendszámod, és lotty. Nem állít félre hogy baszogasson, hátha talál valamit. Ja persze, ha befizetetlen parkoló ticketed van, bevarrnak egy napra simán, a bepipázott tesók közé, reggel meg hozzádbasznak egy bögre tejet, birónál meg pengetheted a sarad. De ez szerintem oké is. Ne legyél pöcs. A strand a közeli parkban ingyenes, ha akarod, csak nem nyúlják le a papucsod-állítólag ma már otthon sem…- mondom, az apró különmbségek, ezért más itt. Ákossal Mórahalomra jartunk strandolni, emlékszem, ha hajnali 5 után értél oda, lenyulták már a nyuggerek az összes műanyag széket, nyugágyat, kutyafaszát. Nyolcból kettő kellett a kosár fasírtnak, egy a takaróknak, háromban meg puszultak az árnyékban. Kettő meg osszetolva, just in case… Persze csozé hulligán voltam, mikor ezekből elhoztam párat, közfelháborodást okozva a szomszedságban is… Mit mondhattam volna, nekem az öregek minden lagziban az arcomat csipkedtek, azzal, hogy “lehet Te leszel a következő”… Aztán én csináltam nekik a temetéseken. Persze végül igaza lett mindenkinek, én pl. megnősültem…

Jó ejt!